Itt a Disznó hónapja és azt üzeni: Merjünk elindulni, változtatni!

2021.november.9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Megérkezett a Disznó hónap, amikor az élet az egyik állapotából átmegy egy másikba.

Itt a Disznó hónapja és azt üzeni: Merjünk elindulni, változtatni!
Fotó: Gettyimages.com

Véget ért az ősz, elkezdődik a tél. Itt az ideje a pihenésnek, kikapcsolódásnak, a több énidőnek. Tartsunk hosszabb szüneteket, figyeljük meg a természet változását, hangolódjunk rá és lassuljunk le kicsit.

Forduljunk kicsit magunk felé, induljunk el a lelkünk irányába.

Általános jellemzők

Törékenyek, odaadók, alkalmazkodók és jószívűek leszünk, ezúttal jobban számíthatunk majd egymásra, mint máskor. Szívesebben gondoskodunk szeretteinkről, keresni fogjuk azokat a helyzeteket, ahol segítségére lehetünk a másiknak.

Most valahogy mindent könnyebb lesz elfogadnunk, megértenünk, mi is sokkal több megértésre számíthatunk másoktól. Előfordulhat, hogy kicsit visszafogottabbak leszünk a szokásosnál, az önbizalmunk ereje is lecsökkenhet. Alapjában véve azonban elégedettek leszünk ebben a hónapban.

Itt az ideje a spirituálisnak, érzelmességnek, bölcselkedésnek, elmélyülésnek, intuíciónak, kommunikációnak. Szervezzünk kötetlen baráti beszélgetéseket, ahol beszélgethetünk, bölcselkedhetünk, ahol gondolatokat cserélhetünk. Ha mindent alaposan megtervezünk, de a megoldás mégis máshogy alakulna, ne essünk kétségbe. Hagyjuk magunkat vezetni, mert olyan csodás megoldások születhetnek, melyeket nem tudunk kontrollálni és a dolgok jól alakulnak majd.

Munkánk

Ebben a hónapban jobban fogjuk kedvelni azokat a tevékenységeket, amelyek utazással, ingázással járnak. A munkában gyakorlatiasak, szorgalmasak, precízek leszünk, tele ötletekkel, találékonysággal és kreativitással. Szociális érzékenységünk megnő, könnyen nézőpontot tudunk majd váltani, ezáltal a másik problémáját könnyebben megérteni. Ebben a hónapban lesz igazán érdemes csapatot kovácsolni. Ezúttal kerülni fogjuk a konfrontálódást, sokkal inkább megértjük majd a mások gyengeségeit, tévedéseit és támogatjuk majd egymást a bajban.

Olyan rejtett képességeink törhetnek elő, melyeken még mi magunk is meglepődhetünk. Szükségünk lesz viszont valakire aki kihozza belőlünk a maximumot, akivel meg tudjuk beszélni terveinket, aki bíztat majd bennünket és segít nekünk abban, hogy elhagyjuk komfortzónánkat és merjünk kezdeményezni. Ha sikerül megvalósítani álmainkat, magabiztosságunk, önbizalmunk megnő.

A biztatás, bátorítás jól fog esni tehát ebben a hónapban, így ne habozzunk dicsérni és erősíteni egymást. Bár alapvetően tényleges segítségre nem lesz szükségünk, csak a tudatra hogy valaki mögöttünk áll. Ugyanakkor nehezebben hozunk majd meg komoly döntéseinket és jobban tudunk majd haladni olyan tevékenységekben, amiben hiszünk.

Kapcsolataink

Otthon- és családszeretők, hűségesek, gondoskodók, önzetlenek és ezen a téren is elfogadók leszünk. Ezúttal mélyebb megértéssel fordulunk majd egymáshoz, könnyebben elfogadjuk majd egymás tévedését és támogatni fogjuk egymás a bajban. Nem szívesen fogunk konfrontálódni, így a hangos viták elkerülnek majd bennünket. Fontossá válik hogy érezzük, szükség van ránk: ezért fontos, hogy tegyünk egymásnak ilyen irányú megjegyzéseket, dicséretet, mondjunk gyakrabban köszönetet. Ebben az időszakban előtérbe kerülnek a közös célok, elvek, a közös tervezések. Mindenről tudni szeretnénk majd és szívesen belefolyunk majd mindenbe, jó csapatot alkotunk majd partnerünkkel, barátainkkal.

Lehetőségeink

Megnőhet az utazás iránti vágyunk, többet mozoghatunk. Amennyiben költözésen gondolkodunk, ebben a hónapban könnyebben megtörténhet. Nagy változásokat, változtatásokat tudunk véghez vinni ebben a hónapban, az energiák támogatni fogják.

Esetleges nehézségek

Lehet egy tendenciánk arra, hogy egyfolytában fecsegünk majd, be nem áll a szánk. Figyeljünk oda erre, tartsunk szünetet és hallgassuk meg a másikat is. Bár szívesen segítünk majd a hozzánk fordulóknak, oda kell figyelnünk arra, hogy ne felejtsünk el saját dolgainkkal is foglalkozni, saját igényeinket is számításba venni. Figyeljünk oda arra, hogy ne legyünk túl merevek a döntéseinkben, fogadjuk el mások véleményét, segítségét. Az is fontos lesz most, hogy a megbeszélt időpontokon legyünk ott, ne késlekedjünk a megbeszélt találkozókról. Könnyen lehet, hogy nehezen fogjuk tudni kifejezni az érzelmeinket, gondolatainkat. Az is lehet, hogy titkolózók leszünk és előfordulhat, hogy esetleges önző viselkedésünk miatt érzéketlennek gondolnak majd bennünket. Próbáljunk meg odafigyelni magunkra és másokra is.

Ez történik Veled novemberben a kínai asztrológia szerint:

Tigris

Kreatív leszel, tele ötletekkel, de nem biztos hogy mindet meg is kell valósítanod. A lényeg a tanuláson, fejlődésen lesz, hogy jobb, több legyél. Növekedés, produktivitás lesz jellemző rád novemberben. Nagyon sok lehetőség elé kerülsz ebben az időszakban, azok közül pedig valójában mindegy, hogy melyiket választod, mindegyik jó lesz, fejlődni fogsz tőle. Sokat fogsz változni azon a területen, amit érint. Az új dolgok érkezése hatására egy másik terület elkezdhet leépülni, hogyha sodródsz. Ha ilyet tapasztalsz, a megoldás az lesz, hogy állj ki magadért!

Nyúl

Az életed ebben a hónapban egyik állapotából átmegy egy másikba. Nagy változások fordulhatnak elő veled ebben az időszakban., ki fogsz tudni teljesedni. Kreativitásod megnő, emiatt növekedni, fejlődni fogsz. Válaszutak érkeznek, sok lehetőség elé kerülsz. Érdemes lenne ebben a hónapban családállításra menned a párkapcsolattal kapcsolatban, ezáltal könnyen felkerülhet az i-re a pont.

Sárkány

Ebben a hónapban lehet kicsit diszkomfort érzésed, előfordulhat, hogy el tudod hagyni a komfortzónádat. Bárhogy is legyen, könnyen fogsz tudni változtatni, változni, könnyen tudod majd irányítani életed történéseit. Többet fogsz mozogni, jönni-menni, intézkedni.

Kígyó

Nagyon segítőkész leszel, de figyelj arra, hogy ne vedd át mások problémáját, ne akard mindenkiét megoldani. Novemberben könnyen megeshet veled, hogy kis dolgokat nagy dolgoknak fogsz érzékelni, könnyen fogsz majd bolhából elefántot csinálni. Fontos, hogy ha ilyen helyzetbe kerülsz, lépj egyet hátra, így könnyen rájöhetsz majd, hogy a probléma amit felnagyítasz valójában nem is a te problémád. Kommunikációs félreértések időszaka ez, lehet hogy olyan dolgokba szólsz majd bele, amibe nem kellene belefolynod.

Kreativitásod megnő, tele leszel ötletekkel, növekedni fogsz majd azon a területen, amit fejleszteni szeretnél.Képes leszel arra, hogy megváltoztasd magad körül az embereket. Kicsit lecsitulsz, elmélyülsz, jót fog tenni neked, ha ezúttal kevesebbet pörögsz és többet pihensz, így tudod feltölteni tartalékaidat.

Kecske

Nagy változások történhetnek veled ebben a hónapban. Sok lehetőség érkezhet, lesz lehetőséged a növekedésre, fejlődésre, tanulásra. Válaszutakat is hozhat ez a hónap, de fontos, hogy lehetőséged lesz választani közülük.Nagyon kreatív leszel, rengeteg ötleted lesz majd, könnyen ki tudsz majd teljesedni.

Majom

Novemberben előfordulhat, hogy az csap majd be, akiben megbíztál. Kapcsolataidban előfordulhatnak érzelmi zavarok. Lehet hogy azt érzed majd, hogy rengeteget adtál, de nem kaptál cserébe semmit. Sérülékennyé válhatsz érzelmileg ebben a hónapban. Figyelj arra, hogy ne vállalj fel áldozatszerepet, ne hagyd magad érzelmileg zsarolni. Meglesz az a hatalmad ebben a hónapban, hogy az érzelmekre hatva, jobb belátásra fogod tudni bírni a környezetedet, barátaidat.

Kakas

Kicsit elfáradhatsz ebben a hónapban, több pihenésre, kikapcsolódásra lehet szükséged. Ugyanakkor lehetőséged lesz ügyeket intézni, jönni-menni. Próbáld jól szervezni dolgaidat, így pihenni is tudsz majd és az ügyeid is rendben lesznek.

Kutya

Novemberben te leszel a menedék, a biztonság. Ebben a hónapban nem csak társadra, de az otthonodra is a szokásosnál jobban tudsz majd vigyázni. Kiegyensúlyozottabb lehetsz, meglévő energiáidhoz megkapod az összes többit, jól gazdálkodhatsz ebben a hónapban velük.

Disznó

Ebben a hónapban könnyen előfordulhat, hogy össze-vissza szervezed a hétköznapjaidat, egész nap rohansz, de a nap végére nem intézel el semmit. A szerencsére számítasz, de sajnos nem jön be.

Saját fegyelmezetlenséged miatt belekezdhetsz dolgokba, melyeket nem fejezel be. Ez sok feszültséget, fejtörést és rohanást okoz majd neked. A Megoldás: szervezettség!!!

MEDITÁLJ!!!

A legnagyobb ellenséged Te magad lehetsz ebben a hónapban. Ezért tudatosítani kell magadban: fegyelmezettséget, önkontrollt, tudatosságot, szervezettséget, így elkerülheted a felesleges köröket és könnyen megkaphatod a multitalentum bélyeget!

Patkány

Spirituális, érzelmes leszel, könnyen elmélyülsz, bölcselkedsz, szívesen beszélgetsz majd erről barátaiddal. Arra kell csak figyelned, hogy ne beszélj folyton, hogy ne tűnjön üres fecsegésnek. Megnő az intuíciód, kommunikációd felerősödik, filozofikus gondolataid lesznek, szívesen tanulsz majd asztrológiát. Több utazás, mozgás, akár költözés is előfordulhat novemberben.

Bivaly

Spiritualitás, érzelmesség, bölcsesség lesz jellemző rád novemberben. Könnyen elmélyülsz majd spirituális tanulmányokban. Intuíciód és kommunikációs képességed megnő. Ha teheted utazz, mozogj sokat, látogass meg régi barátokat, szervezzetek együtt programokat.

Mely évek tartoznak az állatövi jegyekhez?

Patkány 1936 1948 1960 1972 1984 1996 2008 2020

Bivaly 1937 1949 1961 1973 1985 1997 2009 2021

Tigris 1938 1950 1962 1974 1986 1998 2010 2022

Nyúl 1939 1951 1963 1975 1987 1999 2011 2023

Sárkány 1940 1952 1964 1976 1988 2000 2012 2024

Kígyó 1941 1953 1965 1977 1989 2001 2013 2025

Ló 1942 1954 1966 1978 1990 2002 2014 2026

Kecske 1943 1955 1967 1979 1991 2003 2015 2027

Majom 1944 1956 1968 1980 1992 2004 2016 2028

Kakas 1945 1957 1969 1981 1993 2005 2017 2029

Kutya 1946 1958 1970 1982 1994 2006 2018 2030

Disznó 1947 1959 1971 1983 1995 2007 2019 2031

Szerző: Csill

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője