Te lélektestvér, duálpár vagy ikerláng vagy a szerelmeddel? Szakember válaszol

2023. augusztus 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Te hiszel a szerelem első látásban? Pedig tud így is működni, ha nem is szerelem első látásra, de őrült vonzalom, vagy megmagyarázhatatlan kötődés, ki hogy hívja. Ugyanis, ha a párok a kezdetektől összetartoznak, és számtalan inkarnációt töltöttek már el együtt, akkor emlékezni fognak egymásra, kortól és akár nemtől függetlenül is.

Horoszkóp ikerlángos szerelmes anyag
Tudod, mit jelent a lélektestvér, a duálpár és az ikerláng?
Fotó: Getty images/Glamour

Itt és most azt is leszögezném, hogy a párkapcsolatok rengeteg munkát és odafigyelést igényelnek, ugyanis maguktól nem működnek, tenni kell érte, hogy a szikra folyamatosan ott legyen.

Már többször írtam arról, hány típusú párkapcsolati elemzést lehet készíteni, és milyen szempontok alapján vizsgáljuk a kapcsolatokat, de arról még nem esett szó, milyen fajta kapcsolattípusok vannak. Nézzük meg, hogy asztrológus szemmel hogyan különböztethetjük meg a párkapcsolatokat!

Lélektestvér

Ebbe a csoportba tartoznak azok a párok, akik közel születtek egymáshoz. Ilyenkor sokkal kevesebb feszültség teremtő fényszög van a két képletben, nagyon nagy a harmónia a pár között, de sajnos egy idő után elképzelhető, hogy szerelemből szeretetté avanzsál a dolog.

Ezekben a kapcsolatokban olyan partnerünk van, akivel előző életeinkben azonos rezgésen működtek, soha nem vetélkedtek egymással, testvérek, bajtársak, barátok lehettek, és ebben az életükben is kiszámíthatóak egymásnak. Az ilyen kapcsolatok nagyon harmonikusak és kellemesek tudnak lenni, de egy idő után ellaposodnak, és unalmassá válhatnak, bár mégis ez a kapcsolattípus a legalkalmasabb a családalapításra és gyereknevelésre.

5 jel, hogy felismerd, nagyon rossz úton jársz

5 jel, hogy felismerd, nagyon rossz úton jársz

Duálpár

Ebben a kapcsolatban a fizikai vonzalom a mérvadó, amikor a pár úgy érzi, megtalálta a másik felét. Ezekben a kapcsolatokban a felek már több életen keresztül lehettek együtt, de nem csak mint szerelmespár, hanem lehetett szülő-testvér, úr-rabszolga, mester és tanítványa kapcsolat közöttük. Ebből adódóan megesik, hogy mélyen az összeütközésekre is emlékeznek, és sokszor vetélytársak lesznek miatta, pontosan ezért a fényszögeik is ilyen szélsőségesek: van benne feszítő energia erőteljes ütközésekkel, és harmonikus, áldásos kötés is.

Ezekben a kapcsolatokban a párok az első időszakban a szőnyeg alá söprik a problémákat, annyira szeretnék a harmonikus kapcsolatot kelteni. Ha a kapcsolat megéri a kritikus és marsikus 2 évet, akkor onnan lehet számolni igazán vele. Csendben megjegyezném, hogy jellemzően a kapcsolatok 80%-a ilyen duálpár kapcsolat.

Ikerláng

Na és jön az a bizonyos Ikerláng kapcsolat, amit mindenki olyan nagyon szeretne… Ritkább és a különlegesebb kapcsolatok, amiben a párok a kezdetektől összetartoznak és számtalan inkarnációt töltöttek már el együtt. Itt a kapcsolat elején szó sincs azonnali fizikai vágyról vagy tetszésről, nem jellemző az a fajta szexuális vonzalom, ami a Duál pároknál megvan, és a felek csak nagyon óvatosan közelednek egymáshoz.

Sőt előfordulhat, hogy az ismerkedéskor még utálják is egymást, és egyáltalán nem a zsánerük a másik, viszont szellemileg tökéletes párt alkotnak. A környezet nem igazán érti, miért vannak együtt, sokszor a nagy korkülönbség miatt, vagy azért, mert előtte nem olyannak ismerték a feleket, hogy összeillenének, ezért sok esetben nem támogatják a viszonyukat, ami nehézségeket okozhat számukra.

Ocskó Barbara karma asztrológus tevékenységével nem csak a GLAMOUR.hu-n találkozhatsz. Amennyiben szeretnél jelentkezni hozzá személyes elemzésre, a Barbaraasztrologia.hu weboldalon tudsz jelentkezni.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A hosszú élet titka nem a stresszmentesség, hanem a tudatos stresszkezelés

glamour plusz ikon A hosszú élet titka nem a stresszmentesség, hanem a tudatos stresszkezelés

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)