Ma kezdődik, fél évig tart, és hatással lesz rád: ezt hozza a retrográd Plútó

2019.április.24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ne lepődj meg, ha az elkövetkező időkben kissé befelé fordulóvá válsz, ha fogékonyabb leszel a mélyebb, lelki dolgok iránt, és olyan az egész életedet befolyásol dolgokon őrlődsz, amelyek korábban nem kerültek felszínre. Könnyen lehet, hogy a retrográd szakaszba lépő Plútó áll a háttérben.

Plútó bolygó
Fotó: Shutterstock

Mi az a retrográd Plútó?

Akik valamennyire érdeklődnek az asztrológia iránt, azok tudják, hogy a retrográd, azaz visszafelé haladó bolygókhoz leggyakrabban negatív történéseket szokás tulajdonítani. Először is érdemes tisztázni, hogy valójában nem haladnak visszafelé a bolygók az égbolton, csupán a Földről tűnik így. Az asztrológiai hatást azonban minden ilyen visszafordulásohz szokás kötni. Sokak által ismert például, hogy a retrográd Merkúr képes összezavarni a dolgokat, és a visszafordulás időszakában érezhetjük úgy, hogy felfordult, káoszossá vált az életünk. A Plútó ugyan kicsi bolygó, de ettől még ugyanúgy befolyásol, pályájának retrográd szakasza 2019-ben április 24-én kezdődik, és jó fél évig, egészen október 3-áig tart.

Miben befolyásol a retrográd Plútó?

Különösen a visszafordulás kezdeti időszakában érezteti hatását a visszaforduló kisbolygó. Nem hoz azonban nagy felfordulást, a felszínen biztosan nem. A Plútó a belső, lelki dolog felülvizsgálatára ösztönöz ebben az időszakban. Nagy, akár az egész élet irányát, a közeljövődet meghatározó mélyebb rétegeket érintő kérdések, változások mérlegelésére ad lehetőséget. Kicsit valóban visszahúzódásra sarkalló időszak lehet ez. Azonban nem feltétlenül kellemetlen, vagy rossz dolog mindez, sőt. Sokkal inkább egy lehetőség arra, hogy a mélystruktúrákat vegyük szemügyre, hogy megtaláljuk a problémák, hátráltató dolgok gyökerét, és megszabaduljunk tőlük. A retrográd Plútó könnyen vezethet olyan felismerésekhez, amelyek segít a továbblépést, újrakezdést.

Ilyen pasi illik hozzád - a csillagjegyed elárulja

Ilyen pasi illik hozzád - a csillagjegyed elárulja

Kire hat leginkább a retrográd Plútó?

A jelenség minden csillagjegyre kisebb-nagyobb mértékben hat, felmerülhetnek, különösen a pálya megfordulásának első időszakában, hogy mélyebb, zsigeribb dolgokat hoz felszínre. Két csillag azonban több ösztönzést kap a Plútó mozgásától: a Bak szülöttjeit arra figyelmezteti, hogy a rossz struktúrákat meg kell haladni, és van amikor igenis eljön az elengedés ideje. A Rák szülöttjeit viszont arra figyelmezteti, hogy szerelemben és háborúban nem kell válogatni az eszközökben. A céljaik eléréséhez néha nem a legszebb, hanem a leghatásosabb dolgokhoz kell fordulni.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője