Nevet változtatnál? Az identitásodon túl az életedet is újrafogalmazod a numerológus szerint
Egy megújulásra ösztönző időszak során – amilyen a mostani – az a gondolat is megfordulhat az ember fejében, hogy megváltoztatja a nevét. Természetesen, ettől függetlenül is bármikor megtörténhet, hogy valaki erőteljes késztetést érez erre, vagy éppen az aktuális élethelyzete teszi szükségszerűvé ezt a lépést. Így vagy úgy: radikális korrekcióról van szó, amelynek hatását mindenképpen tapasztalni fogjuk a későbbiek során.
Ezeket láttad már?
Egy névnek ereje, súlya van. Gondoljunk csak Tina Turnerre, aki mindenről lemondott, csak hogy megtarthassa a sikereit fémjelző, férjezett nevét. Még úgy is, hogy ezáltal éppen attól az embertől szabadult meg, akitől a már legendává vált nevet kapta. De egy huszárvágással példálózhatnék azzal is, mekkora fordulat egy ember életében, ha mától kezdve Kukorica Jancsi helyett János Vitéznek hívják...
A közismert mondás igazságában, miszerint „nevünkben a sorsunk”, többnyire még azok is hisznek, akiknek nincs különösebb vonzódásuk a spirituális tanokhoz. Nem csoda, hogy általában nagy gonddal igyekszünk kiválasztani az utódaink nevét, vagy épp a sajátunkat, amennyiben annak lecserélése-megújítása mellett döntünk. A magam meggyőződése szerint a mondás fordítottja is igaz, vagyis: sorsunkban a nevünk. Nem véletlenül kaptuk éppen ezt vagy azt a nevet, ahogyan az sem, hogy életünk egy adott pontján milyen változatra érzünk hívást.
Az indítékokat tekintve sokfélével találkoztam már; volt, aki unalmasnak vagy éppen csúnyának találta a nevét, mások egy szégyenletesnek, esetleg fájdalmasnak tartott családi múlttól próbáltak ilyen módon elszakadni. Mielőtt azonban változtatásra adnánk a fejünket, mindenkit arra bíztatok: ismerkedjünk meg jobban a születéskor kapott nevünkkel, mégpedig úgy, ahogyan azt eddig talán még nem tettük. Az önismereti munka során ez az egyik legelső, ajánlott „házi feladat”.
Az általánosan ismert jelentéseken túl érdemes utánajárni a mitológiai, bibliai, kultúrtörténeti és irodalmi analógiáknak is. Melyik történetben, melyik szereplő viselte az adott nevet, illetve az is hasznos lehet, ha megvizsgáljuk, hogy a családunk múltjában hívtak-e már így valakit, és ha igen, milyen azonosságokat vagy tanulságokat tudunk levonni a példája nyomán. Ezek nyomán olyan felismerésekkel lehetünk gazdagabbak, amelyek hozzájárulnak az életünk jobb megértéséhez és egy esetleges névváltoztatáshoz is segítséget adnak – amennyiben a begyűjtött információk tükrében akarjuk még egyáltalán.
Mesterszámmal élek – átok ez vagy áldás?
Mi változik a bemutatkozásunkon és az aláírásunkon túl?
Ha módosítunk is rajta, az eredeti nevünk energiája nem törlődik el. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy bizonyos értelemben felülírjuk, áthangoljuk azt. A sorsunkat nem tudjuk lecserélni, főként teljes mértékben nem, viszont a megélését befolyásolni fogja a választásunk. Szerencsés esetben támogatást kapunk, de az is elfordulhat, hogy nehezítéseket. A változtatások újrafogalmazzák az identitásunkat, új kihívásokkal szolgálhatnak és új távlatokat is nyithatnak számunkra.
A hírességek vonatkozásában például igen szemléletesen követhető végig, hogy egy felvett művésznév hogyan befolyásolta a továbbiakban karrierjüket, magánéletüket. De a jóval átlagosabb életutakban is fontos mérföldkövet jelent egy-egy névváltás. Gondoljunk csak a férjhezmenetel után új nevet viselő nőkre. És ha már ezt a témát említem: az sem meglepő, hogy évtizedekkel korábban még automatikusan lemondtak a saját nevükről – kis híján tökéletesen azonosulva a férj személyével és meghatározó voltával – ma már alig akad, aki az esküvője után saját identitásáról lemondva Hufnágel Istvánné szeretne lenni...
De emlékszem olyan esetre is, amikor egy házasságban élő hölgy azzal ajándékozta meg magát az egyik kerek születésnapján, hogy visszavette a leánykori nevét. „Nincs semmi baj a házasságommal, csak szükségem van rá, hogy újra igazi önmagam legyek” – mondta akkor. A történet pedig úgy teljes, hogy néhány ével később el is vált. Sok olyan nővel is beszéltem, aki a válása után hosszú évekig megtartotta a férjezett nevét, mondván, nincs jelentősége mi szerepel a hivatalos papírokon. Amikor mégis rászánták magukat a névváltoztatás procedúrájára, utóbb lelkesen azt újságolták:
Nem hittem volna, hogy ilyen érzés, hogy ennyit számít. Ha ezt tudom, előbb megteszem.
A férj teljes nevének felvételével egyébként annak családi karmájában is osztozhatunk. Emlékszem annak a kedves, jóindulatú nőnek az esetére, aki folyamatosan azért szenvedett hátrányt, mert a férjét és annak családját a környezetükben élők nem szívlelték. Itt jegyzem meg, hogy a dolgok azért bonyolultabbak annál, hogy ezügyben általánosítsunk, hiszen minden eset egyedi. Gyakran előfordul az is, hogy a férj nevének felvétele (és egyébként maga a házasság is) éppen azokat a gyengeségeket tudja kiegyensúlyozni, amelyekkel az adott személynek eredendően meg kell birkóznia.
Ilyen esetben még egy elavultnak számító, „né”-vel végződő asszonynév is hasznos lehet. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a párkapcsolatban úgy élnek majd, mint cukros mézen a galambok, de azt igen, hogy a név viselője éppen abban fog megerősödni, amiben a legnagyobb szüksége van rá.
Miként segíthet a numerológia?
A születési dátumhoz hasonlóan a név is egyfajta energetikai kódrendszer. Ha értő szemmel olvasunk benne, akkor a szóba jöhető névváltozatok közt jó eséllyel találhatjuk meg a lehető legkedvezőbb opciót. A numerológus egyébként sohasem dönt az érintett helyett, vagy legalábbis nem az ő kiváltsága, hogy döntsön. A dolga az, hogy segítsen a döntés meghozatalában. Ismertesse, hogy a kliens által „megálmodott”, lehetséges változatok mivel járnak együtt, illetve a születési dátum vonzatában miben kedvezőek, vagy éppen hátrányosak.
Gyakran látsz különös számokat? Az angyali számok neked is üzennek
Ily módon javaslatot tehet arra nézve is, melyik az a variáció, amit legkevésbé ajánl. Numerológiai értelemben alapvetően mindig a kiegyensúlyozásra törekszünk. Ha a születési dátum mátrixában valahol hiány mutatkozik, akkor örömmel üdvözlünk egy olyan nevet, ami ennek az ellentételezését célozza. Ugyanakkor, ha egy energetikai minőségből – hajlamból, késztetésből, tulajdonságból már eredendően is túl „sok” van, akkor nem tetézzük egy olyan névvel, ami még tovább erősítené azokat .
Számmisztikai megközelítésben egyébként akár csak egyetlen betű megváltoztatása is hatalmas változtatást tud generálni, ugyanakkor az is lehetséges, hogy egy egészen más betűkből álló név is ugyanazt az eredményt és tartalmat adja. A közelmúltban egy olyan hölgy fordult hozzám, aki a válása után egyszer már megváltoztatta a nevét. Nem a születésekor kapottat állította vissza, hanem választott egy olyat, ami akkori céljainak, önazonosságának leginkább megfelelt.
Ez a név jó irányba terelte az életét és továbbra is megfelelt volna számára, csak éppen időközben összeismerkedett egy férfival, akivel évek múltán házasságot is kívánt kötni. Ebben a helyzetben kimondottan nagy dilemmát jelentett számára, hogy valamilyen formában felvegye-e a leendő férj nevét, – akár csak kreatívan beleépítve az övébe, az összetartozásuk jeleként – vagy maradjon a meglévőnél. Az általa választott, szóba jöhető variációk közül történetesen egyik sem változtatott jelentősebben az addig viselt név energetikáján, így ennek tudatában akár könnyebb dolga is lehetett volna a döntés meghozatalánál.
Ezek a csillagjegyek mind nagyon nehéz karmát cipelnek ebben az életükben
Ennek ellenére, végül annyira rágörcsölt az ügyre, hogy már csak napok maradtak hátra az esküvőig és még mindig képtelen volt letenni a voksát valamelyik módozat mellett. Az ő esetében végül azt javasoltam, kérdezze meg önmagától nagyon őszintén, miért is szeretné felvenni a párja nevét és ennek fényében válassza azt a megoldást, amivel leginkább azonosulni tud. Másnap boldogan hívott azzal, hogy sikerült döntést hoznia, mégpedig könnyű szívvel.
Siker vagy bukás
Tekintsünk úgy a nevünkre, mint egy misztériumra, az esetleges megváltoztatása pedig legyen egyfajta „szertartás”. Túlzás lenne azt állítani, hogy csupán egy néven áll vagy bukik az életünk, de az egészen bizonyos, hogy az egyik legnagyobb jelentőséggel bíró „azonosítónk”, a cseréjének pedig komoly tétje van. Az új névvel felülhetünk egy táltosparipára, de olykor még az is előfordulhat, hogy a váltással egy mély szakadékba ugrunk.
Esetleg a táltosparipa hátáról zuhanunk le óvatlanul, valahol útközben... Mit tartsunk tehát szem előtt, ha a nevünk megváltoztatása mellett döntünk? Mindenekelőtt: legyünk tisztában azzal, hogy a változtatásnak tétje és súlya van. Ne kövessünk általános trendeket, divathullámokat, a saját, személyes példánkhoz, történetünkhöz, vágyainkhoz igazodjunk. Gondoljuk végig: egy új név hozzánk ad, vagy elvesz belőlünk? Igazi valónkat erősíti-e? Tisztázzuk azt is önmagunkkal: mi a valódi célunk a névváltoztatás során? Helyezkedjünk bele a névbe – és figyeljük az érzéseinket! És ne feledjük: egy új név bizonyos értelemben új személyazonosságot is ad a viselőjének. Változtassunk tiszta szándékkal, körültekintéssel, és a sorsunk iránti alázattal.