84 éve nem történt ilyen az asztrológiában, kő kövön nem marad ezután

Az Uránusz bolygó az asztrológia szerint mindenkinek alaposan átalakítja az életét a következő hét évben
Az Uránusz bolygó az asztrológia szerint mindenkinek alaposan átalakítja az életét a következő hét évben
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

Ez a diéta segíthet csökkenteni a stroke kockázatát, 55 év felett erősen ajánlott átállni rá

Ez a diéta segíthet csökkenteni a stroke kockázatát, 55 év felett erősen ajánlott átállni rá

ma 06:31
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Vége az idegőrlő tötyörgésnek, annak, hogy minden maradjon úgy, ahogy volt, még akkor is, ha valójában már rég túlhaladt rajta az idő. Ami eddig biztonságosnak tűnt, sokszor inkább csak megszokás volt, nem valódi stabilitás. Most eljött a pillanat, amikor a változás nem opció, hanem alapállapot.

Hét évre az Ikrek jegyébe érkezik az Uránusz, és ezzel egy olyan korszak indul el, amely a gondolkodásunkat, a kapcsolatainkat és a kommunikációnkat forgatja fel gyökerestül. Innentől kezdve minden gyorsabb, kiszámíthatatlanabb és szellemi szinten sokkal intenzívebb lesz. Készen állsz arra, hogy minden megváltozzon?

Az Uránusz 2018 májusa óta volt a konzervatív Bika jegyében, ahol mindent elkövetett, hogy destabilizálja az eddig mozdíthatatlannak tűnő rendszereket, megkérdőjelezze a biztonságérzetünket, a kényelmünket, az alapanyagokat, amik eddig észrevétlenül a rendelkezésünkre álltak, és a politikai struktúrákat, amelyek sokáig megkérdőjelezhetetlennek látszottak.

Amikor felgyorsul a világ, és neked is lépned kell

Április 25-től teljesen új ritmus kezdődik. Az Ikrek energiája felpörgeti a gondolkodást, az információáramlást és azt, ahogyan egymáshoz kapcsolódunk – sokkal gyorsabban, mint amit eddig megszoktunk. A napi rutinok könnyen felborulhatnak, a kapcsolati háló átalakulhat, és a technológia még mélyebben beépül az életünkbe.

Az Uránusz itt nem hagy teret a megszokásnak: új nézőpontokat hoz, és arra kényszerít, hogy rugalmasan reagáljunk minden helyzetre.

Ez az időszak nem a biztos válaszokról szól, hanem a kérdésekről. Minél nyitottabb vagy, annál könnyebben találod meg a helyed ebben a gyorsan változó világban.

Gyönyörű bolygó az Uránusz, de annál váratlanabb, kiszámíthatatlanabb dolgokat, változásokat okoz a mozgása, különösen a Bika jegyéből az Ikrek jegyébe lépve
Fotó: Shutterstock

A valóság már nem az, amit elsőre látsz

Az Ikrek a média és az információ világa, az Uránusz pedig felerősíti a torzításokat és az áttöréseket is. A következő években a mesterséges intelligencia, a digitális tartalmak és az információ manipulációja alapjaiban formálhatja át azt, amit valóságnak érzékelünk. Ezzel párhuzamosan azonban új hangok is megjelennek: független alkotók, alternatív platformok és új kommunikációs formák törhetnek elő. A kérdés nem az, hogy mi az igazság – hanem az, hogy képes vagy-e felismerni.

Vanya Timi: „Amikor nincs munka, pánikba esem”

Vanya Timi: „Amikor nincs munka, pánikba esem”

Mit hoz ez a te csillagjegyednek?

  1. Kos: Teljes mentális fordulat, új gondolkodásmód, kommunikáció és környezet alakítja át a mindennapjaidat.
  2. Bika: Pénzügyi és értékrendi átrendeződés, új bevételi források és másfajta biztonságérzet jelenik meg az életedben.
  3. Ikrek: Totális identitásváltásra számíts, egy teljesen új önképet és életirányt építhetsz fel. Magadra sem fogsz ismerni pár éven belül!
  4. Rák: Belső átalakulásra számíts. A tudattalanod, intuíciód és lelki folyamataid erősödnek fel ebben az időszakban. Itt az ideje egy kis boszorkányságnak!
  5. Oroszlán: Rád egy közösségi fordulat vár. Új baráti körök, új célok és inspiráló kapcsolatok érkeznek az életedbe, időnként teljesen váratlanul és meglepően.
  6. Szűz: A karriered végre szárnyalni kezd! Váratlan szakmai lehetőségek és irányváltások jöhetnek.
  7. Mérleg: Kitágul a látóköröd. Tanulás, utazás és új életszemlélet formálja át a világképed.
  8. Skorpió: Mély transzformáció előtt állsz. A közös pénzügyek, intimitás és kontroll kérdései kerülnek majd fókuszba a következő hét évedben — nem fogsz unatkozni!
  9. Nyilas: Újraírhatod a fontos kapcsolataidat. A párkapcsolatod és együttműködéseid teljesen új dinamikát kapnak ebben az időszakban.
  10. Bak: Életmódváltás vár rád! Készülj fel rá, hogy a munkád, a napi rutinod és az egészséged területén jönnek radikális változások.
  11. Vízöntő: Kreatív időszak áll előtted! A szerelem, az önkifejezés és alkotás új szintre lép az életedben. Nem kell tovább várnod arra, amiről álmodtál!
  12. Halak: Az otthonod lesz a fókuszban, fordulatok is várhatóak a következő hét évben. A családod, a lakhatásod és érzelmi biztonságod is teljesen átalakul.
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A legmenőbb baba-mama program, ahol biztonságban tudhatod a csöppeséget (x)

A legmenőbb baba-mama program, ahol biztonságban tudhatod a csöppeséget (x)

A tested nem felejt: ezért üt vissza a hirtelen fogyás (x)

A tested nem felejt: ezért üt vissza a hirtelen fogyás (x)

Tűfóbia: Mi van, ha a félelmed miatt nem derül ki egy komoly hiánybetegség (x)

Tűfóbia: Mi van, ha a félelmed miatt nem derül ki egy komoly hiánybetegség (x)

Íme a tökéletes hajápolási rutin, amitől a Katseye tagjai mindig ragyognak a színpadon (x)

Íme a tökéletes hajápolási rutin, amitől a Katseye tagjai mindig ragyognak a színpadon (x)