A legőrületebb felnőtt színezőben péniszeket festegethetünk

2016. május 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minket sem hagyott hidegen a felnőtt színező őrültete, bár elsőre azt gondoltunk volna, hogy elmúltak már azok az idők, amikor ilyesmi le tud kötni bennünket.

Nagyon tévedtünk, a felnőtt színező remek dolog, ami például sokkal értelmesebb elfoglaltság, mint a telefont nyomkodni, ha nincs más dolgod éppen.

Szerencsére már rengeteg fajta színező könyv közül lehet válogatni. A romantikus minták után egyre alternatívabb változatok is megjelennek, hogy azok számára is örömet okozzon a színezés, aki nem feltétlenül rajong a klasszikus mintákért. Nos, két New Orleans-i frissen végzett építészlány egészen forradalmi felnőtt színezőt terveznek kiadni, aminek az esetében tényleg kellőképpen indokolt a felnőtt jelző.

A két lány az Indiegogo oldalon kampányol, hogy az ötletüket meg tudják valósítani. Ami nem más, mint hogy kiadjanak egy olyan színezőkönyvet, amiben mindenféle péniszeket kell kidíszíteni. Hogy honnan az ötlet? Mint a lányok írják, építészeti tanulmányaik során megtanulták, hogy minden épület valójában egy erektált férfi nemi szervet jelképez. Mire lediplomáztak, már mindenhol fütyiket láttak, így amikor beütött a kifestő-boom, kitalálták, hogy kirajzolják magukból az élményeiket. Így jött létre a nagy pénisz felnőtt kifestő.

pénisz, felnőtt színező, pen15 club, kifestő, színező, fütyi , indiegogo, kampány, nemi szerv

Egyelőre gyűjtik a pénzt az ötletre, de elég jól állnak, úgyhog a Pen15 Club névre keresztelt projektnek egyre jobb esélyei van. Ha te is szeretnél mindenféle fütyiket kiszínezni, akkor bátran támogasd a projektet! Vagy te cseppet sem találod viccesnek a lányok ötletét?

pénisz, felnőtt színező, pen15 club, kifestő, színező, fütyi , indiegogo, kampány, nemi szerv
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Végre kiderült, miért a karácsonyi szünet alatt betegednek meg a legtöbben

Végre kiderült, miért a karácsonyi szünet alatt betegednek meg a legtöbben

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)