A Bly-udvarház szelleme nem olyan ijesztő, mint a Hill-ház szelleme - mégis sokkal érdekesebb

2020. október 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Megmondom őszintén, hogy szerintem elképesztően kevés az igazán jó horrorfilm vagy sorozat. Természetesen van néhány klasszikus, ami tömegeket mozgatott meg, azonban az elmúlt időszakban egyre kevesebb olyan produkció látott napvilágot, amelyről ténylegesen érdemes beszélni.

A thrillerek világa mindig is izgatott, és a fent említettek miatt a horror kategóriában megjelenő alkotásokra is mindig kíváncsi vagyok, hátha mégis valami jó sül ki belőlük. Amikor 2018-ban megjelent A Hill-ház szelleme című sorozat, teljességgel a képernyőhöz láncolt. Fogalmam sem volt róla, hogy lesz bármilyen folytatás, hiszen tényleg szépen befejezték az utolsó epizóddal. Nagyon meglepődtem, amikor megláttam Netflixen a A Bly-udvarház szelleme című sorozatot, de mondanom sem kell, hogy egyből belekezdtem. Először azt hittem, hogy ez a második évad, azonban IMDB-n is teljesen különáll a Hill-ház szellemétől.

A Bly-udvarház szellemében kifejezetten tetszett, hogy a Hill-ház szellemének a szereplői "tértek vissza", de nyilvánvalóan új karakterekkel is bővült a sorozat. Ez már csak azért is volt érdekes, mert a régi szereplők teljesen más, új karaktereket testesítettek meg. A történet is egy teljesen új cselekményt dolgozott fel, és úgy gondolom, hogy egy még szebb levezetést kapott, mint a sorozat elődje. Annyira teljes és kerek volt a történet, pedig egészen az utolsó részig szinte fogalmam sem volt, hogy pontosan mi történik. Az ilyen szériáknál sokszor elkövetik azt a hibát, hogy elhintenek egy-egy nyomot a nézőnek, akik ilyenkor nagyon összezavarodhatnak. A Bly-udvarház szellemében pedig tényleg minden kiderült a végére, semmi kérdésem nem maradt.

A karakterek tették még színesebbé a sorozatot. Egytől egyig minden karakternek izgalmas volt a személyisége, ami pont azért volt érdekes, mert egy, helyenként igazán rémisztő sorozatról beszélünk. Éppen emiatt egy nagyon jó taktika volt a producerektől, hogy olyan karaktereket hozzanak létre, akikre mind gyanakodni fogunk. Ez lett egyébként a sorozatnak az egyik legnagyobb érdekessége és érdeme is.

Szerintem egyébként a Hill-ház szelleme sokkal rémisztőbb volt, viszont számomra sokkal több fordulatot és érdekességet tartogatott a Bly-udvarház szelleme. Nagyonis megéri megnézni!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom