Mindannyiunk emlékezetében ott él a kép: tökéletes hajfonatú kislányok ugrándoznak a poros utakon, miközben azt kiabálják, hogy „itthon a legjobb”, a háttérben pedig a végtelenül jóságos Charles Ingalls húzza a hegedűjét. A farm, ahol élünk generációk számára jelentette a tiszta családi értékek, az összetartás és a békés vidéki élet netovábbját. A legendás könyvek és a belőlük készült tévésorozatok azonban egy rendkívül megszépített, idealizált világot mutattak be.
Ezeket láttad már?
A valóság, amelyet az írónő, Laura Ingalls Wilder átélt a 19. századi amerikai prérin, tele volt adósságokkal, sötét bűncselekményekkel, alkoholizmussal és olyan kegyetlen részletekkel, amelyek még egy mai modern thrillerben is megállnák a helyüket. Most, hogy a Netflixen debütált az ikonikus sorozat vadonatúj remake-je, itt az ideje, hogy az Esquire magazin segítségével fellebbentsük a fátylat a múlt eltitkolt és borzongató igazságairól, A farm, ahol élünk című sorozat háttértörténetéről!
Akár láttuk az eredeti sorozat összes epizódját, akár csak a fülbemászó főcímdalra és a jellegzetes főkötőkre emlékszünk, az Ingalls család története beépült a popkulturális történelembe. Az új széria – amely Laura Ingalls Wilder harmadik kötetén alapul – Independence városa mellett indítja útjára a családot, ahol farkasokkal, fagyhalállal, betegségekkel és a földjeikért jogosan dühös őslakosokkal kell szembenézniük. Ám míg a sorozat producere, Rebecca Sonnenshine szerint a történet az újrakezdésről és a kalandokról szól, a valódi Laura Ingalls Wilder gyermekkora sokkal traumatikusabb volt annál, mint amit a gyerekkönyveiben végül megírt.
Ki volt valójában Laura Ingalls Wilder?
Laura 1867. február 7-én született egy rönkházban a wisconsini Pepin közelében. Életének első szakaszát a folyamatos, szinte kényszeres vándorlás határozta meg: a család megállás nélkül költözött Wisconsin, Kansas, Minnesota, Iowa és Dakota területei között. Charles Ingalls folyamatosan az új lehetőségeket, az olcsó földet és a friss kezdetet kereste – leginkább azért, mert az előző próbálkozásai sorra kudarcba fulladtak. A család átvészelt pusztító erdőtüzeket, fagyos hóviharokat, terméskieséseket és egy olyan brutális sáskajárást, amely az utolsó szálig megsemmisítette a megélhetésüket biztosító veteményt.
22 éves korában Laura feleségül ment a nála tíz évvel idősebb Almanzo Wilderhez, ám a házaséletük sem indult könnyen. Első otthonuk porig égett egy tűzvészben, hatalmas adósságokba verték magukat, ráadásul mindketten elkapták a torokgyíkot (diftéria), melynek következtében Almanzo részlegesen lebénult. Laura csak a hatvanas éveiben, az 1929-es tőzsdekrach utáni teljes pénzügyi csőd hatására kezdett el írni a gyermekkoráról, miután újságíró lánya, Rose Wilder Lane erre bátorította. Az első kötet 1932-ben jelent meg, és bár hatalmas siker lett, a bemutatott verzió fényévekre volt a kőkemény valóságtól.
A farm, ahol élünk és még 6 nosztalgikus sorozat, aminek terápiás ereje lesz a mentális egészségedre
Cenzúrázatlan valóság
Laura Ingalls Wilder eredetileg egy sokkal őszintébb és nyersebb memoárt írt Pioneer Girl címmel, amit a kiadók azonnal elutasítottak, mert túl sötétnek és nyomasztónak találták. Lánya, Rose – aki egyébként hírhedt bulvárújságíró volt, és egyszer még Charlie Chaplinről is írt egy teljesen fiktív, perrel végződő életrajzot – vette kézbe a kéziratot. Ő javasolta, hogy gyúrják át az anyagot fikciós gyerekkönyvekké, és olyan drasztikusan átírta és megszerkesztette a szövegeket, hogy az irodalomtörténészek a mai napig vitatkoznak azon, mennyi maradt meg bennük Laura valódi hangjából.
Az eredeti visszaemlékezések ugyanis olyan horrorisztikus jeleneteket tartalmaztak, amelyeket egyetlen gyerekkönyvbe sem lehetett beletenni:
- Az önmagát felgyújtó férfi: Burr Oak városában töltött idejük alatt Laura saját szemével látta, amint egy helyi férfi annyira részegre itta magát whiskey-vel, hogy amikor meggyújtott egy gyufát a szivarjához, a belélegzett alkoholgőz lángra kapott. A férfi teste pillanatok alatt fáklyaként égett el, és belehalt a sérüléseibe.
- Családon belüli erőszak: Egy másik alkalommal leírta, ahogy a szomszédos boltos a hajánál fogva rángatta végig a feleségét a házukon, majd kerozint locsolt a padlóra, és egyszerűen felgyújtotta az otthonukat.
- Csecsemőkereskedelem: A préri magányában élő nők borzalmas mentális állapotáról tanúskodik az a történet, amelyet Laura egy posztumusz megjelent naplójában részletezett. Leírta azt a sokkoló pillanatot, amikor a kétségbeesett, gyermektelen szomszédaik – a Boast házaspár – felajánlották neki a legértékesebb lovukat cserébe Laura újszülött kislányáért, Rose-ért.
Charles Ingalls messze volt a mintaapától
A könyvekben és a televízióban Charles Ingalls az apaság abszolút mintaképe, egy bölcs, gondoskodó hős, akit a képernyőn Michael Landon sármja tett igazán felejthetetlenné. Caroline Fraser, a Pulitzer-díjas Prairie Fires című életrajzi könyv szerzője szerint azonban ez a kép egy erősen idealizált fantázia szüleménye. „Ha megnézzük Charles Ingalls valós életét, rengeteg küzdelmet, adósságot és egyfajta céltalan sodródást látunk – de Laura mindezt kihagyta a könyveiből” – mutat rá Fraser.
A valóságban Charlesnak nemcsak „mehetnékje” volt, de sokszor kifejezetten felelőtlen döntéseket hozott. Laura a kiadatlan írásaiban nyíltan leírta, hogy apja egyszer az éjszaka közepén, titokban menekítette ki a családot az egyik albérletükből, miután képtelen volt kifizetni a bérleti díjat. A menekülést azzal igazolta a gyerekek előtt, hogy a főbérlőt egyszerűen egy „gazdag, zsugori gazembernek” nevezte. Bár Charles valóban szerette a családját, és virtuóz módon bánt a hegedűvel, valójában egy nyughatatlan, adósságok elől menekülő kalandor volt, aki folyamatosan veszélybe sodorta a szeretteit.
Elűzték őket a saját földjükről
Laura egy 1937-es könyvvásáron tartott beszédében azt állította, hogy az apja részt vett a hírhedt „Bloody Benders” (Véres Benderék) nevű sorozatgyilkos család felkutatásában és kivégzésében, akik gyanútlan utazókat mészároltak le a prérin. Bár a gyilkosok valóban léteztek, a történelmi kutatások bebizonyították, hogy Charles Ingallsnek semmi köze nem volt a kézre kerítésükhöz – ez csupán egy jól hangzó családi legenda volt, amellyel az írónő apja alakját igyekezett hősiesebb színben feltüntetni.
Így néz ki ma A farm ahol élünk Nellie-je, szinte felismerhetetlen a sorozat Netflix remake-jében a színésznő
Ennél is komolyabb kérdéseket vet fel az a tény, hogy a család Kansas államban valójában illegális telepesként, azaz földbitorlóként élt. Az Independence melletti házuk az Osage indián törzs számára szerződésben kijelölt védett területen állt. Az őslakosok érthető módon dühösek voltak a területüket megszálló fehérekre, és a feszültség olyan hatalmas volt, hogy az Ingalls család folyamatosan egy esetleges mészárlástól rettegett. A tragédia elmaradt, az őslakosokat pedig 1870-ben katonai erővel űzték el a saját földjükről.
A könyvek hangvétele miatt Laurát a mai napig sok vád éri a rasszizmus és a gyarmatosító szemlélet miatt. Jellemző, hogy a regények eredeti kiadásában még az a mondat szerepelt, hogy Kansasben „nem éltek emberek, csak indiánok”. Ezt később maga az írónő is megbánta, és a felháborodás hatására átíratta arra, hogy „nem éltek telepesek, csak indiánok”.
Mi maradt ki a sorozatból?
Valós anyagi csőd: A tévében az Ingalls család szegénységben, de biztonságban élt. A valóságban Charles viszont folyamatosan adósságokat halmozott fel, és többször az éj leple alatt szökött el a hitelezői elől.
A sáskajárás borzalma: A könyvben és a filmben bemutatott sáskainvázió a valóságban annyira brutális volt, hogy a rovarok konkrétan lerágták a család ruháit a testükről, és Charlesnak gyalog kellett több száz mérföldet megtennie, hogy fizikai munkával ételt szerezzen.
A Bender-gyilkosságok: Laura azt állította, apja levadászta a préri sorozatgyilkosait, de ez csak utólagos mítoszépítés volt.
A Netflix rejtett kincsei: 5 zseniális film, amit elrejt előled az algoritmus, pedig látnod kell
Némileg ironikus, hogy az az asszony, akinek a történetei meghatározták a világ prériről alkotott képét, életében soha nem birtokolt televíziót. Amikor a Michael Landon-féle kultikus tévésorozat elindult, Laura és lánya már rég halottak voltak. Az egyetlen feldolgozás, amit az írónő még életében hallott – egy 1951-es rádiójáték A hosszú tél című kötetéből –, egyáltalán nem tetszett neki.
A farm, ahol élünk tehát nem egy egyszerű, idilli mese a múltról, hanem egy traumatizált nő kísérlete arra, hogy a gyermekkora nyomorúságát, félelmeit és a vadnyugat kőkemény erőszakosságát egy békés, szeretetteljes mesévé szelídítse az utókor számára.
