A Spice Girls visszatér! Döbbenetes összeget kaszálnak a lányok!

2018. február 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Spice Girls a 90-es évek egyik legikonikusabb lánycsapata volt. Feloszlásuk óta évről évre szárnyra kaptak a pletykák, miszerint egy, valamikor majd újra összeáll a csapat. Egészen idáig egyik tag sem érezte úgy, hogy ez indokolt lenne, viszont novemberben Mel C összehívta a lányokat és tárgyalni kezdtek a dologról. Ekkor már tudni lehetett, hogy valószínűleg mindenki beleegyezett a dologba, viszont részleteket még nem árultak el.

Tegnap viszont egy közös fotóval és egy hivatalos közleménnyel erősítették meg a hírt, így már nyugodtan kijelenthetjük: A SPICE GIRLS VISSZATÉRT!

A közleményben elmondták, mennyire lenyűgözi őket, hogy az emberek még mindig érdeklődnek irántuk és úgy érzik rengeteg lehetőség áll előttük. Valamint úgy érzik, hogy a következő női generáció számára is komoly üzenetet tudnak közvetíteni!

Ezt olvastad már? Victoria Beckham akkorát terpesztett, hogy elpirulsz, ha látod

A példaértékű terveken túl azonban nem lehet szó nélkül hagyni a tényt, miszerint a lányok eszméletlen összeget kaszálnak majd a visszatérés kapcsán. Annak ellenére, hogy Victoria Beckham például még azt is kikötötte, hogy nem fog énekelni és Geri Halliwell-lel együtt nem hajlandó túl sok időt távol maradni családjától, mégis fejenként 10 millió fontot kapnak. Ez átszámítva 3 és fél milliárd forint!
Ennyiért bárki szívesen tátogna zenére!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom