Egy-egy ikonikus filmről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a legdrámaibb pillanatok kizárólag a kamerák előtt történtek. Pedig Hollywood története tele van olyan forgatásokkal, ahol a valóság sokszor veszélyesebb, fájdalmasabb vagy éppen tragikusabb volt, mint maga a film.
Ezeket láttad már?
A következő filmek mind hatalmas sikert arattak szerte a világon. A kulisszák mögött azonban olyan történetek rejtőznek, amelyekről sok néző máig nem hallott. Ezek a kulisszatitkok egészen új megvilágításba helyezik kedvenceinket, és egészen biztos, hogy ezek tudatában te sem fogsz tudni már ugyanúgy tekinteni rájuk.
1. Szemfényvesztők (2013)
A Szemfényvesztők egyik legizgalmasabb jelenetében Isla Fisher karaktere egy vízzel teli tartályból próbál kiszabadulni. A jelenet azért tűnik ennyire hitelesnek, mert a forgatás közben valóban veszélyes helyzet alakult ki.
A színésznő lánca ugyanis beszorult a víz alatt, és amikor kétségbeesetten ütni kezdte az üveget segítségért, a stáb eleinte azt hitte, egyszerűen csak kiválóan alakít. Mivel a jelenet lényege éppen egy rosszul sikerült szabadulómutatvány volt, egy ideig senki sem ismerte fel, hogy Fisher valódi életveszélyben van – írja a HuffPost. Végül szerencsére sikerült kiszabadulnia.
5 világszínvonalú magyar sorozat, ami még Hollywoodot is felszántaná, annyira pazar lett
2. Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. (2010)
Daniel Radcliffe kaszkadőre, David Holmes szinte az egész Harry Potter-filmsorozatban dolgozott a színész mellett. A Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. részének egyik próbarepülése során azonban egy kaszkadőrmutatvány rosszul sikerült: Holmes nagy sebességgel csapódott egy falnak, eltörte a nyakát, és a mellkasától lefelé lebénult.
A tragikus baleset alapjaiban változtatta meg az életét. Évekkel később Daniel Radcliffe producerként segített elkészíteni a David Holmes: A túlélő című dokumentumfilmet, amely bemutatja a fiú szívszorító történetét.
5 tény, amit a legnagyobb Harry Potter-rajongók közül is kevesen tudnak
3. Ragyogás (1980)
Stanley Kubrick legendás horror filmje máig a műfaj egyik legjelentősebb alkotása. Shelley Duvall hitelesen ábrázolt rettegése mögött azonban nagyon is valós megpróbáltatások is álltak. A színésznő később többször beszélt arról, hogy a forgatás rendkívül megterhelő volt számára fizikailag és lelkileg egyaránt.
Hosszú órákon át kellett sírnia, sikoltoznia és rettegést megjelenítenie. A híres baseballütős jelenetet állítólag 127 alkalommal vették fel, ami óriási pszichés terhelést jelentett számára.
Ezeket a zseniális trükköket alkalmazzák a horror filmeknél, hogy egyetlen másodperc alatt rád hozzák a frászt
4. Óz, a csodák csodája (1939)
Kevés film annyira meghatározó a filmtörténetben, mint az Óz, a csodák csodája, a forgatásának körülményei azonban egészen megdöbbentőek. A pipacsmezős jelenethez használt műhóról évtizedek óta úgy gondolják, hogy azbesztet tartalmazott. Az eredeti Bádogembert alakító Buddy Ebsennek súlyos egészségügyi problémái lettek az alumínium sminktől, ezért el kellett hagynia a produkciót. Margaret Hamilton, a nyugati boszorkány megszemélyesítője pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett egy elrontott pirotechnikai jelenetben.
Egy nem kevésbé megrázó történet kapcsolódik Judy Garlandhoz is. Az akkor mindössze 16 éves színésznő később arról számolt be, hogy szigorú fogyókúrára fogták, gyógyszerekkel próbálták ébren tartani, majd altatókkal segítették az alvását.
5 világszínvonalú magyar sorozat, ami még Hollywoodot is felszántaná, annyira pazar lett
5. Kill Bill (2003)
A Kill Bill forgatásának egyik legtöbbet emlegetett története Uma Thurman balesete. A színésznő később elmondta, hogy nem szeretett volna autót vezetni egy jelenetben, mert nem érezte biztonságosnak a körülményeket. Végül mégis ő ült a volán mögé, elvesztette az uralmát a jármű felett, és egy fának csapódott. Az ütközés során nyak- és térdsérüléseket szenvedett. A baleset felvétele csak évekkel később került nyilvánosságra.
6. Titanic (1997)
A Titanic elkészítése rengeteg fizikai megpróbáltatással járt a szereplők számára. Kate Winslet hosszú időt töltött hideg vízben, és számos jelenetnél nem viselt védőruhát. Emiatt több alkalommal is kihűléssel küzdött. A forgatás során ráadásul egy különös incidens is történt: egy ebédként felszolgált kagylólevesbe ismeretlen tettes hallucinogén szert kevert, amely miatt a stáb és a szereplők közül több tucat ember rosszul lett. Az eset máig megoldatlan.
Oscar-veresége után videózták le Leonardo DiCapriót, gesztusa megmutatta, milyen ember valójában
7. Vissza a jövőbe 3. (1990)
A Vissza a jövőbe III. egyik akasztásos jelenete kis híján tragédiába torkollott. Michael J. Fox később önéletrajzában írta le, hogy a jelenet hitelessége érdekében másképp próbálta kivitelezni a mozdulatot, ám rosszul helyezte el a kezét a kötél alatt. Rövid időre valóban elszorult a nyaka, elvesztette az eszméletét, miközben a stáb egy része azt hitte, csupán remekül játszik.
8. Az ördögűző (1973)
Linda Blair még csak tinédzser volt, amikor eljátszotta Regan szerepét Az ördögűző című horrorban. Az egyik legismertebb jelenetben egy speciális mechanikus ágy rázta a szereplőt. A szerkezet azonban meghibásodott, és a tervezettnél sokkal erősebben mozgott, aminek következtében Blair súlyosan megsérült. A színésznő később úgy nyilatkozott, hogy a sérülés hosszú éveken át negatívan befolyásolta az egészségi állapotát.
Ezek a horror filmek olyan gyomorforgatóak voltak, hogy a nézők kisétáltak a moziból
9. A passió (2004)
Jim Caviezel számára A passió forgatása szinte fizikai túlélőtúrává vált. A színész elmondása szerint kihűléssel, tüdőgyulladással és vállficammal is meg kellett küzdenie, ráadásul egy forgatási napon villámcsapás érte. Később arról is beszélt, hogy a szerep olyan komoly megterhelést jelentett a szervezetének, hogy évekkel később két szívműtéten is átesett.
10. Homályzóna (1983)
Kevés forgatási baleset rázta meg annyira a filmipart, mint a Homályzóna 1982-es helikopterkatasztrófája. Egy robbanásokkal tarkított éjszakai jelenet felvétele közben a helikopter lezuhant, és életét vesztette Vic Morrow színész, valamint két gyermekszínész, Myca Dinh Le és Renee Shin-Yi Chen. A tragédia hosszú jogi eljárásokat indított el, és jelentős szigorításokat eredményezett a hollywoodi forgatások biztonsági szabályait illetően.
Hátborzongató horror filmek, melyek megtörtént eseményeken alapulnak
Egy film sem ér annyit, mint az emberi élet
A modern filmgyártás ma már jóval szigorúbb biztonsági előírások szerint működik, mint évtizedekkel ezelőtt. Ezek a történetek azonban emlékeztetnek arra, hogy számos legendás alkotás mögött nemcsak kreativitás és kemény munka, hanem olykor valódi veszélyek, sérülések és tragédiák is állnak. Talán ezért is nézünk ezekre a filmekre majd egészen más szemmel, amikor legközelebb újra elindítjuk őket.