Hátborzongató: cipőkkel teli elhagyatott erdőre bukkant egy fotós!

2018. február 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Patty Maher kanadai fotós folyamatosan potenciális helyeket keres, melyeket használhat munkája során. Egy véletlen folytán azonban rábukkant egy elhagyatott erdőre, amitől minket a hideg is kiráz.

A helyszínen több ezer cipő található fellógatva a fákra. Először azt gondolta biztosan baleset áldozatainak emlékére alakították ki a bizarr helyet, viszont ahogy jobban szemügyre vette a dolgokat látta, hogy nem csupán egy fára akasztottak cipőket.

Próbált utánajárni a furcsaságnak és kiderítette, hogy az első feljegyzések, melyek beszámolnak a cipőkről 1972 tavaszán jelentek meg. Viszont ekkor sem jegyezték le, mi célból, viszont két teória is ismert az ügyben. Egyik szerint egy művészi installációt láthatunk az erdőben, mások szerint pedig a szabadság jelképeként helyezték oda azokat a helyiek.

Ezt olvastad már? Ebben az új horrorban egy szót sem szólnak, mégis hátborzongatóbb, mint bármi!

Fogalmunk sincs, mi lehet az igazság, de annyi biztos, hogy egy horrorfilm helyszíne is lehetne!

Patty Maher Photography
Fotó: BoredPanda
Patty Maher Photography
Fotó: BoredPanda
Patty Maher Photography
Fotó: BoredPanda
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom