Jennifer Lopez meg kellett, hogy küzdjön a Szeretném, ha szeretnél film főszerepéért

2020. november 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Jennifer Lopez a Wall Street pillangóitól kezdve az Anyád napjáig az elmúlt több mint 20 évben jó pár igazán ikonikus filmben szerepelt. De mind közül talán az egyik leghíresebb alakítása a 2001-es Szeretném, ha szeretnél romantikus vígjátékban volt Matthew McConaughey oldalán. Ahogy megjelent máris bombasiker volt és az első helyen debütált a kasszasikerlistákon, ráadásul ugyanazon a héten a J.Lo című lemeze is az első helyre került, ami szintén akkor jelent meg. Azóta sem sikerült senkinek ugyanezt megvalósítani.

Azonban szinte nem is szerepelt a filmben, derült ki ügynöke, produceri partnere és jó barátnőjével, Elaine Goldsmith-Thomas-szal folytatott Zoom beszélgetéséből, ami a Variety Power of Women sorozatához készült. Lopeznek harcolnia kellett a szerepért, ugyanis előtte latin nő révén mindig csak a takarítónő, a mosónő szerepekre válogatták be, és rettentően szeretett volna kitörni ebből a skatulyából.

A film rendezője, Adam Shankman aztán végül beadta a derekát és nekiadta a szerepet, de utána jött a második felvonás a fizetsége körül. Jennifer Lopez egy olyan összeget kért, amit az "olyas fajták, mint ő" nem tehettek volna meg. Sokáig ment a huzavona a stúdió és Lopez ügynöke között, majd végül Shankman elment az egyik rajongótalálkozójára és amikor látta, hogy a sor a sarokig állt, akkor értette meg, hogy mekkora sztárral is van dolguk, és megkapta azonnal, amit kért.

Ahogy mondani szokás: a többi már történelem. Jennifer Lopez megkapta a rekordösszegű 9 millió dolláros kifizetését a filmszerepért, ami a legtöbb pénz volt, amit addig a pontig latin nő valaha kapott egy filmszereplésért. És ezzel nemcsak történelmet írt és megkaptuk az egyik legszórakoztatóbb romantikus filmet vele a főszerepben, hanem kinyitotta Hollywoodot az olyan sikeres latin nők számára a későbbiekben, mint Eva Longoria, Sofía Vergara vagy Eva Mendes. Mi pedig mást JLo-n kívül el sem tudnánk képzelni ebben a szerepben.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom