Kultúrprogram októberre: Kortárs táncdarab mesél a női személyiségfejlődés fázisairól

2018. szeptember 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Milyen fázisokon megy keresztül egy nő az első 44 évében? Mindannyiunkban ott a kislány, a fiatal felnőtt nő és az öregasszony, és hiába érünk el egy bizonyos életkort, ezek a fázisok örökké a részünket képezik.

Valószínűleg nincs olyan ember a bolygón, akit olykor ne kínozna életközepi válság, aki ne aggódna a saját maga- és a társadalom által támasztott elvárások miatt, aki ne másokhoz mérné azt, amit sikerült elérnie adott életkorára, ahogy változik a külsője, a gondolkodásmódja.

A Tünet Együttes koreográfusa, Szabó Réka 5 évvel ezelőtt készítette el szólóját, melyben arra keresi a válasz, ki tudunk-e jutni a toronyból, amit magunk köré építettünk. A darabot hosszú kihagyás után most ismét színpadra viszi, azonban már jóval bölcsebb, érettebb nőként reflektál önmagára és helyzetére.

"Máshol vagyok, mint 5 évvel ezelőtt voltam, de a téma univerzális, nem szűkül egy adott életkorra. Leginkább azokról a helyzetekről beszélek, amikor elakadunk, és nem tudunk kilépni a saját, folyton újrajárt köreinkből. A kérdés az, hogy mik az elfogadás stációi, hogyan tudjuk elengedni a bennünk dolgozó rossz mechanizmusokat. Olykor hajlamosak vagyunk ragaszkodni ezekhez, és az erő és az akarat nem segít a helyzetünkön."

Következő előadás: 2018. október 11. 20:00, Jurányi Inkubátorház

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom