Na kitalálod, hogy ki játsza majd Hugh Hefnert?

2017. október 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindenki ismeri a legendát, miszerint az egész történet Hugh Hefner konyhájából indult, ott rakta össze teljesen amatőr körülmények között a Playboy első számát.

A nyuszis magazin aztán meghódította a világot, a szexuális forradalom sajtóforradalmát hozta el. Világszerte milliók vették, olvasták a lapot, ami hol igazi botránykő volt, hol pedig igazi kultusztárgyként kezelték. Hefner hedonista életmódja már életében megrökönyödésre, irigykedésre, imádatra, utálatra adott okot. Életpályája meglehetősen izgalmasnak tűnik, nem csoda, hogy az életrajzi filmjének elkészítése évek óta a hollywoodi filmesek agyában motoszkált. A Playboy 60. születésnapjára akarták először elkészíteni, de aztán kútba esett a projekt, pedig már ki is választották Robert Downey Jr-t a Hefner szerepére.

Az alapító szeptemberi halála után azonban újra felpörögtek az események. Brett Ratner, a sikeres producer vette kézbe a projektet, és úgy tűnik a rendezői székbe is ő ül majd. Talán némi meglepetésre már meg is nevezte a főszerepben Hefner bőrébe bújó színészt, méghozzá Jared Leto személyében.
Ratner elárulta, hogy a sztár, aki régi barátja, akarta Hugh Hefner szerepét:

„Amikor megtudta, hogy megszereztem a jogokat Hef-történetére, akkor azonnal hívott, és azt mondta: El akarom játszani, akarom a szerepet, meg akarom érteni a karakterét” - mesélte a producer-rendező hogyan győzködte Jared Leto, hogy megkapja a szerepet

Imádja a gonosz, ellentmondásos figurákat Jared Leto:

Jared Leto, mint Joker
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom