Rendhagyó színházi előadást rendezett Eke Angéla

2019. április 23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Elfog/adsz címen diákoknak szánt vizuális nevelési programmal járja az ország iskoláit Eke Angéla. A Junior Príma díjas színésznő kollégájával, Bán Bálinttal közösen egy-egy osztályközösséghez látogat el, hogy megismertesse a fiatalságot a kirekesztés témakörével, az elfogadás fontosságával, saját rendezésű darabján keresztül.

Fotó: Nagy Dániel

Rendhagyó formanyelvvel közelítenek a fiatalság felé, egy napjainkban komoly és széles rétegeket érintő jelenségre, a kirekesztés témakörére fókuszálva. A tantermi színházi előadás arra törekszik, hogy a kirekesztettek és a kirekesztők is nyitottsággal forduljanak a társaikhoz.

Fotó: Nagy Dániel

"Vizuális és mozgásszínházi elemek bevonásával, nonverbális formanyelvvel hoztuk létre a produkciót. Az előadás központi látványeleme egy állandóan változó formájú, felfújt nejlon elem, amit közösen terveztünk a fiatal divattervezővel, Pintér Judittal. Emellett a Puskás Dani által írt kortárs zenei aláfestés is segíti a történetmesélést, valamint Szendrey Gitta drámapedagógus bevonása is kiemelt fontosságú volt" – kezdte Angéla.

Eke Angéla egy magyar tervező ruháját választotta a mai napra

Eke Angéla egy magyar tervező ruháját választotta a mai napra

Fotó: Puskás Péter

"Túl vagyunk néhány előadáson, és bátran mondhatom, hogy nagy büszkeséggel és csodás élményekkel töltenek el ezek a pillanatok. Az előadás után mélyebben is foglalkozunk a témával, közösen átbeszéljük a látottakat, valamint a sokak számára ismeretlen formanyelvet is segítünk értelmezni a srácoknak, mivel ez nagyban hozzájárul a kreativitásuk fejlesztéséhez is. Már gyermekként is érzékeny voltam erre a témakörre, és mindig óvtam a gyengébbeket. Fontosnak tartom, hogy az elfogadás és a nyitottság már fiatal korban az életük részévé váljon. Olykor ugyan nehéz megtalálni a kamaszokkal a közös hangot, de kellő szeretettel és energiával tudunk velük kapcsolódni "– tette hozzá a színésznő, aki reméli, hogy további támogatással a jövőben még több intézménybe eljuthatnak.

Fotó: Puskás Péter
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Te felismernél egy utcai zaklatást? 8 kérdés és kiderül

Te felismernél egy utcai zaklatást? 8 kérdés és kiderül

Támogatott Tartalom

Bűntudat nélküli énidő: így néz ki egy őszi családi wellness, ahol te is tényleg pihenhetsz

Bűntudat nélküli énidő: így néz ki egy őszi családi wellness, ahol te is tényleg pihenhetsz

Támogatott Tartalom

Tudomány nélkül nincs szépség: ezt bizonyítja a L'Oréal Paris kutatása

Tudomány nélkül nincs szépség: ezt bizonyítja a L'Oréal Paris kutatása

Támogatott Tartalom