13 dolog, amit tudnod kell az Oscar-díjról

2022.március.26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Régen például az Oscar nyertesek nevét előre megkapta a sajtó, de csak a gála megkezdése után lehetett nyilvánosságra hozni. 1940-ben a Los Angeles Times megtörte ezt az embargót, és jókora botrányt okozva, leközölte a neveket a díjkiosztó kezdete előtt. Azóta a Filmakadémia nem ad meg előre semmit, és a győztesek nevét őrző lezárt borítékokat csak a színpadon lehet kinyitni.

13 dolog, amit tudnod kell az Oscar-díjról
Fotó: Gettyimages.com

Walt Disney az abszolút Oscar rekorder. Pályafutása során összesen 59-szer jelölték, és 26-szor meg is ítélték neki az aranyszobrot! 1938-ban a Hófehérke és a hét törpe című örökbecsű darabjáért stílusosan egy nagy és hét darab aprócska Oscart vehetett át Shirley Temple-től, a korszak gyereksztárjától. Utolsó díja posztumusz volt, halála után 3 évvel kapta.

Meryl Streep a legtöbbször jelölt színésznő, aki eddigi 21 jelölését háromszor váltotta díjra. 1979-ben a Kramer kontra Kramerért, 1982-ben a Sophie választásáért, 2011-ben pedig a Vaslady című filmért vihetett haza Oscart. Utóbbiban Margaret Thatchert, a vaskezű brit miniszterelnököt alakította igazán élethűen.

A díj története során összesen három olyan film volt, amelyik megnyerte az öt fő kategória mindegyikét. Utoljára A bárányok hallgatnak gyűjtötte be egyszerre a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb férfi főszereplő, a legjobb női főszereplő és a legjobb eredeti forgatókönyv Oscarját 1991-ben. A két régebbi film az Ez történt egy éjszaka (1934) és a Száll a kakukk fészkére (1975) volt.

Az első díjátadót 1929-ben tartották hollywoodi Roosevelt szállodában, 5 dollárba került egy jegy. Csak 15 perces volt a ceremónia, amelyen 15 szobrocskát adtak át. (Az eseményre ma egyébként nem lehet jegyet venni, meghívásos alapon jutnak be a résztvevők.) Az egyetlen női nyertes a 22 éves Janet Gaynor volt, őt három filmmel is jelölték, és a háromért együtt kapott egy Oscart.

A többnyire hosszadalmas ünnepséget 1953 óta közvetíti a tévé. Manapság már több mint 200 országban lehet így nyomon követni az eseményeket. A legrövidebb adás 1958-ban volt, akkor 1 óra 40 perc alatt "lezavarták", viszont az eddigi leghosszabb 4 óra 23 percig tartott, ez 2002-ben tette próbára a nézők türelmét.

A 34 cm magas díj súlya nem csak átvitt értelemben nagy: 3,8 kilót nyom. A filmtekercsen álló, hosszú kardra támaszkodó lovagfigurát egy ír látványtervező, Cedric Gibbons találta ki. Fémötvözetből készül, és arannyal futtatják be. A II. világháború idején minden fémre szüksége volt a hadiiparnak, így 1942-től három évig gipsz szobrocskát kaptak a díjazottak. A háború után viszont mindegyiküknek becserélték igazira a gipszet.

A legfiatalabb Oscar nyertes Tatum O'Neal, aki alig több mint 10 évesen vehette át a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot a Papírholdért 1974-ben. A kislány papájával, Ryan O'Neallel játszott együtt a filmben. A ragyogó kezdés után következhetett volna egy szuper karrier, de a felnőtt Tatum nem lett nagy színésznő. Önéletrajzi kötete szerint ebben hányatott gyerekkora, és kábítószer függősége is akadályozta.

A férfi színészek között Jack Nicholson vezeti a jelölési listát (12 alkalom), de csak háromszor nyert. Győztes filmjei közül az első lett a leghíresebb: az elmegyógyintézetben játszódó Száll a kakukk fészkére 1975-ből.

Mindössze egyszer volt példa arra, hogy ketten osztoztak egy kategória díján. 1969-ben Barbra Streisand és Katharine Hepburn is "a legjobb színésznő" lett, mivel mindketten fejenként 3030 szavazatot kaptak. Streisand a Funny Girllel kezdte filmes pályafutását, és rögtön nyert. Hepburn Az oroszlán télen-ben nyújtott alakításáért kapta ezt az Oscart. Ő egyébként 4 megnyert szobrocskával máig a kategória csúcstartója.

Az értékes Oscar szobrocskát 1950 óta nem teheti egyszerűen pénzzé az, aki megnyerte. Először fel kell ajánlania a Filmakadémiának 1 dollárért, erről mindig készül szerződés is. Néhány korábbi Oscar azonban felbukkant már árveréseken. Michael Jackson 1999-ben több mint egymillió dollárt adott David O. Selznick díjáért. Steven Spielberg is a "szabadpiacon" vette meg Clark Gable Oscarját 550.000 dollárért, és Bette Davis két díját, az egyikért 207.500, a másikért 578.000 dollárt fizetett. A rendező szobrokat a Filmakadémiának adományozta.

Van pár olyan Oscar díjazott, aki nem vigyázott túlságosan a kis szoborra. Angelina Jolie, Matt Damon és Jeff Bridges ezek közé tartozik, de mindhárman határozottan állítják, hogy nem veszett el, csak nem találják. Viszont olyan esetet is ismerünk, amikor nagy tételben ellopták a (még ki nem osztott) díjakat. 2000-ben 55 darab Oscarnak kelt lába a gyártótól a Filmakadémiára szállítás közben. 52 szobor pár nap múlva meglett, a becsületes megtaláló egy szemetesből halászta ki őket. Kapott értük 50.000 dollár jutalmat és két belépőt a gálára. Egy újabb példányra 2003-ban, egy drognyomozás során bukkant az FBI. A fennmaradó két szobor sorsa ma is ismeretlen.

Sajnos a díjat odaítélők egyáltalán nem tévedhetetlenek, így az Oscarra jelölt művészek közt akad néhány nagy vesztes is. Alfred Hitchcock a Psycho, a Hátsó ablak, vagy a Madarak zseniális alkotója például sosem kapta meg a legjobb rendezőnek járó díjat, pedig ötször jelölték. A legjobb film díját is csak egy munkája, a Manderley-ház asszonya nyerte el. Richard Burton sem volt egy "futottak még" kategóriájú színész, de 7 jelölésből hétszer nem nyert. Pedig elég jó filmekért jelölték, hogy csak a Becketet vagy a Nem félünk a farkastól-t említsük.

Fotók: Northfoto, Thinkstock, Pinterest, Glamour-archívum

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ha szereted a divatot, ott a helyed a Budapest Fashion Week programjain

Ha szereted a divatot, ott a helyed a Budapest Fashion Week programjain

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)