4 év után Kesha olyan erős dallal tér vissza, hogy leesik az állad

2017. július 7.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kesha 4 év után kiadta az első dalát, ami egy rendkívül erőteljesen videoklippel együtt érkezett. Az énekesnő nem véletlenül nem jelentkezett semmilyen új anyaggal az elmúlt években, egy hosszú és borzasztó jogi procedúrának volt ez az eredménye, melyben Kesha szexuális zaklatással, erőszakkal, lelki bántalmazással megvádolta volt producerét, Dr. Luke-ot, aki elérte, hogy a Sony kiadó teljes alkotói fogságban tartsa, és ne hagyja felmondani a szerződését. Az év elején a bíró visszautasította az ítélet megváltoztatását, arra hivatkozva, hogy Dr. Luke viselkedése "előre látható" volt.

Kesha nem volt hajlandó Dr. Luke-kal tovább együtt dolgozni, annak ellenére, hogy több száz dala készen állt, a Sony pedig nem hagyta kilépni és más kiadóval leszerződtetni. Viszont, áprilisban kirúgták Dr. Luke-ot a Sony-tól, így Kesha nagyjából szabad lett.

Tudtad? Taylor Swift 250 ezer dollárt adományozott Keshának, hogy segítse a perét

A Praying augusztusban érkező albumának az első kislemeze, ami egy hátborzongató, ám rendkívül hatásos videoklippel együtt jelent meg, sőt Kesha még egy szívhez szóló levelet is írt hozzá Lena Dunham Lenny Letter oldalán.

A dal köszönő viszonyban sincs a 2009-es partislágereivel, hanem egy annál egyértelműbb üzenet Dr. Luke számára:

„Azt mondtad semmi vagyok nélküled, és azok után, amiket tettél, köszönöm, hogy ilyen erőssé lettem”, énekli Kesha zongora kíséretében. #8222;A poklokat is megjártam miattad, de remélem, hogy valahol imádkozol, és a lelked megváltozik#8221;, folytatja egy szívmarcangoló kórussal.

A szám azonban nem hordoz magában negatív érzelmeket, egy olyan nőről szól, aki megtalálta a lelki nyugalmat, akinek sikerült átjutni élete legnehezebb szakaszán, és most erősebb és boldogabb, mint valaha. Négy év után Kesha visszakapta elképesztő hangját, és nem fél megmutatni.

Hallgasd meg itt a dalt, és nézd meg a videoklipet:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Heti horoszkóp: Ezek a csillagjegyek komoly győztesei lesznek a következő napoknak - február 10-16.

Heti horoszkóp: Ezek a csillagjegyek komoly győztesei lesznek a következő napoknak - február 10-16.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Mutatjuk, milyen csizmát válassz szoknyához és milyet nadrághoz (x)

Mutatjuk, milyen csizmát válassz szoknyához és milyet nadrághoz (x)

6 tuti tipp a pihentető alvásért - Próbáld ki te is! (x)

6 tuti tipp a pihentető alvásért - Próbáld ki te is! (x)

A tested így kér segítséget: összegyűjtöttük a leggyakoribb stressztüneteket (x)

A tested így kér segítséget: összegyűjtöttük a leggyakoribb stressztüneteket (x)

Olyan divatesemény lesz Budapesten pár napon belül, amitől leesik az állad (x)

Olyan divatesemény lesz Budapesten pár napon belül, amitől leesik az állad (x)