7 sztár, aki olimpián is részt vett!

2016.augusztus.3.

Az olimpiai részvétel (pláne a bajnoki cím elnyerése) önmagában komoly teljesítmény, le a kalappal mindenki előtt, aki eljut idáig. Akadnak viszont olyanok, akiket ma nem az olimpiákon elért eredményeik miatt ismerünk. Életük egész más irányt vett, és újra híresek lettek.

Bud Spencer

Amikor gondolkodtam, ki legyen az első a sorban, ő jutott eszembe. Akkor még élt, ma már sajnos nincs köztünk mindenki Piedonéja. Carlo Pedersoli néven született, és eredetileg nem színészként, hanem úszóként, majd vízilabdázóként ismerte meg a világ. A délceg fiatalember először az 1952-es helsinki olimpián volt elődöntős, majd 1956-ban, Melbourne-ben is bejutott az elődöntőbe 100 méter gyorson. (Vízipólósként egyébként nem jutott ki olimpiára, "csak" olasz bajnok lett a Lazióval, és az olasz válogatottal megnyerték az 1955-ös Mediterrán Játékokat.) Sokoldalúságát mutatja, hogy egyetemi tanulmányait 16 évesen(!) kezdhette: tanult vegyészetet és jogot is, de több kanyar és a sport után végül a színészetnél kötött ki.

Már 1949-től voltak kisebb filmszerepei, de csak 1967-ben lett belőle profi, és vette fel a Bud Spencer nevet. Ekkor, Az Isten megbocsát, én nem forgatásán találkozott későbbi állandó partnerével, Mario Girottival (belőle lett Terence Hill), s a rendező kérte őket, hogy cseréljék le olasz hangzású nevüket, valami angolos művésznévre, ami egy western film stáblistáján jobban mutatna. Pedersoli keresztnévnek a Budot választotta kedvenc sörmárkája után, vezetékneve pedig kedvenc színészére, Spencer Tracyre utal. Ezen a forgatáson növesztette meg később védjeggyé vált szakállát is. A többi már (filmes) történelem.

Bruce Jenner = Caitlyn Marie Jenner

olimpia, sztár, sportolók, sportoló sztárok, bud spencer, caitlyn jenner, johnny weismüller, növényi norbert, aimee mullins
olimpia, sztár, sportolók, sportoló sztárok, bud spencer, caitlyn jenner, johnny weismüller, növényi norbert, aimee mullins

Olimpiai bajnok volt, de ma leginkább azt tudjuk róla, hogy 2015-ben nagy sajtóhírverés közepette nemet és nevet váltott. (Elsőnek a Vanity Fair tette címlapjára új identitású Caitlynt). Férfiként három házasságából hat saját és négy mostohagyerekre "tett szert". Sajátjai közül Kendall és Kylie Jenner, mostohagyerekei (Kim Kardashian-West, Khloe Kardashian, Kourtney Kardashian, Rob Kardashian) pedig mind a négyen híresek lettek a Keeping Up With The Kardashians tévéshow-nak köszönhetően, amely Jennert is világhírűvé tette ebben az utóbbi években.

Pedig régebben, még férfi korában a sport révén már feljutott a csúcsra: tízpróbázó volt, aki az 1976-os montreali olimpián világrekord eredménnyel nyert aranyérmet. Az USA-ban nemzeti hősként ünnepelték. Sportsikere sok reklámszereplést hozott, majd különböző tévé sorozatokban bukkant fel, végül 2007-től a Kardashian-reality show az állandó szereplési terepe.

Johnny Weissmüller

olimpia, sztár, sportolók, sportoló sztárok, bud spencer, caitlyn jenner, johnny weismüller, növényi norbert, aimee mullins
olimpia, sztár, sportolók, sportoló sztárok, bud spencer, caitlyn jenner, johnny weismüller, növényi norbert, aimee mullins

Viszont az nem annyira tudott, hogy igencsak kiváló sportoló is volt. A világon ő úszott először egy percen belüli időt 100 méter gyorson. Olimpiákon nyújtott teljesítménye egyenesen lenyűgöző. Az 1924-es párizsi olimpiáról három úszó aranyérmet vitt haza, az 1928-as amszterdamiról pedig kettőt. Ja, és Párizsban a vízipóló csapat tagjaként még egy bronzérmet is nyert.

Növényi Norbert

olimpia, sztár, sportolók, sportoló sztárok, bud spencer, caitlyn jenner, johnny weismüller, növényi norbert, aimee mullins
olimpia, sztár, sportolók, sportoló sztárok, bud spencer, caitlyn jenner, johnny weismüller, növényi norbert, aimee mullins

Film- és színházi színész, aki eljátszotta Liliomot Molnár Ferenc klasszikus darabjában, évekig szerepelt a Jóban Rosszban tévésorozatban, és feltűnt mozifilmekben is, hogy csak a schwarzeneggeres Vörös zsarut vagy a Taxidermiát említsük.

Bár sportkarrierjéről mostanában nem sok szó esik, igencsak büszkék lehetünk rá: kötöttfogású birkózásban olimpiai bajnok lett Moszkvában, 1980-ban! Miután az aktív birkózást abbahagyta, edző lett, majd beszippantotta a színészet. Sportolni viszont továbbra is szeretett, a kickbox felé vette az irányt, és itt is sikeresen szerepelt, 1987-ben világbajnoki címet nyert. Egyébként 2013-ban, 56 évesen grappling (egyfajta hibrid küzdősport) világbajnok is lett.

Tyler & Cameron Winklevoss

olimpia, sztár, sportolók, sportoló sztárok, bud spencer, caitlyn jenner, johnny weismüller, növényi norbert, aimee mullins
olimpia, sztár, sportolók, sportoló sztárok, bud spencer, caitlyn jenner, johnny weismüller, növényi norbert, aimee mullins

Na, őket aztán nem az olimpiai szereplésük miatt ismerjük! Legtöbben láttuk a Social Network (A közösségi háló) című, valós történeten alapuló filmet. Ugyebár ebből lehetett megtudni, hogyan is hozta létre Mark Zuckerberg a Facebookot. Itt szerepel egy ikerpár, akik szerint az ő ötletük volt a közösségi háló, de lemaradtak a bizniszről, és beperelték Zuckerberget, aki végül 65 millió dollárban kártérítésben kiegyezett velük. (Megjegyzem, a filmben Armie Hammer alakította mindkét Winklevosst, mert nem találtak megfelelő ikerpárt.)

A két harvardi elit lúzer az életben is Tyler és Cameron Winklevoss névre hallgat, és ugyan nem szoktunk rá gondolni, de tényleg igaz, hogy az egyetemen leginkább a sportra – evezés – koncentráltak. Sikerült is, mivel részt vettek a 2008-as pekingi olimpián, és 6. helyen végeztek kormányos nélküli kettesben. Manapság főleg bitcoin befektetésekkel foglalkoznak, de persze a Facebook-üzletről végleg lemaradtak.

Aimee Mullins

olimpia, sztár, sportolók, sportoló sztárok, bud spencer, caitlyn jenner, johnny weismüller, növényi norbert, aimee mullins
olimpia, sztár, sportolók, sportoló sztárok, bud spencer, caitlyn jenner, johnny weismüller, növényi norbert, aimee mullins

Nem az jut róla eszünkbe, hogy mozgássérült, pedig térd alatt mindkét lába hiányzik. Vagy, hogy sportoló volt. Pedig az is volt. Hamarabb idézzük fel, hogy 1998-ban Alexander McQueen bemutatóján modellkedett, virágmintával díszített, faragott falábakon vonult végig a kifutón. Modellként olyan magazinokban szerepelt, mint a Vogue, vagy a Harper's Bazaar, olyan fotósok készítettek róla képet, mint Nick Knight, Walter Chin vagy éppen Ellen von Unwerth. Színésznői pályafutása 2002-ben kezdődött, a World Trade Center című filmben például riporternőt alakított. A L'Oréal arca, majd nagykövete lett. A People magazin eddig kétszer is beválasztotta a világ 50 legszebb embere közé.

Olimpikon úgy lett, hogy mindössze egy évnyi edzés után (amelyet egészséges társaival együtt végzett), indult az 1996-os atlantai paralimpián. 100 és 200 méteres futásban és távolugrásban is világcsúcsot döntött! Ekkor figyelt fel rá először a sajtó.

R. Kovács Anna

Fotók: PuzzlePix/Rex; Northfoto; Wikipedia, GLAMOUR-archívum

Ez is érdekelhet

9 új könyv májusban, amit hiba lenne kihagynod

9 új könyv májusban, amit hiba lenne kihagynod

GLAMOUR Horoszkóp

A csillagjegyed elárulja, milyen anya leszel!

A csillagjegyed elárulja, milyen anya leszel!

Sztárhírek

Mesebeli szerelem: Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté szerelmi történetével és ajándék szerelmes regénnyel megjelent a GLAMOUR júniusi lapszáma

Mesebeli szerelem: Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté szerelmi történetével és ajándék szerelmes regénnyel megjelent a GLAMOUR júniusi lapszáma