7+1 torokszorító film a szexuális bántalmazásról

2017.november.24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi hónapokban rengeteg szó esett a szexuális bántalmazásról, a hatalommal való visszaéléssel kéz a kézben járó abúzusról. Minden történet fájdalmasan érint, nehéz elmondani, nehéz hallgatni ezeket a történeteket. De az utóbbi időszak eseményei is azt bizonyítják, hogy csak akkor tudjuk talán lebontani a rossz, elnyomó struktúrákat, ha merünk beszélni, ha meghallgatjuk egymás történeteit.

A szexuális erőszak, a bántalmazás témája nagyon sok filmben felbukkan, mi most néhányat gyűjtöttünk össze, amelyek a szörnyűség különböző aspektusait vizsgálják. Nem könnyű filmek, sőt nyugodtan kijelenthetjük, hogy szörnyen megterhelő filmek, de mégis nagy hatást tettek ránk, és úgy gondoljuk, hogy olyan problémákkal szembesítenek, amikről el kell gondolkodnunk, egyénileg és akár közösen is.

Figyelem, ezt a filmet tényleg csak a NAGYON erős idegzetűeknek ajánljuk, ugyanis a Gaspar Noé alkotás erőszakjelenetét a világ legbrutálisabb képkockáiként tartják számon! Marcus (Vincent Cassel) és Alex (Monica Bellucci) bulizni mentek, azonban a nő végül egyedül indult haza, és szőrnyű dolog történt vele útközben: egy férfi megerőszakolta és megverte (ez a jelenet körülbelül 15 perc hosszú egyébként). A történet hátralevő részében Marcus magán kívüli állapotban keresi a tettest, és megismerhetjük a pár cseppet sem egyszerű háttérsztoriját is. A francia film különlegessége, hogy visszafelé haladva meséli el a történetet.

A Cukorfalatban egy olyan történetet láthatunk, ami valószínűleg senkinek sem cseng ismeretlenül a "felvilágosító" médiaórák után. A 14 éves kamaszlány (Ellen Page) egy chatszobában ismerkedik össze Jeffel, azonban a személyes találkozás során kiderül, hogy az álnév valójában egy 32 éves férfit takar. Hayley érzi, hogy valami nincs rendben, mégis átmegy Jeff lakására, ahol a férfi egyre ijesztőbben viselkedik, azonban a film itt váratlan fordulatot vesz. A fiatal lány hirtelen a kezébe veszi az irányítást, és megdöbbentő módokon áll bosszút a pedofil férfin.

Jack és édesanyja (Brie Larson) egy szobában élik mindennapjaikat, így a kisfiú 5 éves koráig úgy tudja, valóban az a pár négyzetméter jelenti az egész világot. Azonban egy napon kiderül az igazság: Mát foglyul ejtették, és a kisfiú egy nemi erőszakból született, most azonban eljött az idő, hogy kiszabaduljanak, és visszatérjenek a nő családjához. Azonban a kinti világ ismeretlen és rideg elsőre: valójában se ők, se családtagjaik nem készültek fel igazán a változásra.

Sajnos, ez a magyar film mára némileg a feledés homályába merült, pedig a sikerfilmek, és népszerű vígjátékok rendezőjeként ismert Tímár Péter (Egészséges erotika, Csapd le csacsi!, Csinibaba) olyan fojtogató atmoszférát teremt, ami feledhetetlenné teszi ezt az alkotást. Egy olyan családi drámát mesél el, ami sajnos egyáltalán nem annyira rendkívül, mint amilyennek első látásra tűnik. Anya és kamasz fia, Robi sivár életük eseménytelenül és nyomasztóan telik, aztán megjelenik László. Az anya úgy érzi, hogy a rendőr az utolsó esélye, hogy ne legyen magányos, a férfi azonban beleszeret Robiba, és a család élete még fullasztóbbá válik. A szétzuhant, egzisztenciálisan és érzelmileg kiszolgáltatott család László manipulációnak, zaklatásának áldozata lesz. Nagyon kemény film, de hiteles, a képi világa nyomasztó, és egészen döbbenetes színészi alakításokat láthatunk benne. A családon belüli erőszak természetéről kevés hitelesebb és elszomorítóbb látlelet készült.

Az 1994-es hollywoodi film semmit sem veszített az erejéből az elmúlt évek alatt. A munkahelyi szexuális zaklatás jogi fogalma egyáltalán nem olyan régi, mint azt gondolnánk, Amerikában a ´80-as években keltettek feltűnést az ilyen ügyek. Ugyan kissé cinikus választásnak tűnik, de mégis bejön, hogy itt a várakozásokkal ellentétben fordított a szereposztás, egy női vezető zaklatja a férfi beosztottját. A nagyvállalati játszmákban a versengő felek nem riadnak vissza a legaljasabb húzásoktól sem. Meredith (Demi Moore) új vezetőként érkezik a vállalathoz, ahol az egyik beosztottja korábbi szeretője lesz (Michael Douglas). A nő megkísérli szexuálisan manipulálni korábbi partnerét, majd a visszautasítás hatására egy kegyetlen játék veszi kezdetét kettőjük között. Ez a film tökéletesen mutatja be, hogy egy férfi is lehet áldozat, bántalmazott.

Lucas (Mads Mikkelsen) egy óvodában dolgozik asszisztensként, ahol mindenkivel jól kijön, kollégái és a gyerekek is egyaránt imádják. A film tökéletesen bemutatja, hogy egy hazugság hogyan teheti tönkre egy ember életét. Lucas legjobb barátjának kislánya kitalálja, hogy a férfi csinált vele valamit. Soha semmilyen konkrétumot nem árul el, azonban mindenki szexuális visszaélésre gyanakszik. Hiába védi magát a férfi, hiába tudja róla mindenki, hogy egy rendes ember, mégis egy 5 éves kislány szavára adnak, aki ezzel egy életre megpecsételi az ártatlan ember életét.

Dan (Michael Douglas) családos emberként félrelép és egyéjszakás kalandba keveredik a gyönyörű Alex-szel (Glenn Close). Az alkalmi botlást azonnal megbánja és rendbe akarja hozni a dolgokat feleségével. Egy idő után azonban észreveszi, hogy Alexet nem tudja egykönnyen eltávolítani az életéből, hiszen a nő fanatikusan rajong érte, a megszállottja lesz és zaklatja élete minden területén.

Fotó: HBO

Nem egyestés film ugyan, de az HBO 7-részes sikerfilmsorozatának mindenképpen ezen a listán a helye. Az azonos című bestseller alapján készült folytatásos film három anya történetét meséli el, akiknek külön-külön sok rejtegetnivalójuk van a világ előtt, de mindközül talán Celeste (Nicole Kidman) az, aki a legrövidebbet húzta. A pszichológia könyvekben férjének, Perrynek (Alexander Skarsgard) a képe kellene, hogy szerepeljen a bántalmazó címszó alatt. Kapcsolatukat a heves érzelmek, az erőszak és a mániákus szerelem jellemzi, és sajnos mint később kiderül, Perrynek nem Celeste volt az első nő, akire felemelte a kezét...

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője