A Hatalmas Kis Hazugságok című sorozat tiniváltozata: Elite

2019. február 1.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az Elite című sorozat teljesen más, mint amiket eddig néztem. Az első és legfőbb dolog, ami teljesen megkülönböztette a többi szériától, hogy spanyol nyelvű. Mivel a Netfliexen mindig angol felirattal néztem a sorozatokat, így itt is így tettem, ám eredeti szinkronnal.

Elite
Fotó: IMDB
Elite
Fotó: IMDB

Bevallom kissé furcsa volt, ugyanis gyakran szoktam készülődés közben is "hallgatni" a sorozatokat, enyhén megnehezítette a dolgomat, hogy amennyiben nem figyeltem oda, nem értettem semmit. Ennek ellenére, amikor normális körülmények között néztem, nagyon lekötött. Amikor az első rész végére értem már azt gondoltam, hogy nagyon hasonlít a Hatalmas Kis Hazugságokra, ugyanis ez a széria is egy gyilkossággal kezdődik, amiről semmit nem tudunk még akkor, és folyamatosan vágják be a szereplők vallomásait.

Sorozatajánló: You

Sorozatajánló: You

Elite
Fotó: IMDB

A történet egyébként kissé hajaz A Pletykafészek című alkotásra is, ugyanis egy elit spanyol gimnázium diákjairól szól. A szereplők rendkívül sokszínűek, de megvannak a tipikus karakterek, és persze a nagyon extrém egyének is.

Elite
Fotó: IMDB

A széria tulajdonképpen a gimisek életét mutatja be, azonban mindenki más problémával küzd. A főszereplők ösztöndíjjal jutottak be a gazdag diákok közé, ezáltal az ő életük sokkal nehezebb. A széria szól vallásról, bántalmazásról, szexről. Nagyon izgalmas, és rendkívül ajánlom mindenkinek, aki szereti az igazán képernyőhöz-láncolós műsorokat.

Elite
Fotó: IMDB

Itt nézhetitek meg az előzetest:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megválasztották 2026 színét, és azon túl, hogy gyönyörű, nagyon fontos üzenete van

Megválasztották 2026 színét, és azon túl, hogy gyönyörű, nagyon fontos üzenete van

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)