„Itt van dolgom” – A Mint egy haiku rendezőjével, Andella Mirtillel beszélgettünk

2021.augusztus.10.

Pályakezdő rendezőként alázat, egyedi látásmód, tenni akarás és tudásvágy jellemzi. Legfrissebb alkotása a Mint egy haiku című, precíz érzékenységgel, letisztult stílusban megalkotott, komplex üzenetű kisfilm, amely elnyerte az idei Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál közönségdíját a Queer Dreams szekcióban. Kreatív alkotóként nemcsak saját ötleteit valósítja meg, de közösségét is sziklaszilárdan támogatja. Művészetéről, terveiről, és az LMBTQ közösségben vállalt aktivizmusról beszélgettünk Andella Mirtill fiatal filmessel.

Fotó: Lili Chripko
Fotó: Lili Chripko

Mikor döntöttél úgy, hogy rendező leszel?

Sosem döntöttem így. A Filmművészetin rendező és író szakra jelentkeztem. Mindkét felvételit elkezdtem, de az íróin rögtön ki is estem. Engem a színészekkel való munka vonzott, habár soha nem voltam az a tipikus színházi ember, viszont nagyon sokat ötleteltem. Próbáltam az érdeklődésem halmazait összecsúsztatni, és rájönni, hogy ez mit adhatna ki. Akkor még nem tudtam, mi az, hogy rendezés. Azt gondoltam, hogy ez egy kreatív alkotói folyamat, amiben valamennyire el tudom képzelni magam. A felvételi során jöttem rá, hogy mi ez pontosan, és kicsit később már elkezdtem nagyon élvezni. Azt éreztem, ha nem is jutok be, akkor is kezdek ezzel a felismeréssel valamit, mert izgalmasnak találom ezt a területet. Hatalmas élmény volt, hogy felvettek! Az évek során a képzésünkből adódóan beleláttam a többi szakmába is, és megtapasztaltam, hogy a legmagabiztosabb a rendező szerepben vagyok. Az egyetemi évek alatt minden forgatás egyre jobb és jobb élmény volt. Rájöttem, hogy nagyon szeretem a színészeket mélyen belevonni a sztoriba. Én nem konkrét karaktereket keresek, hanem olyanokat, akiket izgalmasnak tartok és akiktől én is tudok tanulni. Az önismeret fontos számomra, és a film erre egy fantasztikus eszköz, egy jó terápia. A filmkészítésnél nem elég, hogy van egy ötleted. A folyamat maga egy csomó mindent felold, miközben érezned kell a saját határaidat is. Mennyire mondhatsz személyeset? Mennyire kell azt később átformálni? Én egyébként szeretem átformálni... Sohasem egy reális emléket fogok meg – vagyis nem úgy mondom el, ahogyan az valójában történt. Muszáj átformálnom többször ahhoz, hogy az kényelmes legyen nekem.

Milyen témák érdekelnek rendezői szempontból?

Közel áll hozzám az LMBTQ téma, a nők helyzete, érdekelnek a mentális betegségek, a tudatállapotok és valamennyire az álmaim is inspirálnak. Hagyom, hogy a tudatalattim beleszóljon ebbe. Szerintem nehéz találni egy olyan témát, ami mellett ki tudsz tartani. Sokan úgy képzelik a filmezést, hogy van egy nagyon jó ötleted, és akkor onnantól megvagy. Miközben onnantól kezdődik a neheze, hogy van egy jó ötleted.

A legfrisseb filmed a Mint egy haiku, ami egyben a diplomafilmed is, és ami elnyerte a közönségdíjat az idei Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál Queer Dreams szekciójában. Kimondottan erre az eseményre szántad a filmet?

A COVID-helyzet totál szétcsúsztatta a természetes menetét a film készülésének, és ehhez hozzájárult az is, hogy az egyetem időközben megszűnt. Egyébként egyáltalán nem úgy gondoltam erre a filmre, hogy na, akkor én most ezzel bemutatkozom. A diplomafilmekre általában kapunk támogatást, mert ez az első „hello!”-nk a világ felé, de ez bennem akkoriban nem tudatosult. Amikor már kész volt, elkezdtünk azon gondolkodni, hogy hogyan tovább. A Friss Hús már korábban is egy tök jó élmény volt nekünk, de nem célzottan a fesztiválra készült a film, és én nagyon féltem is tőle, hogy a Queer kategóriába beveszik-e. Maga az LMBTQ téma ugyanis nincs kifejtve benne, csak egy háttere, rétege az egésznek. Tartottam tőle, hogy nem boncolgatja eléggé, így nem esik bele a szekcióba. Még az is kérdés volt bennem, hogy egyáltalán mi lehet a terepe ennek a filmnek. Amikor a Friss Húson lement, és érzékeltem, hogy a közönség hogyan fogadta, akkor nyugodtam meg. Addig lutri volt.

A filmed egy dokumentumfilmes diák, Liliána (Mészáros Blanka) és egy feltörekvő sushi séf, Elena (Kurta Niké) rövid, de annál meghatározóbb találkozását mutatja be. Honnan jött az ötlet?

Az ötlet legalfább verziója egy álomból jött, majd annak kapcsán kezdtem el gondolkodni karakterekről. Tudtam, hogy két nőről fog szólni, de egy földalatti világ lett volna a környezete az egésznek. A sztori az abból való kijutás, illetve abban maradás konfliktusára épült volna. Aztán elkezdett finomodni a dolog, és a sokadik draftnál, amikor már a sushi része is megvolt, beleivódott a filmbe a japán kultúra. Kerestünk valami struktúrát, szimbolikát, ami japán, és amit hozzátehetünk, hogy még izgalmasabb legyen a történet. Minimalista vagyok, és mint filozófia ez számomra nagyon fontos az élet minden területén. A séfet, Elenát, hasonló karakternek képzeltem el, akinek a környezete és a megjelenése is beleillik ebbe. A felesleget ledobja magáról és kőkeményen koncentrál. Ebből a filozófiából jött a haiku is, ami egy sallangmentes, fókuszált műfaj. Eredendően a társíróm ötlete volt, hogy szerepeljenek Fodor Ákos haikui a történetben, de ez mind Elena személyiségéből épült ki. Azt mondják, az a jó rövidfilm, ami a legkevesebb helyszínen, legkevesebb emberrel és egyetlen fókuszponton játszódik, mert nincs időd mindent exponálni. A készítés különböző fázisaiban döntöttünk úgy, hogy inkább egyfókuszú lesz a Mint egy haiku, és inkább Elena filmje. Nagyon hosszú procedúra volt idáig eljutni.

Miről szól a filmed?

Egy be nem teljesült vonzalomról. Elena és Liliána elkezdenek egymáshoz közeledni, de nem tudnak összeérni, és lassan eltávolodnak egymástól. Egyikük többet érez, ami a másik félnek egy nehezebb szituációt teremt. Abban a legelejétől biztos voltam, hogy a kapcsolódás nem tud összejönni, csak az nem volt világos, hogy pontosan hogyan lesz ennek vége, mennyire lesz ez megbeszélve, lekerekítve. A film eleje egy megfigyelő és megfigyelt helyzetet mutat be dokumentumfilmes szempontból (ezzel egyfajta film a filmben hatást ér el (a szerk.)), de a fordulópontot követően ez megváltozik. Nagyon elrejtett jelekkel operáltunk, melyek értelmezését meghagytuk a nézőknek. Elegánsabb, ha az üzenet rejtve marad. Ha akarnék, akkor se tudnék egy nagyon direkt filmet csinálni. Azt gondolom, hogy ebben kell megtalálni az egyensúlyt. Beletenni azokat a megoldásokat, amelyek révén a néző azt érzi, egy nagyon pontosan megformált valamit lát, ugyanakkor egy olyan intelligens személyként van kezelve, aki meg tudja fogalmazni, neki ez mit jelent. Nehéz megtalálni a középutat ezzel kapcsolatban, de azt gondolom, ez a művészet célja.

Miért pont két nővel mesélted el ezt a történetet?

Saját élményeimből kiindulva nagyon gyakori két nő vonzalmánál, hogy nem mondódnak ki dolgok. Egyszerűen nem merünk lépni, és lehet, hogy azon csúszik el az egész, hogy félénkek vagyunk. Nekem ettől nagyon női lesz a sztori. Ebből a szempontból tud szólni fókuszáltan LMBTQ emberekhez, akik tudják, hogy milyen az, amikor nagyon nehéz azokat a bizonyos szavakat kimondani. Sok ezer dolog miatt. Nemcsak azért, mert a sous chef a háttérben hallgatózik, hanem azért is, mert nekem is nehéz. Kimondani azt, amire vágyom. Az egyik jelenet fókusz szava pontosan a vágy. Szerintem van egy véget nem érő belső konfliktus azzal kapcsolatban, hogy tudjuk, mire vágyunk, de nagyon nehéz amellett kiállni és magabiztosan vállalni azt. Lehet, hogy tíz éve (fel)vállalod magad és mindenki tudja rólad, de akkor is nehéz. Ebből a szempontból nagyon reméltem, hogy tud az LMBTQ emberekhez szólni a film, és nem fog hiányozni, hogy ebből egy konkrét, erős, külső konfliktus legyen. Próbáltam inkább a belső vívódásra építeni, és bíztam abban, hogy mindez átjön az embereknek.

Nagyon szép és izgalmas foglalkozás a sushi séf, de egyáltalán nem gyakori, pláne itthon, pláne nők körében. Honnan jött ehhez az ötlet?

Elenának mindenképpen akartam egy helyet, amit üzemeltet. Már az első verzióban is benne volt, hogy lesz egy saját bárja. Mindig úgy képzeltem, hogy őt inkább a környezettel mesélem el, nem kimondott expozícióval. Ez a bár sokáig sima kocsma volt, aztán egyszer szembe jött velem egy rövid dokfilm Youtube-on egy sushi séf egy napjáról. Annyira megérintett az elkötelezett és végtelenül alázatos munkamorál és precizitás, hogy a fejemhez kaptam: ez Elena! Ezután mélyedtem el a japán kultúrában is. De abból is jöhetett ez, hogy anyukámnak kivételes tehetsége van a gasztronómiához. Lehet, hogy tudat alatt ez is benne van. Arra csak később jöttem rá, hogy a női sushi séf Japánban olyan, mint a fehér holló.

Hogyan találtad meg a színészeket?

Én még nagyon nem vagyok jártas ebben világban, nem ismerek annyi nevet. Volt egy kör ötletelésünk a színészekkel kapcsolatban, majd fölállítottam magamban egy sorrendet fotók és videók alapján. A főszerepekre külön-külön Niké és Blanka voltak az elsők. Őket hívtam el először egy közös imprószerű próbára, ahol már megvolt a jelenet íve, de a konkrét dialógus még nem alakult ki. Blankának adtam egy kamerát, próbáltunk egyet, és nagyon-nagyon szerettem őket együtt. Olyan jó energiáik voltak! Nekem ez azért is volt átütő, mert tudtam, hogy ez a legfontosabb. Ha külön-külön nem is teljesen olyanok a szerepekre, mint akiket elképzeltem, a legfontosabb az, ahogyan egymás mellett léteznek. Fontos volt, hogy legyen köztük egy alapvető kémia. És azt éreztem, hogy ez megvan. Elég hamar el is döntöttem, hogy ők lesznek a színészek, nem is castingoltam mást, csak rájuk koncentráltam. A témaválasztással nem volt semmi gondjuk, az elejétől kezdve tudták, hogy miről fog szólni a film, és igent mondtak rá. Nagyon sokat impróztunk, és az ott elhangzottakat építettük bele a könyvbe. A különféle határidők szorítottak minket, de ez a sztori már róluk szólt, nem tudtam volna mást elképzelni a helyükbe. Velük akartam leforgatni. A többi szerepet meghirdettem.

Mit üzenhet a Mint egy haiku az LMBTQ embereknek és azoknak, akik nem tartoznak szervesen a közösséghez?

Abban hiszek, hogy minden kis közösséget úgy lehet bemutatni, ha az ő élményeikből az univerzálisat kiemeljük, és azt fogalmazzuk meg. És itt is ez volt a cél. A visszautasítás és elengedés állapotával bárki tud azonosulni. Azzal, hogy van egy átfutó ember az életedben, aki csak „megérint”, mégis olyan intenzív érzelmek tudnak kialakulni már ennyiből is, mint mással hónapok alatt. És azzal is könnyen lehet azonosulni, hogy ezek után milyen ezt az embert elengedni. Csak remélni tudtam, hogy átérzi a közönség ezt. A vetítésen kaptam visszacsatolást, nagyon pozitív volt a fogadtatás. Hatalmas élmény volt és nagyon sokat jelentett, hogy díjazták. Ezt nem felejtem el soha.

Neked, aki már jóideje nyíltan vállalod magad leszbikus nőként, származott-e ebből bármilyen hátrányod, ért-e diszkrimináció?

Sok ilyen helyzet volt az identitásom minden részéből fakadóan. Amikor még Kaposváron laktam és kapcsolatban voltam, már azért is konfliktusba keveredtünk, hogy fogtuk egymás kezét. Beszóltak az utcán, odajöttek keménykedni. Konkrét fizikai összeütközés is volt. De több hátrányos megkülönböztetés ért amiatt, hogy gendermentesen vagy uniszex módon öltözködöm. Rám néznek, de nem tudnak bekategorizálni, és ez sok embert dühít, frusztrál. Ezt a frusztrációt pedig nagyon expresszíven kezelik. Több olyan beszólást kaptam, hogy fiú vagyok-e vagy lány? Ért hátrány öltözőkben, mosdókban, ahonnan konkrétan a nők küldtek ki. Az a tapasztalatom, hogy a középkorú nők viselik ezt legnehezebben. Ezért is nem járok már konditerembe, mert egyszerűen nincs erre érkezésem. Uszodában is a harmadik mondatom az, hogy a koedukáltban jó lesz.

Ezen élmények tükrében most hogy vagy?

Sokáig nehéz volt. Volt bennem egy belső harc, miközben nekem mindig is egyértelmű volt, hogy nő vagyok. De az, hogy minden egyes nap megkérdőjelezik, hogy te nő vagy-e, nagyon nehéz mentálisan, lelkileg. Elkezdesz azon gondolkodni, hogy veled van a baj, és ennek nagyon sok gondolati zsákutcája van, amiken az ember akarva-akaratlanul elindul. Mindenkinek vannak egyébként is traumái, küzdelmei és ezek még össze is fonódhatnak. Ebből a szempontból tinédzserként azért volt nagyon nehéz, mert állandóan azt éreztem, hogy valami nagyon alapvető dolog folyamatosan megkérdőjeleződik bennem. És még abba sem tudok kapaszkodni, hogy nő vagyok, mert mások folyamatosan megkérdőjelezik. Meg kellett szokni, hogy engem az emberek máshogy kezelnek. Tudatosítottam, hogy ez nem nekem egy visszajelzés arról, hogy én nem felelek meg nőként, hanem az emberek szociálisan nagyon erősen kapaszkodnak a klasszikus nemi szerepekhez, tulajdonságokhoz.

Hogyan érintettek a közelmúlt politikai eseményei magánemberként és alkotóként?

Bennem az alaptörvény módosításkor átszakadt egy gát. Igyekszem nem mindent befogadni a politikából, mert akkor egy egésznapos stresszben lennék, de az elmúlt pár hónap nagyon intenzív volt, és ezt már nem tudtam magamtól eltávolítani. A június 14-ei tüntetés nekem egy átkattanás volt. Azonnal írtam a Budapest Pride-nak, ahol már korábban is vállaltam önkéntes munkát, hogy szeretnék menni kamerázni, és egyből igent mondtak. A demonstráció hatalmas élmény volt. Ott lenni, figyelni, érezni az összetartást, a szoros kiállást egymás mellett. Annyira megérintett, hogy utána egyből elkezdtem dolgozni az anyagon és alig vártam, hogy valami legyen belőle. Tudtam, hogy ezzel a videóval nem fogom megváltani a világot, de azt érzem, hogy valami, amivel én foglalkozom, hasznos lehet. Építhetek belőle valamit, amit a közösségemnek adhatok. Erre fókuszálok, különben nagyon rosszul lennék ettől az egésztől. Engem az tartott egy kicsit a víz fölött, hogy valamit tehetek. Megfogalmazhatom ezeket az embereket. Csodálatos közösség gyűlt ott össze, és tényleg mindenki annyira gyönyörű volt. Miközben azt éreztem, hogy az is jogos lett volna, ha üvöltözünk, dobálózunk, kifakadunk, mégsem ezt csináltuk. Ez a közösség úgy döntött, hogy egymás segítésével, szeretettel és empátiával fog ott megjelenni. Az, hogy bizalmat kaptam, számomra óriási visszacsatolás. Mostmár nagyon az munkál bennem, hogy ez egy hosszútávú dolog lesz. Kívülről, de nagyon intenzíven szeretnék ott lenni, akár a Pride-dal, akár a többi szervezettel együttműködve. Rosszul kellene éreznem magam, de az összefogás hatalmas erőt ad, és a jövőben ez fog számítani. Nem az, hogy akik hatalmon vannak, mit nyomnak bele a saját politikai agendájukba.

Abszolút érthető, hogy egy ilyen helyzetben a külföldre költözés gondolata sokakban megfogalmazódik. Te hogy vagy ezzel?

A legutolsó szalmaszálig itt leszek. Az a fajta hihetetlenül makacs ember vagyok, akit tűzzel-vassal nem fognak elüldözni, mert érzem, hogy itt kell lennem. Nekem lenne választásom, de nagyon sok embernek nincs. Sokan most nagyon egyedül érzik magukat, és ezért is nagyon erős a #nemvagyegyedül szlogen. A tehetetlenség az, ami a legrosszabb. Én már nem érzem a rizikót. És így, hogy már itt tartok, és megalkothatok egy rövidfilmet, amit el is ismer a közösségem, egyszerűen nem tehetem meg, hogy itt hagyom ezeket az embereket. Ez nem nacionalista propaganda, de nagyon intenzíven azt érzem, hogy idetartozom. És a művészeten belül nagyon fontosnak tartom, hogy a saját élményeidet a saját közösségednek meg tudd fogalmazni. Itt van dolgom.

Mik a további terveid?

Egy etűdöt fogok csinálni, de pont abban a fázisban vagyok, hogy kérdés, merre tovább? Mi az a műfaj a filmen belül, ami engem érdekel? Nagyon sokat szeretnék még tapasztalni, sok emberrel találkozni, hogy reálisan átlássam, hogyan működik ez az egész mozgóképes világ, hogy utána el tudjam benne helyezni magam. Nem érzem, hogy van előttem egy nagy nyíl, ami felé haladnom kell. Szeretem a mostani szerepkört, de nem biztos, hogy mindig ezt szeretném csinálni. Nem úgy állok hozzá, hogy ezzel a filmmel most megérkeztem és ez vagyok én, hanem próbálok kritikusan állni hozzá. A mozgókép fix, de mellette inkább egy hozzáállás vagy egy életszemlélet mellett szeretnék elköteleződni.

Szerzők: Mihucza Niki, Zahorján Ivett

Ez is érdekelhet

Karakteres formák, látványos színek: megérkezett a Furla új kollekciója

Karakteres formák, látványos színek: megérkezett a Furla új kollekciója

G-Életstílus

Alvás előtti meditáció - Működik?

Alvás előtti meditáció - Működik?

G-Test

Férfiak, akik a mellrák elleni küzdelem aktivistái

Férfiak, akik a mellrák elleni küzdelem aktivistái