Programajánló: a Nothing Personal a Jurányiban
Jöjjön egy kis meseterápia a Jurányiban!
Ezeket láttad már?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tünet Együttes, melynek tagjai azt vették a fejükbe, hogy a Boldizsár Ildikó mesekutató általa kifejlesztett terápiás módszer segítségével körbejárják életük azon szakaszát, ahol elakadtak, egyúttal megteremtve saját meséjüket… Így született meg a Nothing personal című darab, Szabó Réka rendezésében.
De mi is ez a terápia? A Metamorphoses Meseterápia, mely Ovidius azonos című művéről kapta a nevét, életünk történéseinek mitikus, krónikaszerű feldolgozása, hogy felkészülhessünk a továbblépésre. Az előadásban kortárs tánc, mesemondás és a szereplők személyes sztorijain keresztül ismerjük meg a történeteket. Bár a színlapon azt írják, hogy „ez a történet nem rólam szól” és a cím is aláhúzza: Nothing personal, mégis azt sejtjük, hogy ezek igenis személyesek lehetnek.
A könyvből felolvasottakat a szereplők és egyben alkotók triója jegyzi, a tagok közt van az író és költő Peer Krisztián is. Esti mesénk egy fiatal lányról szól, aki elhagyja a szülői házat, hogy egy jobb élet reményében felépítse az álmában megjelenő csodás palotát. Útja során olyan segítők lesznek hűséges társai, mint az alakváltó páncélos lovag vagy a szilaj musztáng. Együtt építik fel, szinte egyik napról a másikra a ragyogó épületet. Tökéletesre sikerül, a csodájára járnak, azonban repedések jelennek meg, az építőknek látszólag fel nem róható módon. Nem jártak el megfelelően az építésnél? Esetleg a nem megszokott építési technika okozta a pusztulást? Vajon azt mondja nekünk a mese, hogy a varázslatos gyorsaság nem kifizetődő, mert igenis meg kell élnünk a nehézségeket, hogy eredményt érhessünk el? És még számos messzire mutató kérdést vet fel a történet – ezért is terápiás hatású az este.
Na, meg azért, mert mint gyermekek, éljük bele magunkat a lány kalandjába. Mégsem altató az előadás: a részeket felváltva szakítják meg stand-upra hasonlító és táncos jelenetek, ráadásul a téma sem könnyen emészthető. A három síkban közös, hogy az élet buktatóiról szól, arról, hogy az elakadást hogyan lehet túlélni, ha túl lehet egyáltalán. A fennmaradás sziszifuszi munka (például a palota repedéseit folyton be kell tömködni), mert lehúz a gravitáció (kvázi a természet), egyre nehezebb ellentartani. Jól mutatja ezt a palota széthullása és azok a személyes(nek ható) beszámolók is, amik bár helyenként szórakoztatók, mégis a földbe döngölnek. A táncok szinte szó szerint megjelenítik, milyen földbe döngölve lenni.
Mesebeli hősök vonulnak fel: Peer még malacjelmezt is ölt (jelmez: Jeli Sára Luca). Egy váratlan pillanatban az alakváltó is feltűnik a színen (Szász Dániel alakítja), talpig csörömpölő páncélban. Esetlen, össze-vissza zörgésétől fogjuk a hasunkat. Legérdekesebb ruhája Szabó Rékának van, akinek kantáros szoknyája a fehér, puha színpadi díszletben folytatódik. Jelmez és díszlet összemosódnak, élő felszínt kialakítva. A felszín maga is hullámzik, de rajta, benne és alatta a színészek is mozognak, táncolnak, vagy csak gurulnak. Az előadáshoz készült zene, melyet csellón Márkos Albert ad elő (ő a zeneszerző is) ráerősít a látottakra. Tetszik, hogy Márkos helyenként, követve a mese folyását, középkorira hangszerelte a témát, ami a kortárs stílussal keverve üdítő igazán.
Élményszámba mennek Peer „fellépései”. Egy igazi stand-upos veszett el benne! Esetlenül, viccesen, mégis véresen komolyan beszél. Bohóckodik, de ezt is jól csinálja. Megnevettet és elszomorít, mégsem húz le. Szász Dániel mesél és táncol, melyik jelenet épp mit kíván, mindkettőben jó. Szabó Rékának viszont csak egy kis prózai szerep jut, ám az a csúcspont – nála a mozgásszínházé a főszerep. Mint rendező, az arányérzékét dicsérjük: sokféle műfajt kever össze, mégis sikerül koherensen tartania a produkciót. Izgalmas, mondhatni, kísérleti előadást kaptunk, amihez hozzáad, hogy még napokkal később is a mese tanulságain gondolkozunk. Remek terápia.
Tünet Együttes: Nothing personal, Jurányi Inkubátorház, 2022. február 25.
