A szerelem szakirodalma - A hét könyve: Kit, miért, hogyan szeretünk?

2020.szeptember.13.

Nemcsak a filozófia, az orvoslás, az asztrofizika, vagy egyéb komolynak gondolt téma állhat a tudományos érdeklődés középpontjába, hanem bizony olyan hétköznapi dolog is, mint a szerelem. Ezt bizonyítja Laura Mucha könyve, ami a szerelem fajtáit boncolgatja négyszázhúsz oldalon keresztül. A tizennégy nagy fejezet rengeteg kisebb alfejezetből áll, és már ez is bizonyítja, hogy a téma kimeríthetetlenül sokszínű.

A szerző: Laura Mucha
A szerző: Laura Mucha
Fotó: Shutterstock

Az írónő a világot járva konkrétan boldog-boldogtalant megkérdezett, így rengeteg különböző ember történetét megismerhetjük, és minden történetnek a tudományos hátterét is. A könyvben megszólalnak a megcsaltak, a megcsalók, az igaz szerelmesek, és az összetört szívűek. Azok is, akik hisznek abban, hogy létezik szerelem első látásra és azok is, akik azt mondják, hogy ilyen nincs, csupán vágy első látásra.

A könyv ütős kezdéssel nyit. Megtudjuk, hogy az szerző számára lényegében a nagyapja töltötte be az apaszerepet, majd mikor mindkét nagyszülője meghalt, az egyetlen romantikus kapcsolat, amit látott, eltűnt, mivel az anyukája egyedül nevelte. A bevezető után fény derül arra, hogy mennyit utazott és mennyit kutatott Mucha, hogy ez a könyv megszülethessen.

Nagyon tanulságos könyv, viszont ha még életedben nem fogtál szakirodalmat a kezedben, akkor nem lesz olyan könnyű dolgod vel. Rengeteg jó tanáccsal tud szolgálni, viszont nem viccből említem a szakirodalom szót a címben, hiszen valóban néhol közelebb áll a tudományos stílushoz a nyelvezete, mint a szórakoztató tudományoshoz. Bizony vannak benne olyan körmondatok, hogy nagyon koncentrálnom kellett, hogy emlékezzek a végén, hogy honnan indult a fejtegetés.

A Kit, miért, hogyan szeretünk? húzóerejét számomra a különböző történetek adták. Alig vártam, hogy a sok tudományos magyarázat után valaki vadidegennek a szerelmi életébe nyerjek bepillantást. És ebben nem is csalódtam.
Jó érzés tudni, hogy igazából mindannyian ugyan abban a cipőben járunk, és mindannyiunknak ugyan annyira nehéz tisztázni az érzéseinket, éljünk a világ bármely pontján.

Változatok házassági katasztrófára - A hét könyve: Fleishman bajban van

Változatok házassági katasztrófára - A hét könyve: Fleishman bajban van

Számomra egyik legmegindítóbb történet a nyolcvanas éveiben járó Noel története volt, akivel az írónő Írországban találkozott. A felesége demenciával küszködött, mégis arról a szerelemről beszélt, ami jóban-rosszban kitart. Arról beszélt, hogyha elköteleződünk valaki mellett, akkor a hibái mellett is kiállunk, és nem csak a jó tulajdonságait szeretjük. Szerinte a fiatalabb generáció alábecsüli a hosszú távú szerelem fenntartásához szükséges munkát, csak a pillanatnak élnek, pedig véleménye szerint
a fiatalabbaknak azt kellene megérteni, hogy a pillanat mulandó, a jövő pedig fényesebb lehet egy-egy probléma közös megoldása után. Ezzel szemben a fiatalok rögtön kiszállnak, ha valami nehézség adódik, és valószínűnek tartja, hogy ez a könnyebbik döntés manapság.

Ezzel szemben voltak kevésbé vidám, egyenesen meghökkentő sztorik megcsalásról, leleplezésről, de az egyik legmeglepőbb egy idős néni története volt, aki arról mesélt Muchának, hogy mikor fiatal volt, csak és kizárólag nős férfiakkal kezdett. Mindig olyanokat választott, akiknek kellett, de neki nem kellettek volna. Ezt a néni a saját önbizalomhiányának tudta be. Visszatekintve már azt mondta, hogy egyáltalán nem büszke a három nős férfi elcsábítására, viszont az izgalomért, ami ezzel a rejtőzködéssel járt, megérte.

Azt ajánlom, hogy akkor olvasd el a könyvet, ha tényleg érdekel a téma, bár, kit ne érdekelne a szerelem!?. Mert ha csak szemezgetsz vele, amolyan "hát, ha unatkozom, majd belelapozok" módon, akkor ez a könyv nem neked való. Viszont ha a szerelem tudományos oldalára vagy kíváncsi, megspékelve egy kis Kanttal és egy csomó érdekes sztorival, akkor neked való.

Mindezzel együtt a Kit, miért, hogyan szeretünk? tanulságos könyv, amiben néhány epizódnál biztosan magunkra, a saját problémáinkra ismerhetünk, legalább egyik fejezetébe biztosan. És abban a fejezetben egész jó tanácsokat kaphatunk azokra a párkapcsolati problémáinkra, amik eddig megoldhatatlannak tűntek.

Laura Mucha: Kit, miért, hogyan szeretünk?, Fordította: Miholics Zoltán, Alexandra, 2020, 3999 Ft

Vértes Jázmin

Ez is érdekelhet

Huszonötmillió forinttal támogatja az autizmussal élő tehetségeket az AUTTALENT 2021 program

Huszonötmillió forinttal támogatja az autizmussal élő tehetségeket az AUTTALENT 2021 program

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp:  Sor kerülhet kényszeres költekezésre, féltékenységre - december 2.

Napi horoszkóp: Sor kerülhet kényszeres költekezésre, féltékenységre - december 2.

Tedd & Ne tedd

Dakota Johnson összetalálkozott Kristen Stewarttal és egy pillanatra helyreállt a világbéke

Dakota Johnson összetalálkozott Kristen Stewarttal és egy pillanatra helyreállt a világbéke