A yesyes új videoklipjével Erdély varázslatos tájaira visz el

2019. december 9.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Csodálatos helyszínekre repít minket a yesyes és a YellLow új klipje! A yesyes zenekar körülbelül 3 éve robbant be a köztudatba a Los Angeles-i TrapNation csatornán is megjelent I Let You Run Away című dalukkal, és azóta is számos sikert tudhatnak maguk mögött a fiúk. Legújabb klipjük a bukaresti YellLow zenekarral írt közös számukhoz, a Sun Goes Down-hoz készült, és olyan csodálatos erdélyi tájak tárulkoznak elénk, mint a Madarasi Hargita, a Varság, a Gyímes, és a zetelaki víztározó.

"A két zenekart közel 1000 kilométer választja el egymástól, ezért egy olyan koncepciót kellett megvalósítanunk, amelyben ők nem szerepelnek. A dal egy plátói szerelmet mutat be, és miután kitaláltuk a forgatási helyszíneket, a környezeti adottságok miatt próbáltuk ezt a vizuális megjelenésben kibontakoztatni, a dal hangulatát átadni a lélegzetelállító tájképekkel. A klip szereplői, Berkeczi Emőke és Kövecsi Tamás a történet kedvéért még az 5 fokos vízbe is besétáltak a klip végén.", mesélte Tornai Isti, a klip rendezője.

Különleges alkalomból készült a yesyes legújabb dala és klipje

Különleges alkalomból készült a yesyes legújabb dala és klipje

A két zenekar az NKA támogatásával közös turnéra is megy 2020 tavaszán, érintve olyan állomásokat, mint Budapest, Bukarest, Kézdivásárhely, Nagyvárad, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Kolozsvár.

Nézd meg a klipet itt:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szorongóként is van esélyed a boldog karácsonyra, tippjeinkkel könnyebb lesz az ünnep

glamour plusz ikon Szorongóként is van esélyed a boldog karácsonyra, tippjeinkkel könnyebb lesz az ünnep

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)