Ő lett az Álarcos Énekes győztese: leesett az állunk, kit rejtett a jelmez

2024. december 29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Eljött végre a nagy nap: elérkeztünk az Álarcos Énekes negyedik évadának döntőjéhez! A mai este folyamán a még versenyben maradt három versenyző lepleződött le és kiderült, melyikük lett a végső győztes.

A Teknős és a Jegesmedve között dőlt el a végső győzelem az Álarcos Énekes című műsorban
A Teknős és a Jegesmedve között dőlt el a végső győzelem az Álarcos Énekes című műsorban
Fotó: RTL Sajtóklub

Az Álarcos Énekes negyedik évadának döntőjébe a Teknős, a Jegesmedve és a Rozmár került be. A finálé hatalmas izgalmakat tartogatott, a négy nyomozó, Csobot Adél, Istenes Bence, Ráskó Eszter és Sebestyén Balázs mindent elkövetett azért, hogy leleplezze a versenyzőket. Nézzük, kiket rejtettek végül a maszkok és ki győzedelmeskedett a végén!

Teknős

A Teknős előadását már nagyon várták a nyomozók, hiszen legutóbb a Guns N' Roses dalával szinte felrobbantotta a színpadot. Ezúttal Mariah Carey ikonikus karácsonyi dalát, az All I Want For Christmas Is You-t énekelte. Istenes Bence a produkció után kijelentette, szerinte egyértelmű, hogy Valkusz Milánt rejti a jelmez és egyetértettek vele a többiek is. „Nem nagyon tud elbizonytalanítani" - mondta Csobot Adél. Az X-Faktor mentora mellett a lehetőségek között felmerült még Hevesi Tamás, Pataki Attila és Várkonyi András neve is.

A nyomozók végső tippje: Valkusz Milán

A Teknős ezúttal Mariah Carey dalát énekelte az Álarcos Énekesben
Fotó: RTL Sajtóklub

Jegesmedve

A Teknős után a Jegesmedve következett, aki tovább fokozta a hangulatot: a Gipsy Kings Volare című dalát vitte színpadra. A produkciót a nyomozók egyszerűen imádták, végig énekeltek ők is. „Így kell folytatni a finálét!” - mondták. „Most újra nyomon vagyok!” - árulta el Ráskó Eszter és kijelentette, ő bizony nem más, mint Bereczki Zoltán.

Puskás-Dallos Peti: „Lekopogom, de minden álmom megvalósult, amire valaha is vágytam.”

Puskás-Dallos Peti: „Lekopogom, de minden álmom megvalósult, amire valaha is vágytam.”

Csobot Adél Ember Márkra és Brasch Bencére gyanakodott. De Istenes Bence utóbbiban kissé kételkedett: „Teljesen elbizonytalanodtunk." Az énekesnő hozzátette, szerinte a Jegesmedve a végső győzelmet is megérdemelné. Végül Szujó Zoli, Puskás-Dallos Bogi és Kautzky Armand neve is felmerült.

A nyomozók végső tippje: Ember Márk, Kautzky Armand, Bereczki Zoltán, Puskás-Dallos Bogi

A Jegesmedve egy Gipsy Kings dalt énekelt
Fotó: RTL Sajtóklub

Rozmár

A Rozmár már az előző adásokban is igencsak nagy fejtörést okozott a nyomozóknak, így mindenki izgatottan várta, hogy színpadra lépjen a döntőben. Egy andalító karácsonyi dalt énekelt, amivel az egész stúdiót elvarázsolta. Csobot Adél Gergely Róbert nevét vetette fel, ami tetszett nyomozótársainak is, pedig korábban inkább Miller Zoltánra gyanakodtak. Felmerült még továbbá a lehetőségek között Rákóczi Ferenc és Geszti Péter is.

A nyomozók végső tippje: Gergely Róbert, Miller Zoltán, Geszti Péter

Az Álarcos énekes harmadik helyezettje: a Rozmár

A három produkció után következett a szavazás: ma este a nyomozók is voksolhattak, ki tetszett nekik a legjobban. Ezek alapján a mindent eldöntő második fordulóba a Teknős és a Jegesmedve jutott, búcsúzni kényszerült tehát a Rozmár, aki egyúttal fel is fedte magát: ő Gergely Róbert volt.

Gergely Róbertet rejtette a Rozmár jelmez
Fotó: RTL Sajtóklub

Brasch Bence: „Inkább érzelmesebbnek tartom magam, mint racionálisnak”

Brasch Bence: „Inkább érzelmesebbnek tartom magam, mint racionálisnak”

Teknős vs. Jegesmedve

Következett a második kör, a végső összecsapás. A Teknős az EDDA Hűtlen című dalával kápráztatta el a nyomozókat. „Ügyesen énekelte Miló!” - mondták, ezzel is utalva arra, hogy teljesen biztosak abban, hogy a jelmez Valkusz Milánt rejti. Ráskó Eszter hozzátette, legalább most megbizonyosodtak arról, hogy ő nem Pataki Attila.

Utolsó produkcióként a Jegesmedve a Piramis: Ha volna két életem című dalát vitte színpadra. „Inkább Brasch Bencét hallottam benne, mint Ember Márkot” - jelentette ki Istenes Bence, akivel egyetértett Csobot Adél is. „Nagyon jó rejtőzködő a Jegesmedve" - összegezték a látottakat.

Az Álarcos Énekes győztese: a Jegesmedve

A produkciókat követően már nem kellett sokáig várni a nyertes kilétére: a végső győztes a Jegesmedve lett, a második helyet pedig a Teknős szerezte meg. Ezután már csak a leleplezés maradt hátra, a nyomozók egyhangúlag Valkusz Milánt nevezték meg utolsó tippként és nem is tévedtek, valóban ő rejtőzött a Teknős maszk alatt.

Valkusz Milánt rejtette a Teknős jelmeze, ő lett a műsor 2. helyezettje
Fotó: RTL Sajtóklub

A Jegesmedve álarcot pedig Brasch Bence viselte.

Brasch Bence volt a Jegesmedve: ő lett az Álarcos Énekes idei győztese
Fotó: RTL Sajtóklub
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie elképesztő titkot árult el 18 éves lányáról, ezt valószínűleg soha, senki nem gondolta volna

Angelina Jolie elképesztő titkot árult el 18 éves lányáról, ezt valószínűleg soha, senki nem gondolta volna

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Már januárban el is bukjuk a fogadalmainkat, de miért? - a szakorvos elmondta (x)

Már januárban el is bukjuk a fogadalmainkat, de miért? - a szakorvos elmondta (x)

A tested így kér segítséget: összegyűjtöttük a leggyakoribb stressztüneteket (x)

A tested így kér segítséget: összegyűjtöttük a leggyakoribb stressztüneteket (x)

Olyan divatesemény lesz Budapesten pár napon belül, amitől leesik az állad (x)

Olyan divatesemény lesz Budapesten pár napon belül, amitől leesik az állad (x)

6 tuti tipp a pihentető alvásért - Próbáld ki te is! (x)

6 tuti tipp a pihentető alvásért - Próbáld ki te is! (x)