Dalpremier: B. Nagy Réka új száma a szakítást dolgozza fel

2020. április 9.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az ország legcukibb influenszereként is ismert énekesnő, B. Nagy Réka ezúttal Lotfi Begivel közösen alkotott, a végeredmény pedig egy pörgős, fülbemászó felvétel lett, amivel bárki tud azonosulni, ha már átesett egy szakításon. Bartalos Jenő gondolatait Begi zenésítette meg, majd Réka hangjával tették teljessé az igencsak slágergyanús tracket.

A "Minden jót" című szerzemény főszereplője hosszú idő után képes továbblépni a kapcsolatán, de néha még eszébe jut egykori partnere, akire jó szívvel emlékszik vissza, és negatív gondolatok nélkül búcsúzik tőle.

"Mikor Lotfi Begi megkeresett ezzel a számmal kapcsolatban, első hallás után tudtam azonosulni a dallamvilággal. Néhány nap után fel is énekeltem a stúdióban, annyira a sajátomnak éreztem. Alapvetően egy vidám hangzás párosul egy érzelmileg kicsit nehezebb és összetettebb mondanivalóval, így lehet, hogy kicsit kettős érzést kelthet a hallgatókban - de a jó szívvel, felszabadultan búcsúzás egy pozitív dolog, még akkor is, ha nehéz. Az első perctől kezdve imádom ezt a dalt, öröm volt együtt dolgozni Begivel."- mesélte Réka

Réka előző dala, a "Láss Belém" hatalmas sikert aratott a rajongók körében. A feel-good életérzést közvetítő tracket már közel 1 millióan látták a YouTube-on. A 21 éves vlogger és influenszer már 14 éves kora óta énekel, a zene nagyon fontos szerepet játszik az életében. Közösségi profiljai a fiatalok elsőszámú kedvencei közé tartoznak, YouTube-on 142, Instagramon pedig több mint 160 ezren követik.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A valódi ragyogást nem egy csodakrém vagy smink okozza, hanem ez a tulajdonságod

glamour plusz ikon A valódi ragyogást nem egy csodakrém vagy smink okozza, hanem ez a tulajdonságod

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)