Elszabadul a pokol Dj Yamina és Tóth Andi új közös dalának klipjében

2021. július 8.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Rádió 1 népszerű dj-je, Yamina és Tóth Andi egy közös dallal és klippel lepi meg rajongóit. A Fantasy-hoz Yamina ötlete nyomán készült el a videó, melyben szó szerint elszabadul a pokol a dj és énekesnő körül.

„Az előző két zenémben én vokáloztam rap betéteket, most szerettem volna egy nagyobb volumenű dalt profi énekessel. Számomra Andi benne van a top 10-ben, ezért úgy gondoltam, mit veszíthetek, megkeresem, hogy dolgozzunk együtt. Elküldtem a zenei alapot neki, amire pozitívan reagált, és szinte pillanatok alatt megírta hozzá a dalt és a szöveget. Egy hét múlva már a stúdióban ültünk együtt.” – meséli Yamina, aki azt is elmondta, hogy a Fantasy-hoz készült klip az ő ötlete nyomán született.

Nézd meg a klipet itt:

„A videó sztorija röviden annyi, hogy Andit szerelmi csalódás érte, ezért én, a barátnője, vígasztalom. Egy óriási bulival akarom feledtetni vele bánatát, ami aztán egy kicsit elhajlik... Ellopunk egy autót egészen véletlenül egy nagyon gazdag embertől, aki egy kastélyban él. A klip első részét Budapesten forgattuk, a másodikat pedig a Pokvári kastélyban Téten, ahol végleg elszabadul a pokol…”

Dj Yaminával a GLAMOUR július-augusztusi számához csomagolt kuponfüzet címlapján is találkozhattok, a nyári Glamour-napok élményt ígérő Glamour Summer Weekendre július 8-11. között kerül sor országszerte és online.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Liptai Claudia új hajszínnel robbantotta be a Sztárban Sztár All Stars döntőjét

Liptai Claudia új hajszínnel robbantotta be a Sztárban Sztár All Stars döntőjét

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)