Gryllus Dorka: „A társadalomnak szüksége van a mi korosztályunk energiájára is”
Az idő múlik, de nem mindegy, hogyan telik. Hogy rendeződnek át a szerepek? Miben és hogyan kellene változtatni a skatulyákon, a berögzült szokásokon? Egy okos, érzékeny, magávalragadó és igazi nővel, Gryllus Dorka színésznővel Szily Nóra újságíró, pszichológus beszélgetett.
Ezeket láttad már?
Gryllus Dorka sokszínű tehetség, aki a színpadon, a filmvásznon is számtalan alkalommal bizonyította be tehetségét, az anyaszerepben pedig szabályosan szárnyal.
Feleség, anya, nő, színésznő, rendező – ebben a sokféle szerepben miként gomolyogsz?
Ebben a turbulenciában, igen… Nagyon vidáman különben! Egyrészt érzek egy felszabadulást. Érdekes módon, a kisfiam, Áron születése után kezdődött. Akkor jött az Üvegfal című darab ötlete, és azt mondtam, hogy gyere, Korci (Simon Kornél, Dorka férje – a szerk.), csináljuk meg ketten! Akkor érkezett meg az önbizalom, hogy elhiggyem magamról, hogy ki tudok találni valamit, és az jó lesz. Emellett van az anyaszerep, ami szintén csodálatos dolog. Legszívesebben videóznám a fiaimat egész nap, olyan aranyosak. Nagyon jó korkülönbség ez a nyolc-kilenc év. Somika akarta Áronkát a legjobban. Meggyőződése volt, hogy lesz egy kistestvére, pedig én már mondtam, hogy ebben nem vagyok biztos. De ő szinte kiküldte ezt a vágyát, és valóra vált. És szinte én is újjászülettem.
A napi sakk hogy zajlik? Kornél is színész. Jöttök-mentek. Ebben a turbulenciában nem szédülsz néha?
A SZX_MCHN avagy a vágyaink meghurcoltatása című előadás rendezése kemény időszak volt. De azt gondolom, hogy jó, ha a gyerekek látják, hogy ha az ember hisz valamiben, akkor azt megcsinálja. Persze azt is érzem, hogy mikor kell többet otthon lennem. Most kevesebb a dolgom például. Az én nyugalmam rájuk is árad, ahogy az is, ha feszültebb vagyok. Ebben próbálok egyensúlyozni.
Most mi motoszkál a fejedben?
Forognak itthon külföldi filmek, és Németországban is dolgozom időnként, de szeretek néha ott is lenni, egyszerűen csak látni, mi zajlik ott. Furcsa, hogy két életem van tulajdonképpen. Kornéllal nagy sikerrel játsszuk még az Üvegfalat, ami Dobray Sarolta regényéből készült, de szívesen csinálnánk most valami zenés darabot vagy estet, mert nagyon szeretünk énekelni mind a ketten, Kornél szívesen gitározik. Ezen gondolkodunk. A Trojkában pedig lesz egy tavaszi bemutató, amiben játszom majd.
A Trojka számodra az a csapat, ami lehetővé teszi, hogy sokféle mást is csinálj.
Igen, szerintem a legdemokratikusabb színház, ahol valaha dolgoztam. Soós Attilának, a Trojka vezetőjének az a koncepciója, hogy azért Trojka, mert az három ló, és ha az egyik kicsit elfárad, akkor a másik kettő jobban húz. Nagyon jó a csapatdinamika, vidáman vagyunk együtt. Én ott tudok játszani, ahol elfogadják, hogy időnként elmegyek filmezni, és a Trojka alkalmazkodik ehhez, mivel egy lazább, mozgékonyabb struktúra. Ráadásul nyitottak az ötleteimre, és nem azt mondják, hogy te színésznő vagy – maradj csöndben, semmit ne akarj kitalálni. A főiskolán leginkább a társulati létben való megfelelésre és valami, szerintem sokszor félreértelmezett alázatra nevelték az embert. Nem arra, hogy gondolkozz, mit csinálnál szívesen, hogy legyenek projektjeid, kreatív ötleteid. Az még egy másik világ volt.
Azzal, hogy rendeztem, azt érzem, egy részem kiszabadult. Kitaláltam, hogy legyen egy show zenével és a saját történeteinkkel a szexről. Aztán amikor Závada Péter elvállalta, hogy megírja, már halálosan boldog voltam. Az egész munka a Trojka társulattal, Réti Adrival és Lakatos Márkkal egy repülés volt. Most mi vagyunk itt, mi csinálunk színházat. Ahogy a társadalom változik, a színházi kultúra is tud változni. Például a nők korának kezelésében. Külföldön például az ötven pluszos nők eltűnése a filmről sokkal nagyobb téma, de azt is érzem, hogy Magyarországon is a fiatalok már nagyon máshogy látják, hogy mit jelent nőnek lenni. Sokkal nyitottabbak. Pár éve játszottam például Beleznai Márk vizsgafilmjében, ami Cannes-ban debütált, és egy korombeli nő és egy huszonkét éves fiú egymásra találásáról szólt. Nemrég azt mondta nekem egy srác, hogy ő feminista. Annyira tetszett! Miért ne lehetne egy férfi feminista, miért csak a nők? Szerintem ez a tendencia itt van.
Persze érzem, hogy már más típusú szerepek jönnek, de gondolj bele, Pamela Anderson smink nélkül jelent meg a Fashion Weeken, és Isabella Rosseliniről hetvenegy évesen is megjelent egy gyönyörű Vogue-címlap. Úgy érzem, hogy az egész világon fontos téma lett, hogy engedjük már el, hogy minden nő örökre úgy nézzen ki, mint egy Barbie baba. A filmekben a férfi kortársam mellett egy nálam legalább tíz évvel fiatalabb nő áll. Mi az oka? Statisztikai adat, hogy az életben a párok közti különbség kettő-négy év, a filmen tizenöt. Ez nincs rendben, és ugyanolyan tény, minthogy ötvenes nő kevesebbet szerepel filmekben. Húsz és harminc között fele-fele a szerepek aránya, ötven és hatvan között pedig egyharmad-kétharmad. Ez azt jelenti, hogy van egy réteg, aki munkanélküli lesz, és elmegy jógatanárnak, coach-nak, vagy bárminek. Nekünk nem azon kell dolgoznunk, hogy ezt bebetonozzuk, hanem hogy megváltoztassuk.
Szerinted miért lett így?
Mert ez egy férfiak által kreált világ. Férfiak írták a színdarabokat, forgatták a filmeket, és volt egy nőkép, amiről a nőket elfelejtették megkérdezni, hogy szerintük ez hogy van. A filmekben azt akarták látni, hogy az öregebb férfiak mellett is fiatal nők vannak. Hogy a férfiak megöregednek, a nők meg nem. Persze, létezhet igazi szerelem jelentős korkülönbséggel. De nem csak az létezik. Szembesülünk a fiatalság kultuszával. A szépészeti ipar is mindent megtesz azért, hogy rábeszélje a nőket: minden ráncot tüntessenek el az arcukról. A fiatalság persze csodálatos! Ha ránézek a gyerekeimre, elönti a szívem valami eufórikus gyönyör. Olyan helyesek, és egész más lendület van bennük.
De a társadalomnak szüksége van a mi korosztályunk energiájára is. Ezért is kell beszélni erről, és változtatni. Például sokszor az van, hogy egy ötvenéves sikeres nő filmekben ellenszenves karakter, már ha egyáltalán van. A férfi pedig nem, ő a hős. A határozottságot egy férfinél szimpatikusnak, de egy nőnél arrogánsnak ítélik meg sokszor. Egy ismerősöm azt mondta, hogy egy ötvenes nővel már nem történik semmi. Hú, mondom, várjál, azért én ezt nem így élem meg! Rengeteg változás és váltás van az életemben. A gyerekek, a szakmám, a kapcsolatom – az ezek közötti szétesés, megfeszülés, újrakezdés. Nem csak úgy „elvagyunk”. Én nem bánom, hogy kicsit öregszem. Rajtam óriási nyomás volt fiatal nőként. Nem tudtam a szépségemmet használni, sokszor keveredtem zűrzavaros helyzetekbe. Nagyon jó, hogy ez már nincs.
Milyen világban szeretnél élni, ha a kor megéléséről gondolkodunk?
Hogy szabadon lehess önmagad. Rengeteg frusztráció, boldogtalanság, agresszió származik abból, hogy a világ sok tekintetben nem engedi az önazonosságot. Minden korosztály mást tud, és azt fontos átadni egymásnak. A családban sokat beszélgetünk, és mindig nagyon izgalmas, hogy mit gondolnak a fiatalok, akik radikálisabbak, és az apukámék, akik már óvatosabbak. Mi az a generáció vagyunk, akik huszonnégy órát dolgoznánk, mert erre neveltek. Fel nem merült a főiskolán, hogy azt mond, bocs, hazamegyek vacsorázni a családomhoz. Például az, hogy sok fiatal nem akar belehalni a munkába, tök jó. Én is tanulok tőlük, és nyilván ők is tőlem.
Mit gondolsz, így ötven után mifelé megy az életed?
Látom persze, hogy a főszerepek csökkennek a filmekben. Kisebb, de nagyon szép feladataim vannak, sokat forgattam nyáron. A gyerekeim az időmet huszonnégy órában simán kitöltik, ha nem csinálok semmi mást, akkor is. Például sosem mondtam verset, de most egyre több felkérést kapok, vagy például hogy vezessek műsort. Olyan érdekes dolgok találnak meg, amik eddig nem voltak részei az életemnek. Szívesen tanítanék is. Nekem börtön volt a „csinos kislány” kategória, és felszabadulás volt ebből kilépni. Rengeteg ötlet van a fejemben, és úgy érzem, hogy végre most már komolyabban vesznek. Ezt is nagyon élvezem. Szeretem az életemet úgy, ahogy zajlik és változik.
Stylist: Lakatos Márk, Smink: Pallag Evelin, Haj: Radván Simon
