Helen Mirren új horrorjának előzetesétől frászt fogsz kapni!

2017. október 26.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Winchester: The House That Ghosts Built című horror februárban kerül a mozikba, első előzetesét azonban már most megnézhetjük.
A film kifejezetten jónak ígérkezik (már csak Helen Mirren miatt is) azok számára, akik imádják az olyan horrorokat, ahol szellemek kísértenek és rémisztenek halálra embereket. A történetet csak még hátborzongatóbbá teszi, hogy igaz történeten alapul.

Helen Mirren új horrorjának előzetesétől frászt fogsz kapni!
Fotó: Profimedia

A valóságban is élt egy Sarah Winchester nevű nő, aki férje halála után 1881-ben felépíttetett egy 24 000 négyzetméteres, 160 szobából álló kastélyt, melynek folyosói és ajtajai sehová sem vezettek. Az emberek nem értették, miért csinálta ezt az asszony. Férje emlékének tiszteletére, vagy csupán azért, hogy munkát biztosítson az ácsoknak és más embereknek?

Fotó: Profimedia

Mások szerint az özvegy azután kezdte el a ház építését, hogy egy médium meggyőzte róla, szükség van egy olyan helyre, ahol elfér az összes olyan lélek, akit Winchester-fegyverrel öltek meg. Ezért a nő labirintusszerűre tervezte meg a házat, hogy ezzel megtévessze a dühös szellemeket.

Ezt olvastad már? Emlékszel A kör-ből a gyilkos kislányra? Ilyen gyönyörű lett!

Helen Mirren karaktere sötét, kifürkészhetetlen és talán ezért hihetetlenül félelmetes, akárcsak az egész film. Nézd csak meg!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az influenszerek is megöregszenek, mi lesz velük 10-20 év múlva?

glamour plusz ikon Az influenszerek is megöregszenek, mi lesz velük 10-20 év múlva?

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)