Kocsis Paulina: „A színpad olyan, mint egy tükör, minden apró mozzanatodat érzékeli a közönség”

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Olvasd el Kocsis Paulinával készült interjúnkat, aki idén először lép fel a két év után visszatérő Sziget Fesztiválon!

Felső ZARA 7995 Ft | Napszemüveg ZARA 6995 Ft
A 23 éves Kocsis Paulina páratlan tehetség | Felső ZARA 7995 Ft | Napszemüveg ZARA 6995 Ft
Fotó: Demeter Vanda

Egy pillanat alatt robbant be a közösségi médiába Kocsis Paulina, aki egyedi hangjával és dalaival hívja fel magára figyelmet. Tavaly már egy tehetségkutató döntőjében szurkolhattunk neki, azóta pedig töretlenül halad előre a siker felé. Ezúttal az öltözködés világában is mutat nekünk egy kis inspirációt.

A huszonhárom éves Paulina páratlan tehetség; remek énekes, kiváló dalszerző és szövegíró. Nem véletlenül lettek a dalai szinte azonnal slágerek, a Tiktokon pedig a felkapottabbak.

A Tiktokon láthattunk először, nemrég pedig az X-faktor tehetségkutatóban tűntél fel. Tudatosan készültél erre a pályára?

Előttem volt mint jövőkép, de nyilván ehhez kellett rengeteg eszköz, lehetőség, hogy megvalósulhasson. Már egész kicsiként megvolt az érdeklődésem, folyton dúdoltam, doboltam, anyukám beíratott egy zeneiskolába, ahol zongorázni tanultam. A zene rendkívül fontos része az életemnek, elég korán elkezdtem saját dalokat írni, de sokáig csak kerestem a kérdésre a választ, hogy vajon mikor jutok el egyszer oda, hogy a közvetlen környezetemen kívül mások is megismerjék a dalaimat.

Dzseki és nadrág ZARA 19 995 Ft, 15 995 Ft
Fotó: Demeter Vanda
Napszemüveg H & M 2495 Ft | Szandál ZARA 19 995 Ft
Fotó: Demeter Vanda

Ez volt az egyik ok, amiért regisztráltál a Tiktokra?

Egy barátnőm noszogatott, hogy csináljak egy oldalt és kezdjem el megmutatni a dalokat, az énekhangomat a közösségi médiában. Egyszerű játéknak indult az egész. Nehezen hittem el, hogy viszonylag rövid idő alatt milyen sokan kezdtek követni. A Tiktoknak köszönhetően egyre többen megismertek, mellette pedig különböző rendezvényeken vállaltam fellépéseket. Van egy körülbelül négyszáz dalból álló feldolgozásom, amit átformáltam Panka-verzióra.

A rengeteg pozitív követői visszajelzés is hozzájárult, hogy végül jelentkezz az X-faktorba?

Közel nyolcvanezren követtek, amikor jelentkeztem, annyi szeretetet, pozitív visszajelzést kaptam tőlük, gondoltam, miért ne próbáljam meg. Szerettem volna legalább az élő show-ig eljutni, azt álmomban sem gondoltam, hogy még a döntőben is lesz lehetőségem bizonyítani. Hiába volt korábbról némi színpadi rutinom, meg kellett tanulnom megszokni a műsorokkal járó pörgést. Minden alkalommal maximális energiabedobással akartam magamnak, a mentoroknak és a közönségnek bizonyítani.

Zakó és bermuda MASSIMO DUTTI 54 995 Ft, 23 995 Ft | Top H & M 6495 Ft | Cipő CONVERSE 33 990 Ft
Fotó: Demeter Vanda
Táska MASSIMO DUTTI 23 995 Ft
Fotó: Demeter Vanda

Azóta nincs megállás az életedben. Hogyan töltődsz fel egy-egy húzós koncertsorozat után?

Bár minden fellépés egy igazi élmény, azaz feltölt, azért ha tehetem, utána szervezek egy találkozót a barátaimmal. A dalszerzéssel töltött idő is nagyon kikapcsol.

Nem titok, hogy az élő show-k alatt néha előfordult, hogy mélypontra kerültél. Miért?

Nehezen éltem meg, hogy kevesebbet láthattam a családomat, a barátaimat. Hirtelen felfordult a régi életem, semmire nem volt időm, mindig a következő műsorra koncentráltam, kicsit kivett belőlem ez az időszak. Nem tudtam a közös élményeinkből merítkezni, így nem mindig volt egyszerű megélni a mindennapokat. Maximalista vagyok, minden alkalommal jól akartam teljesíteni, ennek viszont ez volt az ára.

Overall és kalap TOMCSANYI 68 200 Ft, 15 500 Ft
Fotó: Demeter Vanda
Overall és kalap TOMCSANYI 68 200 Ft, 15 500 Ft
Fotó: Demeter Vanda

Mennyire érződik egy produkción, ha lelkileg nem vagy a topon?

A színpad olyan, mint egy tükör, minden apró lelki mozzanatodat érzékeli a közönség. Ha nem vagy túl jó passzban, az érezhető lesz az előadásodon. Nehéz megjátszani, hogy minden rendben van, miközben tudod, hogy pont az ellenkezőjét éled.

A saját dalaidon túl el tudod képzelni, hogy mások is írjanak neked valamilyen slágert?

Most egyelőre még azt mondom, egy kicsit szeretném megőrizni magamnak ezt a szerepet. Persze közös produkciók már vannak, legutóbb a Honeybeasttel született egy közös dalunk. Szakmai ártalom, de ha valaki írna nekem egy dalt, biztos vagyok benne, hogy lennének fenntartásaim.

Mesélj az egyszerű hétköznapi Pankáról!

Egészségtelenül étkezem, sokat küzdök azzal, hogy rávegyem magam a sportra, hogy elmenjek futni vagy tornázzak otthon. Imádom a barátaimat, a családomat, szoros kötelék köt össze velük. Közvetlen vagyok az emberekkel, nagyon gyorsan ki tudom alakítani a bizalmat. Imádom a bulikat, tisztaságmániás vagyok, utálom a rendetlenséget és a koszt, ja és kicsit hipochonder is vagyok.

Van példaképed?

Geszti Pétert a szövegírás miatt tartom nagyra, nem nagyon tudok olyat mondani, aki nála zseniálisabb szövegeket tud írni Magyarországon. Szövegei tíz év után is megállják a helyüket, és egyébként azt is szeretem a szövegeiben, hogy nem használ obszcén szavakat. A másik nagy példakép Bruno Mars, nem kell magyarázni, mennyire zseniális előadóművész, énekes, táncos, zeneíró.

Mit gondolsz, mennyire fontos a színpadi magabiztossághoz a megjelenés?

Fontos részlet. Az utcára is úgy szeretek kilépni, ha valaki megkérné a kezemet és lefotóznának, utólag ne bánkódjak, hogy nem voltam a legjobb formámban. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig karakteresen sminkelem ki magamat, vagy állandóan elegáns vagyok, de tény, hogy egy melegítőben nem szívesen mennék sehová. Hasonlóan fontos a színpadi megjelenés is, szerintem legalább annyira elengedhetetlen, mint az, hogy jól elénekeljem a dalokat.

A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es júniusi lapszámában jelent meg.

Fotó: Demeter Vanda

Stylist: Csillag Szilvia

Smink és haj: Kiss Csilla

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

7 dolog, amiben az introvertáltak sokkal jobbak, mint az extrovertáltak

7 dolog, amiben az introvertáltak sokkal jobbak, mint az extrovertáltak

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője