Megérdemli-e az Oscar-díjat az, aki nőket molesztál?

2017. január 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Casey Affleck színész egész karrierje során kissé háttérbe szorult világhírű testvére, Ben mellett. Pedig ami a színészetet illet, Casey egyértelműen tehetségesebb bátyjánál. Csak valahogyan mindig mellékszereplő volt (például az Ocean's-filmekben), és bár elég sok díjat kapott, sosem került egyértelműen Hollywood fókuszába. Igaz, egyesek szerint erről ő is tehetett, amikor karrierjét háttérbe szorítva egy meglehetősen gyenge áldokumentumfilm forgatására fecsérelte az idejét. A Joaquin Phoenix főszereplésével forgatott I'm still here sokakban kiverte a biztosítékot.

Casey Affleck
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Mindenesetre Affleck színészi tehetsége nem hanyatlott az évek során, több díjat és jelölést is begyűjthetett. A Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című western egyik mellékszerepében került legközelebb a tűzhöz: Oscar-díjra jelölték, ám a szobrot nem ő vihette haza.

Most azonban minden filmmániás szerint végre eljött Casey ideje. A Manchester by the Sea című film főszerepében remekelt, a kritikusok ismét el voltak ájulva tőle, az Aranyglóbuszt pedig már el is nyerte a szerepért. Szinte teljes az egyetértés abban, hogy az Oscar-t is ő veheti át idén, ami szép elégtétel lenne azért, mert eddig nem igazán ismerték el tehetségét.

Van azonban egy elég nagy üröm az örömben. Mégpedig az, hogy Afflecket eddig már két nő is megvádolta szexuális zaklatással, a körülmények és Affleck stílusa pedig kísértetiesen hasonlóak. A nyilvánossá vált vádiratokból pedig az jön le, hogy a színész egy arrogáns, a nőket lenéző, pökhendi figura, aki nem jön zavarba egy kis verbális alázástól és szexuális zaklatástól sem.

Érdekes módon mindkét zaklatási ügy a fent említett dokumentumfilm forgatásán történt, és a két hölgy, Magdalena Gorka és Amanda White is feljelentés tett Affleck ellen. A színész először vehemensen tagadott mindent, végül belement a tárgyalásba és mindkét hölggyel megállapodásra jutottak.

Casey Affleck szakmailag a csúcson, de emberileg?

Casey Affleck
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Az ügy 2010-ben látott napvilágot, de komolyabban csak most kezdtek el cikkezni róla. Ez érthető, hiszen Affleck hírértéke is sokat nőtt az elmúlt hónapokban. Ami azonban ennél fontosabb, az a kínos kérdés: vajon a vádak igazak? Ha igen, akkor egy ilyen embernek nem kellene börtönben ülnie? És megérdemli, hogy a filmvilág legrangosabb díjával tüntessék ki? Sokan biztosan nem értenek ezzel egyet, itt van például Constance Wu színésznő, aki nem egy Twitter üzenetben adott hangot az üggyel kapcsolatos felháborodásának.

Te mit gondolsz, fontos lenne különválasztani a szakmát és a magánéletet? Ha valaki magánemberként elítélhető, de színészként fenomenális, akkor megérdemli a szakmai elismeréseket és az ünneplést? Vagy nem lehet ilyen határvonalat húzni, és egy szexuális zaklatónak nem szabadna a rivaldafényben tündökölnie?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ők lesznek a következő napok pénzügyi győztesei és vesztesei a heti horoszkóp alapján

Ők lesznek a következő napok pénzügyi győztesei és vesztesei a heti horoszkóp alapján

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)