Megvan A Dal győztese, ők képviselnek bennünket az Eurovízión!

Ez is érdekelhet

A legnagyobb lecke a szerelemben, amit a csillagjegyed szerint meg kell tanulnod ebben az életben

A legnagyobb lecke a szerelemben, amit a csillagjegyed szerint meg kell tanulnod ebben az életben

2018. február 25.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tegnap volt A Dal végső megmérettetése, amiben Dánielfy Gergely, Király Viktor, a yesyes és az AWS versengett egymással. A szavazás két részből állt: először a szakmai zsűri pontozta a dalokat, majd a tévénézők szavazatai alapján dőlt el végleg, kit küld Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiválra.

A versenyt végül az utolsó előttiként színpadra lépő metál formáció, az AWS nyerte meg, akik mellesleg a legkevésbé populáris zenét játsszák a döntősök közül. Külön büszkeség, hogy végre egy rétegzenét játszó zenekar is utat törhetett magának a nemzetközi hírnév felé, és ők is bizonyíthatnak május 8. és 12. között a lisszaboni fesztiválon.

A zenekar egyébként idén ünnepli 12 éves fennállását, és épp a Fatal Error, a Kies és a Tankcsapda társaságában járják az országot. Sajnos a március 9-ei A38-as bulijukra már minden jegy elkelt, de a debreceni és a kiskunfélegyházai közönség még elcsípheti Örséket a közeljövőben.

Szurkoljunk együtt a srácoknak májusban, addig is kövessétek őket Facebookon!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Tűfóbia: Mi van, ha a félelmed miatt nem derül ki egy komoly hiánybetegség (x)

Tűfóbia: Mi van, ha a félelmed miatt nem derül ki egy komoly hiánybetegség (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Megizzadsz az edzésen? Ezt érdemes megtenned utána, ha szép bőrt akarsz (x)

Megizzadsz az edzésen? Ezt érdemes megtenned utána, ha szép bőrt akarsz (x)

Meg fogsz lepődni: ennyit árthatsz a Földnek a hétköznapi szokásaiddal (x)

Meg fogsz lepődni: ennyit árthatsz a Földnek a hétköznapi szokásaiddal (x)