Paralimpia 2020: Illés Fanni aranyérmes !

2021.augusztus.29.

Illés Fanni világbajnok és immár paralimpiai bajnok úszó. Fanni 100 méteres mellúszásban szerzett aranyérmet ma Tokióban. Gratulálunk az áprilisi címlapsztárunknak!

 Paralimpia 2020: Illés Fanni aranyérmes!
Paralimpia 2020: Illés Fanni aranyérmes!

Olvasd el a vele készült interjúnkat, amely a GLAMOUR magazin áprilisi számában jelent meg.

Élsportoló sok esetben úgy lesz valakiből, hogy a szülei nagyon kicsi korától ezt ambicionálják. De hogyan lesz valakiből paralimpikon? Több benne az egyéni választási lehetőség?

Azt hiszem, mi az úszással egymást választottuk. Megtaláltam benne a közegemet, és épp jókor is jött. Tizenkét évesen kezdtem el, és ebben a korban a lányokat épp az foglalkoztatja, hogy lesz-e párjuk vagy sem, hogy hogy néz ki a testük. Az úszás nagyon sokat adott nekem akkor, a segítségével már nem én voltam a láb nélküli lány, akit sajnálni kell. És amikor elkezdtem eredményeket elérni, végképp kikerültem ebből a társadalom által generált szánalomra méltó kategóriából. Persze, ehhez nagyon sok évnek kellett eltelnie.

Mennyire zavar téged, hogy állandóan erről kell beszélned?

Tudom, hogy hozzátartozik a történetemhez. Ha sportolókat nézünk, például Hosszú Katinkát, az ő történetének is fontos eleme, hogy kétéves kora óta úszik. Kicsit zavar, hogy mindig el kell mondanom, így születtem. De sokkal jobban zavart korábban, amikor a műlábaimat hordtam. 2016 tavaszán vetettem le őket végleg, és döntöttem a kerekesszék mellett. Amikor rajtad van a műláb, és bemész valahova, az emberek észreveszik, hogy az nem a te lábad. Olyankor mindig jönnek a kellemetlen kérdések, hogy „mi történt veled?”, „csípőficamos vagy?”. Az, hogy mertem vállalni önmagam, hatalmas felszabadulást eredményezett. Persze, korábban nagy szükségem volt a műlábakra, hiszen vidéken, például a zalaegerszegi gimnáziumban, ahova jártam, semmi nem volt akadálymentes. A műlábat viszont csak két mankóval tudtam használni, és amikor elkezdtem a felnőtt életemet Budapesten (2013-ban kötöztem ide), akkor már úgy éreztem, csak hátráltat a praktikus hétköznapi tevékenységeimben: például ha két mankóval jársz bevásárolni, akkor nem tudsz megfogni egy kosarat. Eleinte műlábakkal együtt ültem a kerekesszékbe, de 2016-ban úgy döntöttem, végleg leteszem őket. Többé nem kellett magyarázkodni és kérdésekre válaszolni, onnantól fogva az emberek rögtön látták és értették, mi a helyzet velem. Másfelől szívesen beszélek róla, mert távolabbi céljaim között szerepel, hogy motivációs előadásokat tartsak. Most is szoktak például iskolákba hívni, és utána sokan írnak nekem, hogy mennyi erőt adtam nekik a történetemmel. Úgy látom, hogy az embereknek szükségük van ilyen tanácsokra, mert sokszor túl könnyen feladják. És így az akadálymentesítésre, az elfogadásra is felhívom a figyelmet, mert még mindig nem természetes ez a gondolkodásmód itthon.

Úgy látom, hogy te tényleg fontos szerepmodell vagy sokak számára. Neked is volt olyan ember az életedben, aki inspirált?

A sportban Hosszú Katinka – az ő pályafutását igen sok éve követem, ismerjük is egymást. Nála több pofont szerintem nem sokan kaptak a sportolók közül. De mindig képes volt arra, hogy felálljon. Az életben pedig a szüleim a példaképeim. Lendületesen, egy pillanat alatt meg tudnak oldani bármilyen nehézséget, sosem esnek kétségbe, és a testvéremmel minket is erre tanítottak.

És azt hogyan viseled, ha nem nyersz egy versenyen?

Sokszor még nem kaptam ki, de van egy kedvenc számom, ami nem a főszámom. Ez a négyszázméteres gyorsúszás, amiben minden paralimpián kilencedik vagyok. Hiába javulok rengeteget, még így is, és mindig sírás a vége. Aztán persze feldolgozom valahogy. De ha őszinte akarok lenni: nem bírok veszíteni egy kártyajátékban sem. Talán épp ez visz előre.

A parasportban szigorú kategóriabesorolásban versenyeztek. Téged sokáig nem a megfelelő kategóriába soroltak. Mesélsz erről egy kicsit?

Ha valaki versenyezni akar, akkor először átmegy egy hazai, majd egy nemzetközi kategorizáláson. Itt egy orvoscsapat megnézi a sérülésem mértékét. Megnézik, hogyan mozog például a könyököm, a csuklóm és a többi testrészem. Lemérnek rajtam mindent részletesen, mint a szabónál. Mivel én így születtem, 18 éves koromban végleges besorolást kaptam. Tizenkét éven keresztül rossz kategóriában voltam, amit én tudtam, az edzőm is, a családtagjaim is, de nem lehetett vele mit tenni. A végleges besorolást csak akkor lehetett volna felülvizsgálni, ha valamilyen állapotváltozás történt volna a testemben.

Ez azt jelenti, hogy tizenkét évig nálad sokkal jobb felépítésű emberekkel úsztál egy kategóriában?

Igen. De aztán egy nap leestem az ablakpárkányról – erről írtam is egy GLAMOUR-blogbejegyzést annak idején. Meg kellett műteni gyorsan a könyököm, és akkor kérvényeztük, hogy vizsgáljanak újra. Kiderült, hogy rengeteg helyen volt hibás a papírom, például tizenkét centivel alacsonyabbnak mértek, mint amekkora vagyok. Akkor a főszámomban – a mellúszásban – visszaraktak egy másik kategóriába, és végre kiderült, hogy nekünk volt igazunk. Az egy feloldozás volt nekem, de közben el kellett felejtenem az elmúlt tizenkét évet, és úgy kellett tennem, mintha még csak akkor indulna az egész pályafutásom. És minden élsportoló embernél, öregszünk mi is, idővel megváltozik az edzésarány és a testfelépítés - jobban oda kell figyelnünk magunkra, mint tiniként. Nem volt könnyű, de a munka az munka, senkinek nincsenek mindennap sikerei. Egyébként a háromból csak egy számban kerültem vissza, a többi számban ma is olyanokkal úszom, akiknek ép tenyere van és tudnak rajtkőről, ugrásból rajtolni. De a megváltoztathatatlan dolgokat el kell fogadni. Ha még mindig ezen agyalnék, akkor nem lennék világbajnok. Amin meg lehet változtatni, azért nap mint dolgozunk, hogy sikerüljön.

Milyen a presztízse a paralimipának? Megéri csinálni?

Amerikában vagy Angliában egyértelműen. Én azt mondom, hogy lassan itthon is. Habár itthon sokan úgy gondolják, hogy ha sérült vagy mindjárt paralimpiai bajnok lehetsz. Ez nem így működik. Napi hat-hét órát kell dolgozni azért, hogy esély legyen a döntőbe jutásra. Edzőtáborok, folyamatos versenyek, táplálkozás, pszichológia, menedzsment. Ez a minimum manapság. Tizenöt évvel ezelőtt sokkal könnyebb volt még berobbanni, de ma már, ha nem csinálod pontosan úgy, ahogy az ép élsportolók, akkor semmi esélyed. De most már talán anyagilag is megéri. Itthon három évvel ezelőtt negyven-, ötvenezer forintért dolgoztam havonta, pedig akkor már világbajnoki bronzérmes voltam. De azóta rengeteget fordult a világ, és sok hálával tartozunk mindenkinek, aki segített, hogy elfogadottabb legyen a parasport. Persze mindig megy a vita, hogy milyen az épekhez képest a jutalom, a juttatás. Szerintem ez a folyamat akkor jó, ha akik döntenek, látják a sportolók mögött a munkát, a csapatot, és hogy csak úgy lehet tartani a lépést, sikereket elérni, ha ezt teljes munkaidős tevékenységként végezzük. A parasportolók pedig a világ számos pontján marketing szempontból is értékesek, ezt idehaza még kevés cég meri bevállalni. Pedig klassz influenszerek vagyunk mi is, van miből példát mutatni. De nekem más miatt is megéri. Van egy film a Netflixen, A feltámadó főnix, ami a paralimpiáról szól. Szívem szerint kötelezővé tenném mindenkinek, hogy nézze meg. Én büszke vagyok rá, hogy paralimpikon vagyok, hogy a magyar zászló alatt mehetek a paralimpiai nyitóünnepségen. Csodás közösség ez, hatalmas lélekkel és sok szeretettel. Nekem tényleg a mindent adta az úszás.

Hány éves korig versenyezhet egy paralimpiai sportoló általában?

Változó. Úszásban az épeknél harmincöt éves kort mondanak, de ez sok más tényezőtől is függ. Például hogy hány éves korodtól vagy mozgássérült. Mikor kezdtél élsportolni. Mint minden élsportban: az ember addig csinálja, amíg bírja, és eredménye van.

Vannak terveid arra, mi lesz veled az élsport után?

Egyelőre nem látok el addig, de motivációs tréner szívesen lennék. Szeretnék minél több olyan családnak segíteni, ahol fogyatékkal élő gyerek van, mert az én szüleimnek régen nem tudott senki semmit mondani, mindennek nekik kellett utánajárniuk. Mivel rengeteg a tapasztalatom, szeretném mások életét megkönnyíteni azzal, hogy ezt átadom nekik. Van egy alapítványom is, az Arany Pillangó Alapítvány, ami eredetileg azért jött létre, hogy az én felkészülésemet segítse a paralimpiára. Mivel az eredményeimért a Magyar Úszószövetség, a Vasas, és a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a Magyar Paralimpiai Bizottság is támogat, ezért az alapítványi pénzből a Vasas Paraúszó Szakosztály fiatal sportolóit segítem. Azt szeretném, hogy minél több sérült gyerek találja meg az úszásban önmagát, ahogy én is megtaláltam. Mert az úszáshoz le kell vetkőznöd mindent: a ruháidat, a szégyenérzetedet. Fiatalabb koromban egy idős néni azt mondta az uszodában, hogy ő nagyon szégyellte a visszeres lábait, és mindig takargatta, de amióta megismert engem, nem takargatja magát. Az úszás engem is arra tanított meg, hogy merjek az lenni, aki vagyok. Ha valaki le mer vetkőzni, azzal levetkőzi a gátlásait, és előrébb jut az életben.

Szöveg: Puskás Panni

Ez is érdekelhet

Karakteres formák, látványos színek: megérkezett a Furla új kollekciója

Karakteres formák, látványos színek: megérkezett a Furla új kollekciója

G-Életstílus

Alvás előtti meditáció - Működik?

Alvás előtti meditáció - Működik?

G-Test

Férfiak, akik a mellrák elleni küzdelem aktivistái

Férfiak, akik a mellrák elleni küzdelem aktivistái