Romani Design kiállítás nyílt a Ráth villában Budapesten

2021. október 13.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Élettel teli, vibráló színű kiállítótérben csodás ruhaköltemények - megnyílt és már látogatható a Körforgásban: Romani Design időszaki kiállítása a Ráth-villában. Az Iparművészeti Múzeum évek óta zajló kiállítás-sorozatának újabb állomásaként Magyarország első roma divatstúdiójának alapítói, a 2012-es GLAMOUR Women of the Year gálán Az év hősnői díjjal jutalmazott Varga Erika és Varga Helena terveztek a múzeum műtárgyai által inspirált öltözékeket, amelyek a kiállítás koncepciójának hagyományai szerint a múzeum gyűjteménybe kerülnek majd be.

A vendégeket dr. Horváth Judit, a kiállítás kurátora, a múzeum Kortárs Design Főosztályának vezetője köszöntötte. Ezt követően a kiállítás egészéből áradó erős energiát és a Romani Design-t alapító testvérpár által megalkotott ruhák kiemelkedően kreatív megoldásait emelte ki beszédében Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója. Meglátása szerint a múzeum hagyományos funkcióin túl műtárgyait inspirációként fel tudja kínálni az alkotók, művészek számára. Véleménye szerint erről szól a Körforgásban című kiállítás-sorozat, ahol az alkotási folyamat és az együttgondolkodás mindkét fél számára rendkívüli hozzáadott értékkel bír.

Romaintegráció: Az Európai Bizottság célkitűzése a roma emberek életminőségének a javítása

Romaintegráció: Az Európai Bizottság célkitűzése a roma emberek életminőségének a javítása

A kiállítást Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a Varga testvérek által kitalált öltözékek túlmutatnak a drapéria iparművészeti megjelenésén és kézzelfogható új kulturális tartalmat hoznak létre.

Az általuk készített ruhadarabok a roma történetiség, a folklór és vallásosság jegyeit egyaránt hordozzák: élénk színeikkel és temperamentumos közvetlenségükkel a roma kultúra szempontjából önazonos, designjukban pedig kifejezetten trendi alkotások jöhettek létre.

A Körforgásban: Romani Design című időszaki kiállítás 2021. szeptember 24. és 2022. január 2. között látható a Ráth György-villában.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kiderült az igazság Chappell Roan botrányt okozó szettjéről, nem is volt annyira meztelen az énekesnő

Kiderült az igazság Chappell Roan botrányt okozó szettjéről, nem is volt annyira meztelen az énekesnő

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)