Sorozatajánló: Containment

2018. október 5.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Személy szerint imádtam ezt a sorozatot, ugyanis mindig is katasztrófafilm rajongó voltam. Megnéztem az összes természeti katasztrófáról, a repülőgép-szerencsétlenségekről és a különböző vírusok, betegségek terjedéséről szóló filmet.

Containment
Fotó: IMDB
Containment
Fotó: IMDB

Ez a széria is nagyon a szívemhez nőtt, és éppen emiatt nagyon szomorú lettem, amikor megtudtam, hogy az első évad után nem folytatódik. Ettől függetlenül mindenképpen ajánlom, - hogy akik hasonló "fétisekkel" rendelkeznek - nézzék még.

Sorozatajánló: Castle Rock

Sorozatajánló: Castle Rock

A főszereplők sem lesznek ismeretlenek: Chris Wood, akit a Vámpírnaplókban gyűlöltünk, itt most imádni fogjátok. Kristen Gutoskie karaktere is elragadó, akit szintén a Vámpírnaplókból ismerhettek.

Containment
Fotó: IMDB

A sorozat központjában egy gyilkos vírus áll, amiről eleinte még nem lehet sokat tudni, csak azt, hogy elképesztő sebességgel terjed. A kormány karanténba zár egy hatalmas területet, ezzel megakadályozva a vírus terjedését, azonban sokaknak szeretteik a lezárt részben maradtak... A sorozat nagyon izgalmas, meg van benne minden, ami kell, és annak ellenére, hogy csak egy évadból áll, mindent kihoztak belőle, amit kellett.

Íme a sorozat előzetese:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Hatalmas az öröm: Új taggal bővül Katalin hercegné és Vilmos herceg családja

Hatalmas az öröm: Új taggal bővül Katalin hercegné és Vilmos herceg családja

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)