Félelmetesen jó volt, mégis kiesett a Sztárban sztár leszek! versenyzője

2023. október 15.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Till Attila nyelvújítót játszott, és adott szegény megtépázott magyar nyelvnek egy gyomrost a megdívázni kifejezés formájában, Tóth Gabi az elmúlt három hónap gyűlöletcunamija után viccesen megjegyezte, hogy mostantól bármit ráfoghatnak, minden az ő hibája, ami pedig a produkciókat illeti, Kozsó és Krisz Rudi is visszatért kísérteni a Sztárban sztár leszek! színpadára.

A Sztárban sztár leszek! zsűrije a negyedik évad harmadik élő adásában
A Sztárban sztár leszek! zsűrije a negyedik évad harmadik élő adásában
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

A Gyűrűk Ura rendezői változatát megszégyenítő hosszúsággal foglalta be a vasárnap esténket/éjszakánkat a Sztárban sztár leszek! harmadik élő adása. Hazudnánk, ha azt állítanánk, nem tenne jót a műsornak, ha kissé feszesebb és rövidebb lenne, bár tény, hogy mindig akad egy mester - most épp Tóth Gabi volt az -, aki egy ponton észbe kap, és leszögezi, hogy nem ők itt a lényeg, hanem a versenyzők - és tényleg.

A műsor egyébként megérkezett klasszikus medrébe: ezúttal a mesterek is pontoztak, és csupán egyetlen versenyzőtől kellett búcsúzni az adás végén. És most jöjjön egy gyors kör az egyes produkciókról a zsűri pontszámaival együtt.

Engel-Iván Lili, az A-ha együttes frontembere - 24 pont

Lili legnagyobb bűne egyértelműen az volt, hogy elsőként lépett a színpadra, és mivel nem volt viszonyítási alap a pontozáskor, a mesterek túlságosan szigorúan álltak hozzá. Aminek meg is lett az eredménye, a műsor feléig ugyanis ehhez mérten mindenki jóval szerényebb pontokat kapott.

Karapancsev Kristóf, Eminem - 21 pont

Tóth Gabinak határozottan nem tetszett, sőt kifejezetten unta a produkciót, és azt is bevallotta, hogy sokkal többet vár a versenyzőtől. Majka szerint megugorhatatlan feladatot kellett megoldania, amit Tóth Gabi gyorsan meg is cáfolt, miszerint a műsor folyamán láthattak már ennél sokkal jobb Eminem-interpretációkat is, ami az általa adott pontszámon (6) is erősen érződött.

Nem volt könnyű dolga Kristófnak, aki Eminem bőrébe bújt a Sztárban sztár leszek! legújabb adásában
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

Köllő Babett ruhája egyszerre vad és gyönyörű a Sztárban sztár leszek! legújabb adásában

Köllő Babett ruhája egyszerre vad és gyönyörű a Sztárban sztár leszek! legújabb adásában

Oláh Vivien, Honthy Hanna - 23 pont

Majka és Pápai Joci nem igazán tudott mit kezdeni a produkcióval, miután eleve távol áll tőlük a műfaj. Babett szerint ez a fajta hangképzés komoly kihívást jelentett a versenyző számára, ami nem tette könnyűvé a dolgát, hiába a nagy hangterjedelem, de szerinte ennek ellenére is tökéletesen megugrotta, csodálatos átalakulásként írta le, és arra kérte, legközelebb álljon több önbizalommal a produkciókhoz, mert az egyik legerősebb versenyző. Gabi szerint karizmatikusan volt jelen az előadás során, bár a technikai hibákat ő is elismerte.

Az 1800-as évek végén született, 2023-ban feltámadt Honthy Hanna, ha csak néhány perc erejéig is
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

Szentmártoni Norman, Kozsó - 19 pont

Mozgásában és gesztusaiban félelmetesen jól sikerült ugyan Kozsóvá alakulnia, kár, hogy maga az előadás és az éneklés pusztítóan hamis volt. Pápai Joci szerint a produkció 30 százalékban tartalmazott Kozsót, Tóth Gabi egyenesen a Wish-ről rendelt Kozsóként írta le, Majka szerint pedig erőtlen, leeresztett Kozsó-értelmezést láthattunk erőteljesen visszaesett energiaszinttel. Norman ezzel az adás leggyengébb eredményét érte el pontszámokra fordítva.

Kozsó egyenesen a Wish-ről érkezett a Sztárban sztár leszek! ítészei szerint
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

Bányai Noémi, Iggy Azalea - 24 pont

A múlt vasárnap veszélyzónás Noémi Iggy Azalea bővébe bújt - Majka szerint jól oldotta meg a feladatot, annak ellenére is, hogy nagyon távol érezte a versenyző személyiségét a rapperétől. Babett véleménye alapján hangban tökéletes volt, energiában és mozgásban viszont kevésnek és történésmentesnek találta. Ennél a pontnál Tóth Gabi meg is jegyezte, hogy minden versenyzőnek bátrabbnak és jó értelemben többnek kell lennie a színpadon.

Iggy Azaela kissé bátortalan változata a Sztárban sztár leszek! műsorában
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

Halász Rebeka, Sher - 24 pont

Pápai Joci úgy érezte, most volt a legjobb, igaz, hogy őt időzzük, a szexust hiányolta a produkcióból. Majkának sikerült szofisztikáltabban megfogalmaznia: szerinte hallották Shert, látni azonban nem látták, és hiába tartja nagyon csinosnak, szerinte ezt nem igazán tudta közvetíteni a színpadon, és dolgoznia kell azon, hogy jól bánjon a nőiességével. Babett szerint nem gond, ha a civil életben nem bánik úgy a szexualitás eszköztárával, mint mondjuk Sher, de akkor is fontos, hogy a továbbiakban gyúrni kell az önbizalmán és a színpadi jelenlétén.

Halász Rebeka Sher előadását nem találták elég nőiesnek
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

Tóth Gabi a Sztárban sztár leszek! harcos amazonja ebben a ruhában

Tóth Gabi a Sztárban sztár leszek! harcos amazonja ebben a ruhában

Szologjan Edgar, a Maneskin frontembere - 27 pont

Edgar legnagyobb bűne az ítészek véleménye alapján, hogy túlságosan férfias, amin dolgozni kell. (FYI: ha van rajtad sapka, az a baj, ha nincs, lehetőleg azon is dolgozz.) Hangban izgalmasnak találták, de szexualitásában itt is erősen hiányosnak érezték őt a mesterek. Majka nem mellesleg elárulta, hogy Edgar ma esti produkciója a hetedik koncertje volt a héten, Pápai Joci pedig megjegyezte, hogy tesztoszteron ide, női ruha oda, Edgart még így is képesek komolyan venni. (Üdv 2023-ban.) Bár ő sem úszta meg kritika nélkül, az addigi produkciókat maga mögé utasította 27 pontos eredményével.

A Maneskin frontembere túl férfias volt a zsűrinek, de ez a pontszámán nem érződött
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

Tasi Dávid, Zoltán Erika - 30 pont

Börtönprodukció, Stifler mamája - a mesterek ízlelgették ugyan Zoltán Erika produkcióját, de nem igazán tudtak vele túl sok mindent kezdeni, azon túl, hogy vicces, legalábbis szavak szintjén, a pontok ugyanis mást mutattak. Tóth Gabi azért megjegyezte, hogy férfiként az eredeti hangnemben énekelte a dalt, Pápai Joci pedig képtelen volt túltenni magát a látottakon, finom asszonynak nevezte (nem, ez nem vicc, valóban így fogalmazott), és nem tartotta magában, hogy máskor is szeretné nőként látni Dávidot. A mai este első 10 pontján mindenesetre neki sikerült begyűjtenie, amivel minden mester egyetértett, így maximális pontszámmal a semmiből tört az élre.

Zoltán Erika a Sztárban sztár leszek! színpadán, ahogy még sosem láttuk
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

Brutálisan kiakadtak a nézők a Dancing with the Stars kieső párja miatt

Brutálisan kiakadtak a nézők a Dancing with the Stars kieső párja miatt

Nagy Alexa, Billie Eilish - 30 pont

Pápai Joci saját bevallása szerint lefagyott a dal után, és már a pontozás előtt az asztalra tette, számára ilyen egy 10 pontos produkció. Tóth Gabi élő adásban sírta el magát - a kontextust kedvéért: Alexa a kisfilmben elmesélte, hogy régen sokat bántották testalkata miatt, így Gabi az őt ért támadások miatt tudott kapcsolódni a produkcióhoz, de a szót gyorsan tovább is adta, miután eluralkodtak rajta az érzelmek. Majkáról kiderült, hogy minden porcikájával gyűlöli Billie Eilish-t, Köllő Babett pedig képtelen volt befejezni a mondandóját pityergés nélkül. A mesterek listáján a maximális pontszámmal került az első helyre.

Billie Eilish-t énekelni igazi jutalomjáték a Sztárban sztár leszek! színpadán
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

Széchenyi Lili, MØ - 25 pont

Hiába volt az este egyik legértékelhetőbb produkciója, Tóth Gabi nem érezte, hogy Lili azonosult volna a karakterrel, még ha a hangok nagyjából a helyén is voltak. Majka sem érezte magához közel a produkciót, de leszögezte, hogy ez semmit nem vesz el abból, amire szerinte képes énekesnőként Lili. Babett hozzá is tette, hogy nem a hangi adottságokat kritizálták, hanem maga az átváltozás nem sikerült. Pápai Joci értetlenül és kissé sértetten fogadta a többiek kritikáját, mindenesetre a 24 pont bőven elég volt az addigi produkciók 4. helyezéséig.

Széchenyi Lili ezúttal is zseniálisat alkotott a Sztárban sztár leszek! színpadán
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

A The Voice párbaja akkora fordulatot hozott, hogy beleszédültünk

A The Voice párbaja akkora fordulatot hozott, hogy beleszédültünk

Váradi Jani, Krisz Rudi - 24 pont

Krisz Rudi visszatért, hogy egy mashup erejéig újra traumatizáljon minket, és pont olyan volt, legalábbis, ami a hangot illeti, mint ahogy azt a 2000-es években megszoktuk. FYI: maga Krisz Rudi (!!!) is ellátogatott a próbákra, ahol egy ponton kedvesen megjegyezte, szerinte a versenyző jobban hozza Krisz Rudit, mint saját maga. A mesterek mindenesetre nem voltak elájulva a produkciótól, a pontszám a műsor ezen pontján már a középmezőnyhöz volt elég.

Krisz Rudi mindent beleadott, de csak 24 pontot ért az igyekezete
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

Solymár Matyi, Sinéad O'Connor - pont 29 pont

Nem véletlenül tartogatták az este végéig Solymár Matyit, aki Sinéad O'Connor leghíresebb dalát, a Nothing Compares 2 u-t hozta el. Köllő Babett könnyes szemmel vallotta be, hogy ez volt a kedvenc produkciója a szerinte szuperférfias Matyitól. Majka mindenki helyett, meglehetősen plasztikusan fogalmazta meg, hogy ha O'Connorra nem is, Jude Law-ra nagyon hasonlított külsőleg, és szerinte hangban sem sikerült megragadnia az eredeti előadót.

Sinéad O'Connor előadását nem véletlenül tartogatták az adás végére
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

A napi győztesnek nem kell tovább izgulnia

Miután a zsűri pontszámai kiegészültek a nézők szavazataival, néhány pillanat erejéig láthattuk az addigra kissé átrendeződött tabellát. Solymár Matyi és Váradi Jani fej-fej mellett végeztek a második helyen, míg a Billie Eilish-t megformáló Nagy Alexa az első helyen tarolt. Ez azonban csak neki nyújtott védettséget, és egyben biztos továbbjutást. következő adásba.

A Sztárban sztár leszek! veszélyzónájában ezúttal Tóth Gabi és Köllő Babett versenyzői álltak
Fotó: Fuszek Gábor/Blikk

Veszélyzónába került viszont Oláh Vivi és Szentmártoni Norman, rájuk még szavazhattak a nézők néhány percig. A szavazók döntése szerint Tóth Gabi versenyzője, Oláh Vivi jutott tovább, Babett versenyzője, Norman pedig búcsúzott a műsortól. Szerettem, imádtam, de ha ennyi volt benne, akkor ennyi volt benne - konstatálta Norman, akit nem különösebben hatott meg kiesése. Jövő vasárnap tehát 11 versenyzővel találkozhat az, aki szeretné kialvatlanul indítani a hétfőt. Ha menet közben inkább mégis egy hosszú alvásra szavazol, keresd hétfő reggel összefoglalónkat a GLAMOUR.hu-n egy finom kávé mellett.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ricinusolaj kentem a hasamra, az eredménytől pedig még az állam is leesett

Ricinusolaj kentem a hasamra, az eredménytől pedig még az állam is leesett

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

B. Nagy Réka: „Az internet komoly veszélyeket is rejt magában” (x)

B. Nagy Réka: „Az internet komoly veszélyeket is rejt magában” (x)