Tetováló lányok Csodaországa - Interjú a Wonderland Tattoo négyesfogatával

2016.november.28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szeretnél egy szép tetoválást, de ódzkodsz a szokványos szalonok metált bömböltető, koponyás hangulatától? Ez esetben már nem is kell tovább keresgélned, ugyanis a Wonderland Tattoo az előbb leírtak tökéletes ellentéte; itt négy mosolygós lány varrja a mintákat, és a szalon rózsaszín falai között valóban Csodaországban érezheted magad. Lilivel, Sárával, Csillával és Rékával beszélgettünk a különleges helyről és a tetoválás kultúrájáról.

Hogyan kerültetek kapcsolatba a tetoválással?


Lili: 17 évesen csináltattam az első tetkóm, már akkor nagyon tetszett ez a közeg. Mindig szerettem a kreatív dolgokat, illetve sokat rajzoltam, így jött az elhatározás, hogy gimi után belevágok.

Sára: Először középiskolában kezdtem érdeklődni a tetoválás iránt. Mindig is szerettem rajzolni, ezért az egyetemen is ezt tanultam, grafikusként végeztem. Ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni a tetoválásokkal.

Csilla: Az első tetoválás, ami rám került a saját tervem alapján készült 12 évvel ezelőtt. Már akkor úgy gondoltam, hogy a test vászon, a tetoválás pedig karmatikus, a kezdetektől rajtunk van. Lassan már két éve én is a létrehozójává váltam, mert a művészi vénámat így tudom kamatoztatni. Úgy alkothatok, hogy egyben boldogságot is csempészek a vendégeim életébe.

tetoválás, tetováló szalon, wonderland, wonderland tattoo, tetováló lányok, tetkó

Réka: Én véletlenül kerültem a tetoválás világába , -eredetileg szobrász szakon végeztem -, egy befejezetlen tetoválás következtében jött az ötlet, hogy kipróbálnám ezt a szakmát. Rengeteg lehetőséget láttam benne és úgy éreztem, megtaláltam azt, amivel szeretnék foglalkozni. Ezután következtek a hosszú tanulóévek és próbálkozások, de azt mondjuk össze sem lehet hasonlítani azzal a fejlődéssel ami már a szalonban való munkából adódik. Itt napi sok órát csak ezzel töltök. A körülöttem lévő szintén kreatív emberek és kollégák segítsége, véleménye, akár egy apró hozzászólása is nagyon sokat számít.

Réka egyik munkája:

tetoválás, tetováló szalon, wonderland, wonderland tattoo, tetováló lányok, tetkó

Hogyan jött a Wonderland Tattoo ötlete? Miért döntöttetek úgy, hogy csak női tetoválókból álló szalont nyittok?

Lili: A koncepció az volt, hogy valami újat, mást hozzunk a tetováló szalonok világába. A szalon atmoszférája is elég csajos, de azért a férfi vendégek is megtalálják a helyüket a szuperhősök között.

Lili munka közben:

tetoválás, tetováló szalon, wonderland, wonderland tattoo, tetováló lányok, tetkó

Mind a négyen különböző stílusokban dolgoztak. Kinek mi a specialitása?

Réka: Mind a négyen egészen különböző emberek is vagyunk eleve, és ez tükröződik a stílusunkon is. Előfordul,hogy egy adott témát többféleképpen is el lehet készíteni, ilyen helyzetben a vendég dönti el, hogy milyen stílusban szeretné látni magán azt. Ez alapján döntjük el hogy ki készítse el a tetoválást, bár előfordulnak kollaborációk is. Csilla nagyrészt grafikus stílusban dolgozik, sok vonallal és színnel; jól alakítja a vendégek ötleteit a saját szájízére. Sári a dotwork mestere, pontokból bármit képes kihozni, legyen az egy geometrikus mandala vagy épp egy tájkép, nagyon ritkán dolgozik színnel. Ellenben Lili munkái tele vannak vibráló színekkel, az ő vízfestékes stílusa nagyon kifinomult és aprólékos, a személyes kedvenceim a kutya portréi, nagyon vidámak. Én leginkább fotó alapján szeretek dolgozni, legyen szürke árnyalatos vagy színes a minta, igyekszem a legélethűbben ábrázolni. Mindegyikünkre jellemző, hogy legjobban a saját magunk által készített mintákat szeretjük elkészíteni. Illetve nemrég kiegészültünk egy ötödik taggal is, ő Barbi, akinek a vendégek a csodaszép piercingeket köszönhetik.

Barbi, a piercingfelelős munkában:

tetoválás, tetováló szalon, wonderland, wonderland tattoo, tetováló lányok, tetkó

Mit tapasztaltok a vendégek részéről? Hogy reagálnak arra, hogy ez a szalon nem a szokványos módon néz ki, ráadásul női tetoválók dolgoznak?

Lili: Szerintem akik hozzánk jönnek, azok teljesen pozitívan viszonyulnak a szalonhoz, általában megdicsérik a designt, jókat nevetnek a kirakott képeken és matricákon, tetszik nekik hogy nem a megszokott koponyás-darkos világ várja őket, hanem barátságos, vidám környezetben tölthetik az időt. Annak is megvan a maga hangulata, hogy csak lányok vagyunk, sok a csacsogás, nevetgélés… bár ez talán nem annyira szembetűnő különbség más szalonokhoz képest.

Lili egyik munkája:

tetoválás, tetováló szalon, wonderland, wonderland tattoo, tetováló lányok, tetkó

Mit gondoltok a nemek arányáról ebben a szakmában? Nevezhetjük most már uniszexnek a tetoválást?


Sára: Igen, szerintem a tetoválás mára teljesen uniszex szakmának számít. Egyre több lány érdeklődik iránta, mostanában kicsit talán divat is lett belőle.

Sára dolgozik:

tetoválás, tetováló szalon, wonderland, wonderland tattoo, tetováló lányok, tetkó

Sára egyik munkája:

tetoválás, tetováló szalon, wonderland, wonderland tattoo, tetováló lányok, tetkó

Mit üzentek a feltörekvő tehetségeknek?

Csilla: Bármilyen akadály kerül az útjukba, ne adják fel az álmaikat és minden erővel higgyenek magukban. Fogadják el a segítséget és a tapasztalt "rókák" tanácsait.

Csilla munka közben:

tetoválás, tetováló szalon, wonderland, wonderland tattoo, tetováló lányok, tetkó

Takács Dalma

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője