Tudunk egy fantasztikus programot hétvégére: Beethoven-est Martonvásáron

2018.július.24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar idén lesz 60 éve, hogy Beethoven-sorozatával megörvendezteti a közönséget Martonvásáron, a Brunszvik-kastély parkjában. Mint minden évben, július utolsó három hétvégéjén hallgathatjuk meg Beethoven életművének legszebb darabjait.

Az idei martonvásári koncertsorozat nem csak a koncertprogramok miatt különleges. Éppen 60 éve annak, hogy a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével először csendültek fel Beethoven darabjai a Brunszvik-kastély parkjában. "Az évad lezárásaként, a zárt termek után a csodálatos szabadtéri környezetben játszani eleve különleges érzéssel tölt el bennünket. Ezt fokozza a tudat, hogy a martonvásári parkban maga Beethoven is többször megfordult, ezért itt mindig az ő műveiből rendezünk koncerteket." – nyilatkozta az évforduló kapcsán Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója. "Az úgynevezett népszerű Beethoven-művek mellett ritkábban elhangzókat is igyekszünk műsorra tűzni. Idén ilyen lesz az Ah, perfido! – koncertária, a Hármasverseny, vagy a Kismartoni mise, melyet kórusunkkal közösen adunk elő."

Sorozatajánló: Éles tárgyak

Sorozatajánló: Éles tárgyak

A helyszín Mali István, vezető zenekari menedzser szerint elsősorban a környezet miatt különleges: "A gondozott park, a szigetet körülvevő tó, a koncerten sokszor velünk éneklő madarak miatt – ez a hangulat a közönségre is hatással van, szívesen látogatják a koncertjeinket. A szabadtéri koncerteken ugyanolyan felkészülten kell muzsikálni, mint zárt teremben, sőt, akusztikai okok miatt még intenzívebb játékmód szükséges."

Külön öröm, hogy a zenekarban nagyon sok művész van, aki többszörösen is jubilál. Vannak, akik már 35 éve is játszottak Ferencsik János vezényletével Martonvásáron: "1983-ban vezényelt egykori főzeneigazgatónk utoljára ezen az általa is kedvelt helyszínen." – idézi fel a korábbi időket Mali István, majd fokozza: "Sőt! Herbály Ágnes, Reményi Ágnes, Rudolf András, Kovács Imre kollégáink 40 évvel ezelőtt is játszottak már koncertet, és idén is fellépnek zenekarunk tagjaként Martonvásáron!"

A martonvásári koncertsorozat 60. évfordulóját július 28-án ünnepli. Már délután kezdődnek a koncertek és a gyerekprogramok. A Szent Anna Templomban a Nemzeti Énekkar, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban a Grazioso Kamarazenekar, a Kastély Előadótermében Kolonits Klára ária-délutánja, a platánfa alatt pedig rézfúvós zene várja a közönséget. Ezek a programok vezetik fel az esti hangversenyt, ahol Hamar Zsolt dirigálásával Beethoven C-dúr zongoraversenye és C-dúr miséje hallható majd. Beethoven huszonnyolc évesen, ifjú titánként sebtében írta ezt a zongoraversenyét, egészen egyszerűen azért, hogy sikeres bécsi hangversenye után minél előbb egy másik koncerttel is közönség elé tudjon állni. A Nemzeti Filharmonikusok hangversenyén közreműködik Balázs János zongoraművész, aki ugyan némileg idősebb, mint a szerző volt a mű komponálása idején, de még mindig csak harmincesztendős, és már rendkívüli sikerek állnak mögötte. Az est énekművészei Váradi Zita szoprán, Vörös Szilvia alt, Horváth István tenor és Blazsó Domonkos basszus.

Megnéztük az új Mamma Mia!-t és újra és újra meg akarjuk

Megnéztük az új Mamma Mia!-t és újra és újra meg akarjuk

Bővebb információ:
http://www.filharmonikusok.hu/beethovennel-a-szabadban-60-eve-beethoven-brunszvik-kastely/

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Schoblocher Barbara: „Énekesnő vagyok, és nem egy celeb”

Schoblocher Barbara: „Énekesnő vagyok, és nem egy celeb”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője