Ulrich Gábor: Nekem a megfelelni akarástól mentes, szabad munka a legfontosabb

2025. november 25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ulrich Gábor Balázs Béla-díjas mozgóképművész, képzőművész legújabb kisfilmje, a Capriccio nemcsak, hogy négyezer filmből lett kiválasztva a világ legrangosabb animációs fesztiválján, de azután itthon is elismerést kapott, többek közt a Magyar Filmkritikusoktól is. Az alkotást a Vertigo Médiának köszönhetően a hazai mozik kísérőfilmként fogják vetíteni Az utolsó viking című dán egész estés film előtt.

Ulrich Gábor
Ulrich Gábor számára fontos, hogy a munka és a történetmesélés során ne mások elismerése legyen a mérvadó
Fotó: vertigo media

Ulrich Gábor rendezőt e nálunk ritkaság számba menő lehetőségről, a kisfilmes animációkban rejlő potenciálról, a művészethez való viszonyára, és persze magáról a Capriccioról is kérdeztük.

Milyen jelentőségét látod a kísérőfilmes megoldásnak a magyar rövidfilmes animációban? A nagyvászon miként befolyásolhatja egy rövidfilm életét?

Az ilyen jellegű szerzői – ráadásul kísérleti – kisfilmeknek, mint a Capriccio, nagyjából két évig tart az intenzív időszakuk. Ezalatt jó esetben körbejárják a világot, elsősorban a fesztiválok közönsége látja őket (a Capriccio mostanában például Romániában és Szlovéniában is szerepel – a szerk.), a televíziós vetítés meglehetősen ritka. Ez az időszak legfeljebb néhány tízezer nézőt jelenthet, ezért is gondolom rendkívül jónak a kísérőfilm-szerep újbóli feltalálását; ezzel a néző és az alkotó is csak nyerhet.

Ma például több mint harminc magyar moziban látható ez a munkám, ráadásul 4K felbontásban, 5.1-es hanggal. A díszbemutatón leesett az állam, a nagyvászon varázsa engem is rabul ejtett, még egyetlen filmemet sem láttam ilyen jó minőségben.

Ezért is kívánom minden magyar rendezőnek, hogy találjon egy hasonló támogatót, mindenképpen életben kellene tartani ezt a régi-új megoldást.

Amikor megegyeztetek a Vertigóval a projektben, milyen szempontok vezéreltek? Éreztél esetleg korlátozást a kollaborációs helyzet miatt, illetve arra gondolva, hogy vajon kísérőfilmként is működhet-e az alkotásod?

A Vertigo soha, a legkisebb elvárást sem fogalmazta meg a születendő kisfilmemmel kapcsolatban. Egyedül talán a hozzávetőleges hossz volt az a szempont, amiben egyeztettem a forgalmazóval, ugyanis az animációs filmeknél szinte minden másodperc számít a gyártási költségek szempontjából. Kárpáti György és Berta Balázs producerek már ismerték a korábbi munkáimat, valószínűleg ennek is köszönhető a korlátlan bizalom, noha tudták, hogy nem igazán könnyen befogadható műveket készítek. Ennek fényében még inkább becsülendő a vállalásuk. A magyarországi függetlenfilmek megerősödését kényszer szülte: a nem túl jól működő, hazai pályázati rendszer fogyatékosságainak következménye.

A Capriccióban egy madár éjszakai "utazását" látjuk a panelrengetegben, ahol a kivilágított ablakokat – egyszer s mint hangjegyeket – repülés közben úgy érinti, mintha egy régi számítógépes játékban kapdosná be az objektumokat – aztán eljön a reggel. Milyen koncepció mentén alakítottad ki ezt a vizuális és zenei kombinációt? Mit fejez ki a történet?

De jó, ezt a számítógépes hasonlatot még senki nem említette, pedig nagyon frappáns. Már nem tudom teljesen felidézni a pillanatot, amikor megfogant az ötlet, de a szándék, hogy önreflexív módon jelenítsem meg magát az alkotómunkát, közel három évtizede pezseg bennem. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket már több-kevesebb sikerrel, számos filmemben próbáltam feltenni. A Capriccio egy zeneszerző vajúdásán keresztül kísérletet tesz a mélységek és magasságok, kétségek és bizonyosságok, diszharmóniák és harmóniák közötti fel-le rángatás képi megfogalmazására. Végsősoron önmaga megszületéséről is szól.

Mi indított arra, hogy az animációban a zenét is „láttasd”?

Ez a filmem talán egyfajta vizuális zene. Az összművészet-jelleg fontos nekem; számos médiumot használok, kevés kivételtől eltekintve én készítettem a filmjeim hangzó rétegeit is. A különböző területek közös metszetei, az azok közötti átjárás megsokszorozzák a lehetőségeket, miközben számomra a munka élvezeti értéke is nő. A zene egyébként is fontos az életemben; képzőművész barátaimmal – gyakran közös kiállításokon – improvizatív koncerteket, zenei performanszokat tartunk.

Korábbi műveidet, így például a Rekonstruktot is áthatja a kísérletező kedv. Mi motivál, hogy az animáció határait feszegesd?

Az egyik előző filmemben, a Dűnében sikerült a konkrét és az elvonatkoztatott megfogalmazás közötti senkiföldjét megtalálnom. Talán a Capriccióval is valami hasonló történt. Nagyon megtisztelőnek találtam, amikor a kritikusok azt „abszolút filmként” is emlegették. Ezt a kifejezést az 1920-as években megjelenő, avantgárd filmművészeti irányzatra használják. A fogalom a „tiszta művészet” eszméjéből nőtt ki: ahogy az absztrakt festészet megszabadult az ábrázolástól, az abszolút film is próbál szabadulni a direkt módon értelmezett történetmeséléstől.

Példaképeim, Richter, Eggeling, Fischinger a mozgóképművészet Bartókjai voltak, munkásságuk a mai napig előremutató. Az abszolút film a film médiumának autonómiáját hirdeti: a mozgás, fény és ritmus absztrakcióját. A Capriccio vége viszont egyfajta dramaturgiai zárással is szolgál, tovább erősítve a kísérleti jelleget. Szerintem bizonyos experimentum-tartalom nélkül nem igazán kortárs a kortárs művészet. Az alkotó embernek is feladata, hogy az alapvető, régi kérdéseket új módon próbálja meg feltenni.

Óhatatlan, hogy ennek érdekében kisebb-nagyobb mértékben ne kövessen el határsértéseket. A progresszivitásra való törekvés természetesen fokozott kockázatokkal jár, nagyobb a kudarc veszélye, mégis ezt tartom a helyes útnak. A szerzői animáció egyébként is szubkulturális megközelítés, a kísérleti filmek még kisebb halmazt jelentenek. Roppant izgalmas és intenzív intellektuális kalandok ezek, melyekben a befogadó szinte szerzőtársként van jelen.

A film zeneszerzője Józsa Tamás, hangmérnöke Chris Allan. Hármatok részvétele szinte egyforma hangsúllyal bír. Hogyan zajlott az együttműködés: előbb volt a látvány, vagy a zenei érzés inspirálta a mozgóképet? Mik a tanulságai a közös műhelymunkának?

Mivel ebben a filmben a hang szerepe kiemelt, próbáltam előrálátóan megtervezni mindent. A működőképes, absztrakt kotta kitalálásakor folyamatosan egyeztettem a zeneszerzővel, például a hangok magassági- és időbeli terjedelmét illetően. Emellett lényeges szerepet játszott egyfajta hangulati térkép, amelyben meghatároztam a különböző dinamikák alakulását.

Fokozottan nehéz dolga volt Tamásnak, de ő mindvégig rendkívüli alázattal és szuperérzékenységgel vett részt a munkában. Sokat köszönhetek neki éppúgy, mint Chrisnek, aki a sound design terén – akárcsak a Dűnében – megint elképesztő teljesítményt nyújtott. Tanulság? Mindig jobbak a filmjeim zenéi, ha nem én készítem őket.

Most, hogy a Capriccio a hazai mozikba is „bekerült”, milyen célokat látsz magad előtt? Esetleg hosszabb formára váltanál, vagy maradsz a rövidfilmeknél?

A Vertigóval nagyjából évi egy közös kisfilmet tervezünk. A következő munkálatai már a végéhez közelednek, a premier várhatóan 2026 elején lesz. Ez a munkám az előzőnél még erősebb kísérleti szemlélettel készül, sőt eltolódik a klip, a zenei videó formanyelve felé. Ez is igen rövid, mert a hosszabb filmek rendezésére valószínűleg alkalmatlan vagyok. Keresem a sűrítés, kikristályosítás lehetőségét; törekszem a lehető legkevesebb eszköz használatára.

A másik ok az lehet, hogy a sokszor szélsőségesen experimentális megoldások egy hosszú mű esetében vélhetően rendkívüli módon megterhelnék a nézőt. És még egy: az én abszolút rossz hatékonyságú munkamódszeremmel egy körülbelül egy órás film elkészülte megjósolhatatlanul hosszú ideig tartana.

Számos rangos kitüntetéssel – köztük Balázs Béla- és Prima-díjjal is – büszkélkedhetsz –, de mi jelenti számodra a valódi szakmai sikert: eme elismerések, a közönség pozitív visszajelzései vagy szeretnéd, ha nemzetközileg még nagyobb ismertség övezne?

Bármennyire nehézségekkel is jár ez a munka, rengeteget kapok tőle. Tiszteletreméltó emberek barátságát, sok utazást, függetlenséget. Persze, a visszajelzések engem sem hagynak hidegen, bár az általam választott megfogalmazás és látásmód mentén készült művek valószínűleg mindig megosztóak lesznek.

Karinthy mondta: „Se az interjút nem szeretem, se a nyilvános szereplést... feltűnés nélkül, titokban szeretnék világhírű lenni.” Ha elismerést kapok, természetesen én is örülök, aztán megpróbálom elfelejteni. Semmiképpen sem szerencsés, ha a díjak elviszik a fókuszt az igazán érdemi dolgokról. Nekem továbbra is a megfelelni akarástól mentes, szabad munka a legfontosabb.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Amy Schumer bikiniben, filterek nélkül mutatta meg magát több mint 20 kilós fogyása után

Amy Schumer bikiniben, filterek nélkül mutatta meg magát több mint 20 kilós fogyása után

Okos naptár nőknek: így dolgozz együtt a hormonjaiddal (x)

Okos naptár nőknek: így dolgozz együtt a hormonjaiddal (x)

Betegség után hetekig gyenge vagy? Ez lehet az oka! (x)

Betegség után hetekig gyenge vagy? Ez lehet az oka! (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Így csap le a betegség, amikor vége a karácsonyi pörgésnek (x)

Így csap le a betegség, amikor vége a karácsonyi pörgésnek (x)