Végre kiderült, miért nem mászhatott fel a Titanicban Jack arra az ajtóra Rose mellé!

2017. november 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Titanic a világ egyik legismertebb romantikus filmje! Szinte nincs olyan ember, aki a 90-es évek vége óta legalább egyszer ne látta volna, de a legtöbben többször is végigsírták már egy-egy romantikus estén.

Mostanában azonban egyre több emberben merült fel a kérdés, miért nem mászhatott fel Rose mellé szerencsétlen Jack is arra az ajtóra, amikor elsüllyedt a hajó? Miért kellett szegény embernek szörnyűséges kínhalált halnia csak azért, hogy Rose kényelmesen, egy franciaágynak megfelelő méretű ajtón heverészhessen?

Láttad? A Titanic sztárjai 20 év után találkoztak újra

A leglelkesebbek még mémeket is készítettek annak érdekében, hogy bebizonyítsák, igenis elfért volna ott még Jack is.

A film rendezője James Cameron most végre pontot szeretett volna tenni a találgatások végére és nyilatkozott a dologról:

″A film a szerelemről és az elválásról szól. Jacknek meg kellett halnia, nem maradhatott életben. Ezt művészetnek nevezik. Művészi megoldás volt a halála, nem pedig fizikai okból kifolyó dolog! Máshogy nem történhetett, mert értelmét vesztette volna az egész történet!″, mondta Cameron.

Ennek ellenére még mindig sokan keresik a logikus magyarázatot. Fizikusok például azzal a megoldással álltak elő, hogy a Jacknek és Rose-nak egész egyszerűen le kellett volna vennie a két mentőmellényt, az ajtó alá helyezni, és így már biztosan elbírta volna őket.

Ezt olvastad már? EZ AAAAZZZ! Összeáll a Spice Girls!!

Most azonban már tudjuk, hogy ez lényegtelen és Jack halála a forgatókönyv első sorától kezdve teljesen biztos volt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom