Ezt kell teljesítened a fiatalok négymilliós ingyenhiteléhez
Hirdetés
2025-tól négymillió forintos, kamatmentes kölcsönt kaphatnak azok a fiatalok, akik már dolgoznak és nem tanulnak tovább. Ez a 10 legfontosabb tudnivaló és feltétel ahhoz, hogy megkapja a kedvezményes munkáshitelt.
Ezeket láttad már?
2025 első napjától elindult az a nagyon kedvezményes hitel, ami a már dolgozó fiataloknak nyújt támogatást. Ezzel olyanok is kölcsönhöz jutnak a felnőtt életkezdésükhöz, akiknek a bankok egyébként még nem vagy csak külön feltételekkel nyújtanának hitelt. Például adóstársat kellene bevonni, míg az új munkáshitelnél a fiataloknak az állam a kezese - hívják el a figyelmet a Bank360.hu pénzügyi összehasonlító portál szakértői. Őket kértük meg, hogy mutassák be a munkáshitel igénylésének és törlesztésének legfontosabb tudnivalóit.
Kik vehetik fel a kedvezményes kölcsönt?
A munkáshitel felvételére azok a már dolgozó fiatalok jogosultak, akik elmúltak 17 évesek, és még nem töltötték be a 26. életévüket. A gyakorlatban a kölcsönt nyújtó bankok általában azoknak az igénylését fogadják el, akik betöltötték a 18-at. Feltétele a kedvezményes kölcsönnek az is, hogy a fiatal nem tanul tovább, tehát nincs hallgatói jogviszonya felsőoktatási intézményben, illetve nincs diplomája.
Csak munkás kaphatja meg a munkáshitelt?
A kedvezményes kölcsönt ugyan munkáshitelnek nevezik, de nem csak azok a fiatalok vehetik fel, akiket általában munkásnak hívunk. Tehát bármilyen munkát is végez valaki munkaviszony keretében vagy vállalkozóként, azzal jogosulttá válik a hitelre, ami nem csupán a szakmunkásoknak vagy a fizikai munkát végző dolgozóknak szól. Lehet valaki bolti eladó, irodai recepciós vagy biztonsági őr is, a lényeg az, hogy nem tanul tovább és van munkája.
Elvárják-e a munkaviszonyt az igényléskor?
A jogszabály és ez alapján a bankok annyit írnak elő, hogy legalább 3 hónapja tartó, minimum heti 20 órás tb-s munkaviszonyt kell felmutatni az igényléshez. Ha valaki vállalkozóként igényel, akkor a jövedelmének el kell érni a heti 20 órában foglalkoztatottak átlagos jövedelmét.
Mekkora havi jövedelmet kell felmutatni a munkáshitelhez?
A jogszabály nem határoz meg konkrét bért a munkáshitel felvételéhez munkaviszony esetén, de a pénzintézetek az igénylőktől különböző mértékű rendszeres havi jövedelmet várnak el. Ez a Raiffeisen Banknál például nettó 177 420 forint, de van olyan hitelintézet is, ahol 200 ezer feletti az elvárt összeg.
Mekkora összeg igényelhető és mennyit kell fizetni érte?
A munkáshitel maximális összege 4 millió forint. Ennél lehet kevesebbet is igényelni, de a bankok tapasztalata szerint az eddigi jelentkezők jellemzően kihasználják a teljes keretet. A feltételek teljesítése esetén a hitel kamatmentes, de nem teljesen költségmentes. Az állam ugyanis kezességet vállal ezekre a kölcsönökre annak érdekében, hogy a bankok tudjanak hitelezni a fiataloknak. Ennek az egyéként csekély összegű, kétezer forint alatti havi díját ki kell fizetni, így a teljes hiteldíj mutató (THM) nem nulla. A munkáshitel törlesztőrészlete a futamidőtől függ, ami maximum 10 év lehet. Ha a teljes összeget felveszi valaki 10 évre, akkor havi 35 ezer forint lesz a törlesztőrészlet a kezességvállalási díjjal együtt.
Mire költhetjük a hitelre kapott pénzt?
A munkáshitel szabadon felhasználható kölcsön. Ez azt jelenti, hogy az ezt felvevő fiatal bármire elköltheti, nincs megkötés, nem kell igazolni a felhasználást a banknak. Természetesen ettől függetlenül érdemes olyan dologra elkölteni a 4 millió forintot, ami tartósan segít a felnőtt életkezdésben, elhelyezkedésben, jövedelemhez jutásban, vagy éppen csökkeni a mindennapi kiadásokat - tanácsolják a Bank360.hu pénzügyi szakemberei. Fel lehet használni például lakáshitelnél önerőként, de akkor is költhetjük lakásvásárlásra vagy -korszerűsítésre, ha ehhez nem veszünk fel kölcsönt.
Hol lehet igényelni a kölcsönt, és mennyi idő alatt kapjuk meg?
A munkáshitel államilag támogatott kedvezményes kölcsön, de azt nem állami szervezetnél lehet igényelni, mint például a továbbtanulóknak járó diákhitelt, hanem a bankoknál. Csak az kaphatja meg ezt a kölcsönt, aki a jogszabályi feltételeken túl átmegy a választott bank hitelbírálatán is. A munkáshitelt az igénylés benyújtásától számítva 10 napon belül kell folyósítania a banknak, amennyiben minden szükséges papír megvan és nem szükséges hiánypótlás.
Mire kell nagyon figyelni a törlesztés évei alatt?
A munkáshitel nagyon kedvezményes és könnyen felvehető kölcsön, de ahhoz, hogy a törlesztőrészlet végig alacsony maradjon, néhány szabály betartására figyelni kell. Természetesen folyamatosan és az előírt havi összegben törleszteni kell, mint minden más hitelt. Ezen felül a kölcsön első öt évében maximum összesen kevesebb mint 3 olyan hónap lehet, amikor az adósnak nincs megfelelő tb-s munkaviszonya vagy vállalkozói jogviszonya. Ha ezt valaki akárcsak feledékenységből nem teljesíti, annak súlyos következményei lesznek. A kamatkedvezmény fennmaradásának feltétele az is, hogy 5 évig itthon kell élnie, tehát magyarországi lakhelyének kell lennie.
Mi lesz, ha elvesztjük a kamatkedvezményt?
Ha valaki a törlesztés alatt nem teljesíti a feltételeket, és ezért elveszti a jogosultságát a kamatkedvezményre, akkor a munkáshitele piaci kamatozásúvá válik. Ezzel automatikusan és jelentősen megemelkedik a törlesztőrészlet. Ha például valaki az ötödik év végén veszti el a jogosultságát a kedvezményes kamatra, akkor onnantól már 46 ezer forintot kell fizetnie havonta. Ráadásul az addig kapott kamatkedvezményt, 1,2 millió forintot egyösszegben vissza kell fizetnie. (Erre anyagi és szociális helyzete alapján kérhet 24 hónapos részletfizetést.) Ha valaki öt éven belül külföldre költözik, például azért, mert ott dolgozik tovább, és így megszűnik a magyar lakhelye, akkor szintén elveszti a kedvezményt, és ugyanúgy megemelkedik a törlesztőrészlete, valamint vissza kell fizetnie az addig kapott kamattámogatást.
Jár-e kedvezmény gyerekszületés esetén a munkáshitelre?
Nem feltétele a munkáshitelnek a gyermekvállalás (szemben például a babaváró támogatással vagy a lakáscélra felvehető CSOK Plusszal), de ha az adósnak gyermeke születik, akkor ez alapján jelentős kedvezmény jár neki. Az első gyermek születése esetén a törlesztést 2 évre felfüggesztik (ikrek esetében 3 évre). Ezt követően a második gyermek megszületése után újabb 2 év törlesztési moratórium kap az adós, és a fennálló tartozás felét elengedik. A harmadik gyermek születése esetén a teljes fennálló tartozást elengedik. Fontos tudni, hogy ezek a kedvezmények csak akkor járnak, ha a munkáshitelt fiatal nő veszi fel.