Kirakatban vagyunk!

Ez is érdekelhet

Az ő arcát festette a Guernicára Picasso, majd jött egy nő, és többet szóra sem méltatta

glamour plusz ikon Az ő arcát festette a Guernicára Picasso, majd jött egy nő, és többet szóra sem méltatta

2010. december 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A GLAMOUR és a H&M valami igazán különlegessel szeretett volna kedveskedni a vásárlóknak az évzáró shoppingpartira!

A KREA Művészeti Iskola jelenlegi, és korábbi hallgatói között kirakattervezési pályázatot hirdettünk, amelynek lényege, hogy a H&M kirakata igazán glamúros külsővel várja a GLAMOUR - H&M shoppingparti alkalmából a érkező olvasókat. A pályázatot végül KlassDSign névre keresztelt háromfős formáció nyerte, akik elkészíthették tervüket, amely múlt hét péntek óta meg is tekinthető a Vörösmarty téren. A Tóth Katalin, Urbán Aliz és Doszpod Adél trió igazán kitett magáért, és most már elmondhatjuk, minden készen áll a ma esti (december 2-ai) rohamra!

Egyébként a KlassDSign-os lányok honlapján az egész koncepció születését és kivitelezését is végigkísérhetitek! Ezúton is köszönjük a remek kirakatot, és mindenkit szertettel várunk az évzáró shoppingpartin!

Így készült a kirakat!

hm-nagy-d000087C4d791ea53e90d.jpg
hm-nagy02-d000087C596a2c5ed0b79.jpg
hm-nagy04-d000087C7fb18353f5a2b.jpg
hm-nagy05-d000087C823f0b8ad5c2b.jpg
hm-nagy05-d000087C823f0b8ad5c2b.jpg
hm-nagy06-d000087C94abbba0404c5.jpg
hm-nagy08-d000087CA97d896311c16.jpg
hm-nagy09-d000087CB0eba36a99495.jpg
hm-nagy10-d000087CC70dbbbcdeaa3.jpg
hm-nagy11-d000087CD277696130f19.jpg
hm-nagy12-d000087CE02ca508198ce.jpg
hm-nagy078-d000087CFb55ee90675ad.jpg
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)