4 érv a téli szőrtelenítésre

Promóció

Ez is érdekelhet

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

2017. október 16.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A melegnek már egy ideje vége, a hosszú nadrágok és kardigánok is előrébb kúsztak már a szekrény polcain. A korai sötétedés és a réteges, szinte minden testrészünket takaró öltözködés sokunk szőrtelenítési kedvéből visszavesz.

Pedig nemcsak esztétikai, de egészségügyi indokaink is lennének rá. Mutatunk pár érvet és megoldást, hogy a lábszőr helyett mégis inkább a harisnya melegítsen!

Egy csinos szoknyában, harisnyával és elegáns csizmával nemcsak te fogod érezni magadban a kirobbanó energiát, hanem környezeted is. Így hát megéri kicsit félretolni a kényelmes, túl sokat takaró darabokat, hogy azután feltöltsd a bókraktárodat. Azt viszont ne felejtsd el, hogy a harisnya nem teljesen takar!

Fülledt nyári napok, rövid szoknyák, szikrázó napsütés. Nyáron valahogy sokkal egyértelműbb a szőrtelenítés. Így ha a vártnál jobban sikerül a randi, talán át sem fut a fejeden, hogy mi a helyzet odalenn. Na de mi történik télen? Na ugye! Menj biztosra, és gyantázz ugyanolyan gyakran, mint nyáron!

Pislákoló gyertyaláng, halk zubogás, pihentető pezsgőfürdő. Te is nehezen tudsz nemet mondani egy wellnesshétvégének? Nem érdemes kockáztatni, egy sasszemű legény azonnal kiszúrja a kis hanyagságodat. Arra azonban vigyázz, hogy a borotva és az epilálás kiütheti a télen amúgy is száraz és megviselt bőrödet, aminek kicsit sem tesz jót az áztatás! Ha a kiruccanás előtt pár nappal legyantázod a kezelésre szoruló területeket, biztosan nem kell egy darabig a szőrtelenítésre időt szánnod.

Egy hosszú, hűvös hét után milyen jó is tud lenni egy otthoni szépségnap. Ne sajnáld az "énidőt"! Testednek és lelkednek is szüksége van a kényeztetésre. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor csökken a levegő páratartalma, ami több vizet von el a bőrből, emiatt csökken a nedvessége, és kiszárad. Ezért sem mindegy, hogy a szőrtelenítés melyik módját választod. Ma már kaphatóak olyan gyantacsíkok, amelyeket kifejezetten a száraz bőr ápolására fejlesztettek ki. A mi kedvencünk a Strep argán olajos termékcsaládja, ami "marokkó aranyával" gondoskodik a bőr hidratáltságáról.

Ha biztosra akarsz menni, akkor így használd a minél selymesebb bőr érdekében!
1. Radírozd le a bőrödet méz és cukor segítségével, hogy megszabadulj az elhalt hámsejtektől, és fokozd a hatást!
2. A kezelendő testrészt gyantázd le a Strep argán olajos gyantacsíkjaival!
3. Fokozd az argán olaj hidratálását egy krémes testápolóval!
+ Tipp: ha ódzkodsz a gyantától, a Strep termékei között találkozhatsz argán olajos szőrtelenítő krémmel is, amivel még inkább bőrbarát módjára szabadulhatsz meg a nem kívánt szőrszálaktól.
Keresd a boltok polcain!




Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)