A Chanel rajong a magyar modellért

2014. július 12.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A magyar topmodellek továbbra is szenzációsak, idén is halmozzák a címlapokat és a kampányszerepléseket.

Alighogy kikerültek az internetre az első képek a Chanel őszi-téli kollekciójának kampányából, máris ízelítőt kapunk a sminktermékek hirdetéseiből, amelyben nagy örömünkre újra magyar lány szerepel.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Axente Vanessa tavaly ősszel a Chanel beauty vonalának kampánylánya lett. Nos, az Attractive modellügynökség még mindig hihetetlenül fiatal szépsége minden bizonnyal lenyűgözte a francia divatházat hiszen a bizalom azóta is töretlen iránta. Népszerűségét jól mutatja, hogy a haute couture divathéten az Armani Privé, a Valentino és a Versace kifutóján is végigvonult.

Vani első nagyobb divatfotózása éppen a GLAMOUR magazinnak készült, és lám azóta már a Vogue címlapját is megjárta. A Chanel sem volt számára idegen ügyfél, hiszen először magazinunk és a francia luxusmárka közös fotózásán dolgozott velük. Még jó, hogy büszkék vagyunk a sikereire!

Természetesen a nyári kollekció kampányában is Axente Vanessa szerepel
Fotó: Chanel
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom