A fésülködés rosszat tesz?

Ez is érdekelhet

Az első magyar női pszichológus a gyermeklélektan úttörője volt, mégis elfelejtették

glamour plusz ikon Az első magyar női pszichológus a gyermeklélektan úttörője volt, mégis elfelejtették

2014. március 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Na, nem, ilyen butaságra ne is gondolj! Ha azonban nekünk nem hiszel, akkor a Pantene kutatóinak biztosan fogsz.

A hajkefe egy szuper dolog. Persze nem mindegy, hogy milyet választasz, hiszen minden hajtípusnak megvan a maga eszköze. Az a nagyjából százezer hajszál (kinek több, kinek kevesebb) ami a fejed található három részből áll: a kutikula védi a belső két réteget. A külső réteg lemezes, ezért képes védeni a belső rétegeket. Ha a külső megsérül, akkor mondanunk sem kell, hogy nemcsak arról lesz szó, hogy a hajad fénytelen lesz, hanem az egészségével is problémák adódhatnak.

A kefe nem téphet és nem húzhat
A Pantene kutatói számtalan kutatást végeznek úgy, hogy igazi hajszálakat fésültetnek át akár ezerszer is egy automatizált kefével, annak érdekében, hogy megtudják, mi is történik fésülködés során. Évről évre kiderül, hogy egyetlen kefe sem képes hajhullást okozni. Az persze igaz, hogy az összegubancolódott részek - amennyiben nem helyesen bontod ki őket - kitépheti.

Szeresd a fésűdet
A vaddisznósörte kefék a legjobbak, ezek ugyanis minőségi sörtéből készülnek. Fésülködés közben masszírozod a fejbőröd, amin így vérbőség keletkezik és sokkal több tápanyagot tud eljuttatni a hajhagymákhoz. Azt kevesen tudják, hogy a megfelelő minőségű kefe segíthet a korpás és a zsíros fejbőr normalizásában is. Naponta minimun egyszer fésüld át a hajad, először előrehajtott fejjel, majd aztán hátrahajtottal.

Ápold, amit fésülsz
A mi kedvenceink az ampullák és kezelések. A Pantene Pro-V hajápoló ampullák három perc alatt csodát művel a hajszálaiddal. miután felvitted a szérumot, egy perc után leöblítheted és máris selymesebb és csillogóbb lesz a frizurád. Hosszú távon alkalmazva a termék intelligens összetevői segítenek megerősíteni a gyengébb szálakat is. Ha te a szérumokat kedveled jobban. Akkor pedig a Nature Fusion hajerősítőjét próbáld ki. Kiváló a formázás okozta károsodásra és szintén megerősíti a hajszálaid. A legjobb, hogy ki sem kell öblítened.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)