Ariana Grande új hajszíne 100 százalék nyár!

Ariana Grande
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2018. július 19.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ariana Grande-ről végre már nem csak kusza szerelmi élete kapcsán hallunk. Múlt héten megjelent új dala, ami a "God Is A Woman" címet kapta és az énekesnő egy elképesztően szexi fotóval jelentette be. A képen Ariana testét csupán egy kis festék takarja.

Most pedig teljesen úgy tűnik a dolog, mintha ez a festék a haját is befogta volna, hiszen barna hajkoronája helyett ma már sokkal világosabb tincsekkel láthattuk.

A nyáron rengeteg sztár váltott új frizurára, Selena Gomez egyszer rövid, majd extrahosszú hajjal sokkolta az embereket, Demi Lovato pedig szőke lett.

Azta! Selena Gomez új frizurája 100 százalék nőiesség!

Azta! Selena Gomez új frizurája 100 százalék nőiesség!

Úgy tűnik, Ariana is tudja, mi a legmenőbb ezen a nyáron. A halvány levendula szín tökéletesen mutat a fesztiválokon és a hétköznapokon is! Mi imádjuk!

Ariana Grande
Fotó: Northfoto
Ariana Grande
Fotó: Northfoto
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)