Bőrdiéta: Az új trend, ami ragyogó bőrt ígér pár termék használatával

Bőrdiéta: Az új trend, ami ragyogó bőrt ígér pár termék használatával
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

György herceg kínos pillanatot élt át, a himnusz alatt kellett tüsszentenie

György herceg kínos pillanatot élt át, a himnusz alatt kellett tüsszentenie

2019. szeptember 19.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egy nagyon érdekes szépségápolási trend terjed az interneten, az úgynevezett bőrdiéta. Az őrület kiindulási pontja természetesen az Instagram, és a lényege, hogy minél kevesebb a termékből álljon a napi rutin, hiszen annyi inger éri az arcbőröd a sok felkent krém aktív összetevőjétől, hogy szüksége van a szünetre.

A böjt során általában ez a legfontosabb három termék, ami használatban marad: arctisztító, tonik és hidratáló, de vannak olyanok is, akik abszolút letesznek mindent és csak vízzel mosnak arcot. Ha kipróbálod ezt a módszert, készülj fel rá, hogy valószínű két hétig nem látsz majd semmilyen változást, ugyanis ennyi időbe telik a bőr legfelső rétegének lecserélődni.

Fotó: Shutterstock

Elképesztő, hogy hogyan kerülnek bele a természetes összetevők szépségápolási termékeidbe

Elképesztő, hogy hogyan kerülnek bele a természetes összetevők szépségápolási termékeidbe

A nagy népszerűség ellenére nem biztos, hogy mindenkinek beválik ez a fajta bőrápolási rutin. Bár nagyon csábító, hogy egy ilyen egyszerű megoldás mindenkinek csodát tesz az arcával, ne feledd, hogy minden bőr más és egyedi, és ez a tény sajnos sokszor elveszik a sok Insta-poszt között. Egy 10 lépéses bőrápolás ugyanúgy működhet, mint ez a minimalista módszer. Ráadásul a szép bőrkép nem csak a használt krémektől függ, hanem attól is, hogy mit eszel és iszol, mennyit alszol, és a lista még nagyon hosszú. A bőröd folyamatosan változik és semmi baj nincs azzal, ha néha hozzáteszel vagy elveszel termékeket a rutinodból. Egy a lényeg: tedd azt, ami működik neked és magabiztossá tesz!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)