Cara és Kate együtt a Burberry kampányában!

2014. március 12.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Megtörtént, amire senki sem számított: Cara Delevingne és Kate Moss egy kampányban fognak szerepelni együtt a Burberry számára. A divatház a nagy hírt Instagramon közölte követőivel ma délelőtt.

Először esett meg a Burberry történetében, hogy a márka egy új kampánynak a bevezetését Instagramon közölte. Ez már önmagában is eléggé meglepő, de a legizgalmasabb minden kétséget kizáróan az a tény, hogy az utóbbi évek legsikeresebb és leghíresebb modellje, Cara Delevingne nem mással fog együttszerepelni a Burberry új illatának kampányában, mint minden idők legnagyobb modelljével, Kate Moss-szal. A 40 éves modell amúgy nem mellesleg az angol divatház trencskóit is nem egyszer magára öltötte egy-egy reklám kedvéért, és Cara is megfordult már párszor a Burberry hirdetéseiben, illetve a kifutón is.

A kampányról eddig csak annyit tudni, hogy a két modell közösen látható majd benne, illetve, hogy mindezt Mario Testino örökíti meg. Ezzel a Burberry ismét történelmet ír, hiszen a két szupermodell még sohasem bukkant fel közös kampányban, de most már ezt is kipipálhatják. Kíváncsiak vagyunk, hogy a közös forgatások során Naomi Campbellhez hasonlóan Kate Moss majd milyen tanácsokkal fogja ellátni fiatal utódját.

Te mire számítasz kettőjüktől?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom