Így változik a tested a 20-as, 30-as és 40-es éveidben

Szex és New York
Fotó: HBO

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2017. január 5.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Biztosan te is tisztában vagy a tested meghatározó nagy változásaival, melyek az évek során szépen rendre bekövetkeznek. A pubertás kor csak épp az első lépés ezen a hosszú úton, a tested szinte évről évre más és más formát vesz fel.

Neked is feltűnt már, hogy teljesen másként viselkedik és néz ki az alakod a 20-as, 30-as és 40-es éveidben? Nos, ezeknek komoly okai vannak, melyek legtöbb esetben teljesen természetesek.

Íme egy kis útmutató, hogy mi történik veled a tinikor után:

1. A pattanások nem nyugszanak

Még ha sikerült is megúsznod a tinikori pattanásokat, a 20-as éveid elején bármikor előfordulhatnak. Ebben a korszakban alakulhatnak ki a felnőttkori pattanások, melyek főként stresszes időben vagy a menstruáció előtt üthet be erősebben.

2. Az arcod vékonyabb lesz
A babaháj az arcról távozik utoljára, és amint ez megtörténik az arccsontjaid sokkal karakteresebbé válnak és ezzel együtt kialakulnak a végleges arcvonásaid.

1. Veszítesz az izmokból
A 30-as éveidben az izmaid elkezdenek sorvadni, és a helyére könnyedén zsír kerül. Ezért egy 30-as éveiben járó nőnek több testzsírja lehet, mint egy ugyanolyan magas huszonévesnek.

2. A metabolizmusod lelassul
Ez már a 20-as éveid derekán elkezdődhet, de később még lassabbá válik, évtizedenként 2-től akár 4 százalékig is lassulhat a szervezeted.

3. A csontjaid elvékonyodnak
A nők esetében sokkal jobban fennáll az időskori csontsorvadás lehetősége, ezért még jobban oda kell figyelni a megfelelő táplálkozásra, az erősítő gyakorlatok rendszeres elvégzésére és mindenképpen mellőzni kell a dohányzást.

1. Pocakot eresztesz
Ebben a periódusban a testedben csökken az ösztrogén, és emelkedik a tesztoszteronszint, ami a zsírelosztást átvariálhatja. A kilók még könnyebben felcsúszhatnak az izomveszteség miatt is.

2. Romlik a látásod
Könnyen veszíthetsz a távollátásodból, de az is lehet, hogy szemüvegre van szükséged az olvasáshoz.

3. Kevesebb tápanyag jut a szervezetedbe
A gyomrodból kezdenek kiürülni a savak, és emiatt nehezebben tudod megemészteni az ételt. Ennek emésztési zavarok és fáradtság lehet a következménye, ha pótolod a B12-es vitamint, enzimeket szedsz és hanyagolod a folyadékot evés közben, így segítheted a tested a táplálék megfelelő felszívásában.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)