Jó munka

2009. augusztus 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én akkor szenvedek a legjobban, ha nincs dolgom. Szeretek lazázni, és pihenni, de jobban szeretek kimerülten ágyba bújni. Sokan azt mondhatják, majd ha idősebb leszek, akkor már nem így látom, én azonban azt gondolom, később is így lesz ez. Szeretnék minél több dolgot megtapasztalni és rengeteg ötletet megvalósítani. Amellett, hogy itt dolgozom a GLAMOURBAN, a szabadidőmben is igyekszem -néha hisztizve-, de saját ötleteket megvalósítani. Talán írtam már, hogy a barátom fotós, és minden erejével azon van, hogy minél előbb a legmenőbb magazinoknak fotózzon, de addig neki is kimerítő utat kell megtennie. Amit ő el akar érni, az némileg kereszteződik az enyémmel is. Szoktunk saját "projektek" csinálni, és bár sokat idegeskedem miatta, a kész képek mindig visszaigazolnak, hogy megéri. A legutóbbi után úgy értünk haza, mint akit kifacsartak, csak ültünk egymás mellett, betömtük a mekit (Isten' bocsá az egészség-felősünktől?) és bezuhantunk az ágyba. Egy jó fotó rengeteg elő- és utómunkát kíván.

werk-nagy-d00003F48ae673868198a.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

Ezt a hibát sok nő elköveti antibiotikum után, pedig könnyen elkerülhető lenne

Ezt a hibát sok nő elköveti antibiotikum után, pedig könnyen elkerülhető lenne

Támogatott Tartalom